Csepreghy Nándor fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár is köszöntötte a Fraisa Hungária Kft. sárospataki új csarnokrészének átadására érkezett vendégeket 2013. március 8-án, pénteken. A rendezvényen a cégcsoport tulajdonosain és vezetőin kívül részt vett Jean-François Paroz svájci nagykövet is.

A svájci tulajdonban lévő vállalat magyarországi telephelyén, amely Közép-Kelet-Európa legnagyobb és legmodernebb forgácsoló szerszámgyártó üzeme, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósított beruházásnak köszönhetően 30 új munkahely létesült.
Csepreghy Nándor köszöntőjében hangsúlyozta, elismerésre méltó a cég törekvése, hogy segíti a környék fejlődését és munkalehetőséget adnak a helyieknek: „Nem elég, ha hazánk egyre több uniós támogatást kap fejlesztésekre, szükségünk van az Önökhöz hasonló, kezdeményező vállalkozókra, akik mernek nagyot álmodni, és képesek azért dolgozni, hogy ezek az álmok meg is valósuljanak.”
Az átadó ünnepség egyúttal nyitó rendezvény is volt, mivel az üzem az Új Széchenyi Terv keretében közel 700 millió forint értékben nyert el támogatást gépberuházásokhoz, melynek köszönhetően újabb 15 szakembernek tud majd munkát biztosítani a Fraisa Hungária Kft.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium)