A CNG kezdeményezés nemcsak egy alternatív üzemanyag, hanem egy új szemléletmód bevezetését is jelenti – mondta Hizó Ferenc zöldgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár 2014. április 4-én, Budapesten, a FŐGÁZ Zrt. második nyilvános sűrített földgáz (CNG) töltőállomásának átadásán.

A Budaörsi út 126. szám alatt található töltőállomás az országban az első, ahol a hagyományos üzemanyagok mellett CNG (sűrített földgáz), E85 (bioetanol), és LPG (autógáz) is elérhető. A CNG a benzin és a dízel alapú közlekedés környezetbarát és költségtakarékos alternatívája, azonban Magyarországon – többek között a töltőállomások hiánya miatt – még nem elterjedt.

Hizó Ferenc a FŐGÁZ Zrt. törekvéseire utalva köszöntőjében elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium üdvözli a CNG üzemanyag és infrastruktúra elterjesztése érdekében tett erőfeszítéseket. A közlekedési gáz-infrastruktúra és a gázmeghajtású járművek használatának növelésével ugyanis a közösségi közlekedés szén-dioxid-kibocsátása és kisméretű szilárd részecske koncentrációja, vagyis a városok légszennyeződése csökkenthető. Mindez ráadásul nemcsak kedvező környezeti hatásokat, javuló levegőminőséget eredményez, hanem a gazdaságosság szempontjait is kielégíti. A kút megépülése azért is üdvözlendő, mert az Európai Unió jelentős számú CNG töltőállomás létesítésére tervezi kötelezni a tagállamokat.

A helyettes államtitkár szerint a tárca elkötelezettségét a közelmúltban 1,6 milliárd forint támogatási összeggel meghirdetett CNG autóbusz pályázat is jelzi, amelyen személyszállítási közszolgáltatást végző állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezetek vehetnek részt. A pályázat sikerétől várt eredmény a hazai közösségi közlekedés széndioxid-kibocsátásának és a szálló por (PM10 szilárd részecske) koncentrációjának csökkentése, a sűrűn lakott városok levegőminőségének javulása.

A levegőminőség kérdésének élettani hatásai kapcsán számos tanulmány elemezte már a PM10 kibocsátás szintje és az asztma kialakulásának valószínűsége közötti kapcsolatot, vagy a levegőminőség és az iskolai hiányzások közötti ok-okozati összefüggést.

A Nemzeti Energiastratégia 2030-as időtávon számol a közlekedési energiastruktúra-váltás megindulásával, a CNG kezdeményezés pedig ehhez kapcsolódóan nemcsak egy alternatív üzemanyag, hanem egy új szemléletmód bevezetését is jelenti, mely egyszerre környezetbarát és hosszú távú klímapolitikai eszköze a közlekedési kibocsátások csökkentésének – fogalmazott Hizó Ferenc.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)