A SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Hajdúszoboszlón.

Horváth Viktória a XI. országos TDM-konferencián elmondta: az év első négy hónapjában 32 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a SZÉP-kártyára, ami 18 százalékos növekedés a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a 2012-es feltöltésekből még 1,84 milliárd forint van a kártyákon, amit a hét végéig kell elkölteniük a kártyatulajdonosoknak, ellenkező esetben a pénz visszakerül a munkáltatókhoz. Április végéig 54 170 SZÉP-kártya elfogadóhelyet tartottak nyilván, s több mint 969 ezer a kártyabirtokosok száma - fűzte hozzá Horváth Viktória.

Beszélt arról is, hogy az első negyedévben a tavalyi 10 százalékot is meghaladó módon, 12 százalékkal nőttek a bruttó szállásdíj-bevételek.A legtöbb vendégéjszakát elért Top 30 vidéki település közül szinte valamennyiben működik turisztikai desztináció menedzsment (TDM) szervezet.

Horváth Viktória bejelentette: hamarosan az új kormány elé kerül a következő tíz évre vonatkozó Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció, amelynek elfogadása után születhet meg a turizmus törvény.Utóbbi megalkotásának támogatását fontos feladatának tekinti a Magyar TDM Szövetség - közölte Semsei Sándor, a szervezet Hajdúszoboszlón megválasztott új elnöke.

Megítélése szerint ma Európában a turizmus versenye a térségek versenye. Nem egy-egy szálloda, fürdő, vagy étterem verseng egymással, hanem a térségek kínálata, aminek a törvényi szabályozásban is meg kell jelennie - tette hozzá a szakember.

(MTI)