A KSH ma reggeli gyorstájékoztatója szerint tovább folytatódtak a pozitív munkaerőpiaci trendek. A 2014. január-március közötti időszakban a 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma 4 millió 78 ezer főre emelkedett, ami 1992 óta a legkedvezőbb adat.

2010 első negyedévéhez képest így 360 ezerrel több embernek van munkája. A foglalkoztatottak számának bővüléséből a versenyszféra is egyre jelentősebb arányt képvisel, ami a Kormány sikeres foglalkoztatási programjainak - a Munkahelyvédelmi Akcióterv, a lakhatási támogatás, az Első Munkahely Garancia program - bizonyítéka. A munkanélküliség is egy jelentős, 3,4 százalékpontos csökkenést követően 8,3%-ra mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, ami 2008 év vége óta a legjobb adat.

2014 I. negyedévében a foglalkoztatottak 4 millió 78 ezer fős létszáma 6,8%-kal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. 2014. január–márciusban a 15–64 éves férfiak közül 2 millió 189 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 5,5 százalékponttal, 67,0%-ra nőtt. A 15-64 éves nők foglalkoztatási arányszáma most haladta meg először az 55%-ot. 2010 első negyedéve és 2014 első negyedéve közti négy évben 5,1%-kal nőtt az országa foglalkoztatási rátája. Magyarország soha nem került még ilyen közel az unió átlagához: hazánk 4 évvel korábbi 8%-os lemaradása 3%-ra mérséklődött. 134 ezer fővel több nő dolgozik ma Magyarországon, mint 2010 tavaszán.

A 15–24 éves korosztályból 253 ezren dolgoztak, 22,5%-os foglalkoztatási arányszámuk 4,2 százalékponttal volt több, mint 2013 január–márciusában. A 15–64 évesek tekintetében mind a hét magyarországi régióban emelkedett a foglalkoztatás. 2014 I. negyedévére a munkanélküliek száma egy év alatt 139 ezer fővel, 370 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékponttal, 8,3%-ra mérséklődött. 2014. március végén 431 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez 30,4%-os mérséklődést jelent 2013 márciusához képest.

A folyamatosan növekvő foglalkoztatottság, a csökkenő munkanélküliség, a reálbérek emelkedése, a kiemelkedő ipari teljesítmény és a javuló belső fogyasztás előrevetítik a kormány célját, miszerint a 2014-es gazdasági növekedés 2 százalék felett várható. A feldolgozóipar, a piaci szolgáltatások és az építőipar foglalkoztatásának eredményei is bizonyítják Magyarország gazdaságának fellendülését.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)