Meg fogja haladni a háromszázezret az idén a közfoglalkoztatásban részt vevők száma - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, Hoffmann Imrével, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Czomba Sándor hangsúlyozta: rekordnak számít, hogy az idén a 300 ezret is meg fogja haladni a közfoglalkoztatásban részt vevők száma, mint ahogy a közfoglalkoztatásra költött összeg nagysága is.
Úgy fogalmazott: "soha ennyi pénzt még magyar kormány nem fordított a közfoglalkoztatásra, mint ebben ez évben, 153,7 milliárd forintot".

Hoffmann Imre 2012-ről elmondta, hogy 261 ezren vettek részt a közfoglalkoztatásban.

Hoffmann Imre és Czomba Sándor (fotó: Árvai Károly)Czomba Sándor utalt arra, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai egyértelműen bizonyítják, hogy a közfoglalkoztatás mellett a versenyszféra is jelentős mértékben hozzájárult a foglalkoztatás bővítéséhez.

"A gazdasági növekedésre kell a hangsúlyt helyezni, önmagában a közfoglalkoztatás nem oldja meg a gondokat" – tette hozzá az államtitkár. Azt mondta, az előző kormányok két ciklusa alatt 240 ezerről a duplájára nőtt a munkanélküliek száma. Ha a közfoglalkoztatottak a minimálbért kapnák meg, az 360 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek, ám ez jelenleg vállalhatatlanul nagy összeg - jelentette ki.

fotó: Árvai KárolyA közfoglalkoztatási bérek kifizetéséről elmondta, hogy a kormány döntése értelmében a jogszabályi környezetet egy közvélemény-kutatás alapján úgy teremtették meg, hogy a béreket havonta kapják meg az érintettek.

Szintén a kormány döntése értelmében bővítik azoknak a településeknek a körét, amelyek pályázhatnak a teljes állami finanszírozással futó Start munkamintaprogramokra. Ezentúl a hátrányos helyzetű kistérségek mellett azok a kistérségek is pályázhatnak, ahol a települések legalább a fele hátrányos helyzetűnek minősül.

(MTI)