Szakképzett munkaerő nélkül nem lehet és nem is lesz sikeres az ország, ezért fontos, hogy a szakképzésben és felnőttképzésben elindított változások folytatódjanak – jelentette ki a mezőgazdasági gépeket gyártó CLAAS Hungaria Kft. tanműhelyének csütörtöki átadó ünnepségén a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára Törökszentmiklóson.

Czomba Sándor az egyik legnagyobb kihívásnak nevezte, hogy minél többen találjanak belföldön munkalehetőséget, és megjegyezte, bár sok a regisztrált álláskereső, a munkáltatók nehezen találnak képzett szakembereket. A munkanélküliek fele, több mint 200 ezer ember ugyanis szakképzetlen. A munkanélküliség elleni harcot szavai szerint itt kell legelőször felvenni, meg kell akadályozni e réteg újratermelődését.

A CLAAS Hungária Kft. mindezt felismerte és nagyban hasonlót kell megvalósítania a magyar kormánynak is – mondta. Emlékeztetett: az elmúlt időszakban a szakképzésből kikerült fiatalok tudása és a munkaerőpiac igénye „köszönőviszonyban sem volt egymással”. Ráadásul az oklevelet szerzett tanulók többsége csak papíron értett szakmájához, a valóságban nem – fogalmazott. Ennek megváltoztatásához erősíteni kell a vállalkozások szerepvállalását a szakképzésben, mely jelenleg mindössze 3 százalékot tesz ki.

Vissza kell adni a kétkezi munka becsületét – jelentette ki az államtitkár, aki szerint az utóbbi időben leértékelődött a hagyományos fémipari szakmák presztízse.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy CsabaFeldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az eseményen arról beszélt: Törökszentmiklóson 166 éves története van a magyar mezőgépgyártásnak. E múltat építi tovább a CLAAS, melynek beruházása növeli a hozzáadott értéket, ezért kiemelkedően fontos. Felidézte: másfél éve adták át itt a cégcsoport fejlesztési központját, melyet azóta egy üzemcsarnok-bővítés, -korszerűsítés, valamint a tanműhely létrehozása követett.

Közölte: a mezőgazdaság erősödő teljesítménye nem csak a gazdáknak és a kormányzatnak, de a termeléshez szükséges eszközök gyártóinak is fontos. A növekvő piaci jelenlét és a következő 7 évben hazánkba érkező, közel 12,3 milliárd euró uniós agrártámogatás olyan hátteret jelent, melynek kihasználása ígéretes jövőképet fest az ágazat számára. Az agrárium versenyképessége nagyban múlik a folyamatos technológiai megújuláson és a tudás fejlesztésén – tette hozzá.

Hazánkban a mezőgazdasági gépek átlagéletkora 12-15 év. A géppark folyamatos korszerűsítése éppen ezért piaci szükségszerűség – húzta alá. A honi agráriumnak korszerű mezőgazdasági gépiparra van szüksége, mely képes innovatívan fejleszteni és kiszolgálni az üzemek növekvő gépesítési igényeit. Ennek révén elérhetjük, hogy az ágazat és az élelmiszeripar egyre nagyobb mértékben határozza meg az ország gazdasági erejét – mondta.

A politikus hangsúlyozta: a régióban több mint 600 embernek munkát adó CLAAS cégcsoport kiemelten járul hozzá az agrárium versenyképességéhez. „Magyarország számára fontosak azok a partnerek, akik nem csak foglalkoztatnak, de tervezhető jövőképet is nyújtanak dolgozóik számára” – jelentette ki.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy CsabaAndreas Szakácsi, a cég ügyvezető igazgatója beszédében rámutatott: a CLAAS Hungaria Kft. Magyarország legnagyobb mezőgazdasági gépgyártó vállalkozása, mely az utóbbi időben a gépbeszerzések mellett bővítette szerelőcsarnokát, logisztikai részlegét és festőüzemét.

Közölte: elkötelezettek Magyarország és Törökszentmiklós mellett, az itt gyártott kombájnjaik piacvezetők és társaságuk a cégcsoport tíz termelő vállalatának rangsorában a harmadik helyen áll. „Következetes lépésnek” nevezte a tanműhely létrehozását a kft. fejlődése szempontjából és utalt rá, hogy a közeljövő legfontosabb feladata számukra dolgozóik képzettségének és kompetenciáinak biztosítása.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy CsabaWinkler Viktor, a cég másik ügyvezetője köszöntőjében kijelentette: a CLAAS élő cáfolata annak, hogy a külföldi vállalkozások kizárólag az olcsó munkaerőért jönnek Magyarországra. A beruházásról szólva elmondta: a 130 millió forint összköltségű projekthez az állam 94,5 millió forint támogatást nyújtott.

Ebből a forrásból alakították ki a reményeik szerint évente mintegy 30 fiatal szakembert kibocsátó, 675 négyzetméteres tanműhelyt, mely a cég valós működését modellezi és a gyártásban használt legkorszerűbb berendezésekkel van felszerelve.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy CsabaAz ünnepséghez kapcsolódva a társaság területén csütörtökön rendezték az UniTech mérnökhallgatók versenyének döntőjét, amelynek kizárólagos szponzora a CLAAS Hungaria Kft.

(MTI)