A növekedésnek, a munkahelyteremtésnek és a versenyképességnek kell meghatároznia a magyar gazdaságpolitikát a következő egy-másfél évben - mondta miniszterjelölti meghallgatásán Varga Mihály kedden az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában.

A nemzetgazdasági minisztert ismét a tárca vezetésére kérte fel új kormányában Orbán Viktor miniszterelnök.

Varga Mihály kifejtette, hogy a magyar gazdaság egy stabilizációs időszakon ment át, az elmúlt négy évben az államháztartás adósságának drámai növekedése megállt, enyhén csökkenő pályára állt, a költségvetési deficit pedig 3 százalék alá került. Mindennek eredményeként 9 év után megszűnt a túlzottdeficit-eljárás az ország ellen.

A miniszterjelölt szerint a következő időszakot a növekedésnek kell jellemeznie. Emlékeztetett arra, hogy az idei első negyedévben 3,5 százalékos volt a gazdasági növekedés, de véleménye szerint arra kell törekedni, hogy ennél magasabb ütemű legyen, mert akkor van esély a súlyos adósságterhek csökkentésére.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a foglalkoztatásban is jó irányú folyamatok bontakoztak ki, hiszen 4 millió fölé nőtt a munkavállalók száma, a munkanélküliségi ráta pedig 9 százalék alá, 8,3 százalékra csökkent, és eközben a versenyszférában foglalkoztatottak száma 2010. és 2014. első negyedéve között 187 ezer fővel nőtt.

Úgy vélte, ezeket a pozitív folyamatokat kell erősíteni egyebek közt a források hatékonyabb felhasználásával. Hozzátette, hogy a következő ciklusban az uniós források 60 százalékát szándékozik a kormány gazdaságfejlesztésre fordítani, míg az előző uniós ciklusban mindössze 16 százalék volt ez az arány.

A források elosztásánál olyan ágazatokra kell koncentrálni, ahol a magyar gazdaság növekedési potenciállal rendelkezik. A járműipar és az ehhez kapcsolódó elektronikai ipar fontosságának hangsúlyozása mellett a miniszterjelölt kiemelte: meg kell célozni azokat az ágazatokat, amelyeknél nagy a magyar hozzáadott érték és lehetőség szerint a magyar tulajdon aránya is magas. Ezek a feltételek részben jellemzőek a kkv szektorra, ezért a források elosztásánál arra fog koncentrálni a kormány, hogy a hazai kis- és közepes vállalati szektor kapja a források jelentős részét - fejtette ki Varga Mihály.

A szabályozásban véleménye szerint további egyszerűsítésre kell törekedni annak érdekében, hogy minél többen tudjanak vállalkozásba kezdeni. Ehhez a vállalkozói kultúrát is erősíteni kell, amiben a kormány partnere a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - tette hozzá. Elmondta: a következő ciklusban arra fog törekedni, hogy a szakképzés az alap-, a közép- és a felsőfokú oktatásban is a gazdasági tárcához tartozzon, és a tárca a kamarával együtt határozza meg, milyen irányú képzésekre van szükség.

Szólt arról is, hogy fontosnak tartja a közfoglalkoztatottak képzését is, mert ez hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevők vissza tudjanak kerülni a munkaerőpiacra.Közölte, hogy a tárca folytatni kívánja a munkahelyvédelmi akciót is, amely eddig 800 ezer embernek segített abban, hogy megmaradjon a munkahelye.

A vállalkozásfejlesztési bizottság 6 igen és 4 nem szavazat ellenében támogatta Varga Mihály kinevezését a nemzetgazdasági tárca élére.

(MTI)