Mi a viszony az országgyűlés és a kormány között?

A kormány a legfőbb végrehajtó hatalmi szerv, a közigazgatás legfőbb irányítója. Ez azt jelenti, hogy az országgyűlés mint törvényhozó szerv által hozott döntéseket végrehajtja, valamint a kormányprogramban tett célkitűzéseit megvalósítja. A Kormány a végrehajtó hatalom általános szerve, amelynek feladat- és hatásköre kiterjed mindarra, amit az Alaptörvény vagy jogszabály kifejezetten nem utal más szerv feladat- és hatáskörébe.  A magyar kormányt a miniszterelnök és a miniszterek alkotják. A kormány élén a miniszterelnök áll. A miniszterelnök rendeletben a miniszterek közül egy vagy több miniszterelnök-helyettest jelöl ki.

Hogyan befolyásolja a kormányzati szerkezet a kormány működését?

Magyarország politikai rendszere parlamentáris, vagyis a kormány az országgyűlésnek tartozik felelősséggel. Ez azt jelenti, hogy az országgyűlésnek joga van ellenőrizni a kormány munkáját, és amennyiben úgy gondolja, hogy a kormány nem végzi megfelelően a feladatait, a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal megvonhatja a bizalmat tőle.

Hogyan választják a miniszterelnököt, és melyek a legfőbb feladatai?

A miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az országgyűlés tagjai választják meg. (Kormányprogramról ezzel egy időben szavaz az országgyűlés.) A miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges. A miniszterelnök a megválasztásával hivatalba lép. A miniszterelnök feladata, hogy a kormány programjának keretei között meghatározza a kormány politikájának általános irányát. Javaslatára nevezi ki a minisztereket a köztársasági elnök, így a munkáltatói jogokat is ő gyakorolja felettük. Emellett vezeti a kormány üléseit, és biztosítja a kormány által hozott rendeletek végrehajtását.  A Kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg. A Kormány tagja az Országgyűlés előtt esküt tesz.

Mi a Miniszterelnökség?

A Miniszterelnökség a miniszterelnök munkaszervezete, ő irányítja, de államtitkár vezeti. A Miniszterelnökség segíti a kormányfő tevékenységét és közreműködik a kormányzati politika kialakításában.

Ki helyettesíti a miniszterelnököt?

A miniszterelnök a miniszterek közül egy vagy több miniszterelnök-helyettest is kijelölhet. Jelenleg két miniszterelnök-helyettes van, akik azon túl, hogy bizonyos - a miniszterelnök által megszabott esetekben - helyettesítik a miniszterelnököt, konkrét feladatokat is ellátnak. Egyikük a közigazgatási struktúra felépítéséért, valamint annak hatékony működéséért felel, másikuk pedig a nemzetpolitikai, illetve egyházpolitikai feladatokat koordinálja, irányítja állandó jelleggel.

Mi a miniszter feladta?

Az intézmény-irányítás, illetve - felügyelet teszi ki a miniszterek tevékenységének nagy részét. A miniszterek feladata, hogy az irányításuk alá tartozó szakterület hatékony működésének elősegítése érdekében jogszabályjavaslatot dolgozzanak ki, és végrehajtsák a kormányprogramban foglaltakat. A miniszterek feladata továbbá, hogy képviseljék a magyar kormányt az Európai Tanácsban, vagy más nemzetközi szervezetekben.

Milyen államtitkárok vannak?

A 2010-ben létrehozott államigazgatási struktúrában az államtitkár a miniszter teljes jogkörű helyettese, akinek munkáját a miniszter irányítja. A minisztériumok számának radikális csökkentésével egy miniszter irányítása alá több szakterület került, így például az oktatásért, a sportért és az egészségügyért egy miniszter felel, ezért az államtitkároknak fontos szerepük van egy-egy szakterület irányításában.

Az államtitkárok három kategóriába sorolhatóak. A szakterületért felelős államtitkárok és a parlamenti államtitkárok politikai jellegű vezetők. A közigazgatási államtitkár a minisztérium hivatali szervezetének szakmai vezetője, míg a parlamenti államtitkár feladata a törvényhozással való kapcsolattartás.