Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Németh Lászlóné

nemzeti fejlesztési miniszter

Találatok száma:

Hírek

Megalakult a harmadik Orbán-kormány

Kormányzat, 2014. június 6. 9:36

Kinevezte Orbán Viktor harmadik kormányának minisztereit a köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új, a rendszerváltás utáni tizedik kabinet.

Magyarország a szomszédokkal összefogva lehet eredményes

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2014. május 30. 10:23

A visegrádi csoport országainak közlekedési együttműködése elősegíti a régió versenyképességének fokozását – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a V4-ek vasúti vezérigazgatói találkozóján 2014. május 30-án, Balatonfüreden.

Országjárásra indul, majd Erdélybe megy a Gábor Áron mozdony

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2014. május 16. 11:58

Bemutatták a MÁV Csoport Gábor Áron mozdonyát 2014. május 16-án, Budapesten. A 200 éve született székelyföldi ágyúöntő, a szabadságharc őrnagya emléke előtt tisztelgő, réz-fekete színekben felmatricázott jármű több hetes országjáró útra indul, júniusban a csíksomlyói búcsúra tartó Történelmi Székely Gyorsot is vontatja majd.

Közel 40 milliárd forintos fejlesztés a Győr-Gönyű Kikötőben

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2014. május 15. 13:52

A Wuppermann Hungary Kft. mintegy 31 milliárd forintos beruházással világszínvonalú galvanizáló üzemet épít és logisztikai, adminisztrációs központot hoz létre a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőben. A fejlesztést megalapozó földhasználati szerződést 2014. május 15-én, Budapesten írták alá. A további betelepülés ösztönzése érdekében állami beruházásban több mint 7 milliárd forintból függőleges partfalat és új hajóállásokat alakítanak ki, megteremtik a közvetlen vasúti rakodás lehetőségét.

Díjazzák az energiatudatosságot

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2014. május 14. 11:01

A kormány célja, hogy négy éven belül a háztartások mellett az iparban is Magyarországon legyen a legolcsóbb a villamos energia Európában – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az MVM Partner Zrt. „A vállalkozások energiatudatosságáért” pályázatának díjátadóján 2014. május 14-én, Budapesten.

Új korszak kezdődött a hazai természetjárásban

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2014. május 9. 14:18

2010 óta jelentős mértékben sikerült javítani a hazai turisztikai infrastruktúra állapotát – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az ökoközponttá alakított Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza átadási ünnepségén, 2014. május 9-én, Hetvehelyen.

Hiánypótló gyógyszerészeti kutatóközpont épül Debrecenben

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2014. április 29. 12:04

Az Európában is egyedülálló zöldmezős fejlesztés a magyar szakemberek tudásbázisaként a hazai innovációt szolgálja majd – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ ünnepélyes alapkőletételén 2014. április 29-én, Debrecenben.

Nonprofit közműszolgáltatót hoz létre a kormány

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2014. április 8. 14:38

Megkezdi az ipari rezsicsökkentés feltételeinek megteremtését a kormány, ehhez kapcsolódva nonprofit közműszolgáltatót hoz létre, a szükséges törvényt várhatóan az év végéig elfogadja az Országgyűlés - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az MVM-csoport elmúlt négy évi eredményeit értékelő budapesti sajtótájékoztatón kedden.

Lehet és kell is támaszkodni a geotermikus energiára

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2014. április 4. 12:59

Magyarország adottsága lehetővé, a globális felmelegedés és az energiafüggőség elleni fellépés pedig szükségessé teszi, hogy mind nagyobb mértékben támaszkodjunk a geotermikus energiaforrásokra - hangsúlyozta Németh Lászlóné, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vezetője pénteken Mosonmagyaróváron.

Szeged kiaknázza a geotermikus energiában rejlő lehetőségeket

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2014. április 1. 13:42

„Magyarország 2010 óta minden évben időarányosan teljesítette a teljes megújuló energia részarányára vonatkozó céljait, és már 2012 végére elérte a 2016-ra kitűzött mértéket”- jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a belvárosi geotermikus kaszkádrendszer kiépítéséről szóló sajtótájékoztatón 2014. április 1-jén, Szegeden.