A miniszterelnökkel Obersovszky Péter beszélgetett a Magyar Televízió „Az Este” című műsorában.

– Jó estét kívánok! Megkíséreljük ma este a lehetetlent. Harminc percben összefoglaljuk az elmúlt négy év legfontosabb eseményeit. Rákérdezünk azokra az ügyekre, amelyek döntően befolyásolták Magyarország és a magyarok mindennapjait. Egy szóval: leltárt készítünk. Az Este vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Köszönöm, Miniszterelnök úr, hogy elfogadta a meghívásunkat.

– Jó estét kívánok!

– A nap híre, hogy hazakerült a Seuso-kincs, a családi ezüst – ahogy Ön fogalmazott.

– Nem hazakerült, hanem hazahoztuk.

– Ez most már a miénk?

– Igen, azért hoztuk haza, mert a miénk.

– Tehát végérvényesen a miénk?

– Mindig is a miénk volt.

– Jog szerint is a miénk?

– Dehát mindig is a miénk volt. A magyar állam sohasem mondott le arról a pozícióról, hogy akárhova is került ez a kincs, ez mindig is a magyar állam tulajdona volt. E fölött nemzetközi jogviták zajlottak, de mi mindig ezt az álláspontot képviseltük. Most például fizettünk ezért a kincsért, de mi ezt a visszaszerzés költségeként könyveltük el, és nem pedig vételárként.

– Mi fog történni a kincs másik felével? Az is idekerülhet Magyarországra?

– Dolgozunk azon is, igen. Szeretnénk, hogyha minden, ami a mienk, nálunk is lenne. Azért a mienk, hogy nálunk legyen.

– Ugye, az emberek, amikor meghallották ezt a hírt – ugye, tudjuk, hogy itt egy több évtizedes csatáról van szó...

– Egy ilyen Rejtő Jenő-i történetről...

– Igen. Akkor mindenki arra gondolt, hogy tulajdonképpen a szereplők jelentős része – kivéve a bíróságot, a nemzetközi bíróságot – tulajdonképpen nem tagadta, hogy ez a kincs Magyarországot illeti. Miért fizetünk akkor mégis azért, ami a miénk?

– Nevezzük úgy, hogy megőrzési költséget fizettünk. Tehát nem vételárat fizettünk, ez a lényeg. De valahogy meg csak hozzá kellett jutni. Tehát tudja, ez úgy van, mint az életben gyakran, van az embernek az igaza, meg a van a valóság, és a kettőt összhangba kell hozni. És ilyenkor mindenfajta megoldásokat kell találni. Mi is találtunk egy ilyen megoldást. Harminc éve dolgozott ezen nagyon sok kormány. Nem találtunk megoldást korábban, még az első kormányom idején is mi magunk is. Most azonban volt egy pillanat, volt egy lehetőség, találtunk megoldást, és hazahoztuk.

– Azt el tudja mondani vagy elmondhatja, hogy mi volt ez a megoldás? Mert érdekes volt a dolog előtörténete. Amikor a Magyar Nemzeti Bank újra elkezdte azt a hagyományt folytatni, hogy vissza kell szerezni olyan magyar műkincseket, amelyek a nemzeti identitás részét képezik, akkor nagyon sok találgatás volt arról, hogy milyen műkincsek...

– De ez nem abból a pénzből van. Tehát ezelőtt talán egy hónapja is van már annak, hogy a magyar kormány hozott egy döntést arról, hogy mi ezt vissza akarjuk szerezni, és hajlandóak vagyunk ezért anyagi áldozatra is. Ezért hoztunk egy kormányhatározatot, ez meg is jelent a nyilvánosság előtt. Már láttam a sajtófigyelőmben találgatásokat arról, hogy vajon mi lehet ennek a hátterében. Senki nem tudta. Én is egyébként a magyar államiság egy jelentős, sorsfordító pillanatának tartom, hogy valami négy napon keresztül nem szivárgott ki az államigazgatásból. Erre szerintem az elmúlt ezer évben nem volt példa.

– Én most azt hallottam, hogy az a nagyon fontos változás a mostani helyzetben, hogy változhat esetleg a tulajdonos jog szerint, folytatódhatnak a jogviták, de a jelen állás szerint ez a kincs Magyarország területét már nem hagyhatja el.

– Így van. Ez a mienk.

– Más témák. Négy évet kéne most mérlegre tennünk. Egy 2010-es beszédet, az első választási forduló utáni beszédét néztem újra, és abban Ön sok más mellett azt mondta, hogy tisztában van azzal a Fidesz, hogy az emberektől történelmi változásokra kaptak felhatalmazást. És most így, négy évvel később – visszanézve ezt a beszédet – azon gondolkodtam, hogy mik voltak azok, amikről lehetett tudni, mit vártak az emberek. Munkát, biztonságot, rendet, jövőképet, reményt – ha úgy tetszik. És ezeket később Ön is mondta.

– Igen. Talán azt is, hogy adasson már végre meg nekik az is, hogy a saját hazájukban otthon érezhessék magukat. Tehát az az érzés, hogy a dolgok úgy vannak Magyarországon, ahogy egyébként azt a magyarok szeretnék, és a vezetőik nem állandóan arra hivatkoznak, hogy külföldi meg más elvárások miatt semmi sem lehet úgy, ahogy annak lennie kéne, illetve ahogyan az emberek szeretnék. Ezzel a hagyománnyal is szakítani kellett.

– Ehhez történelmi változások kellettek?

– Azt gondolom, hogy igen, mert a politikában az óhaj elszáll – abból nem lesz semmi. A politikában ahhoz, hogy a vágyakból, reményekből, álmokból valóság legyen, ahhoz kell erő, szervezettség, összetartás, egység, sok minden kell hozzá. És Magyarországon 2010-ben ez az összetartás és egység létrejött. Én biblikusan mindig úgy szoktam gondolni erre a kétharmadra, hogy ez egy tálentum, egy lehetőség, egy tehetség, amit nekünk adtak az emberek, és azt mondták, hogy no, akkor gazdálkodjatok vele úgy, hogy az a közösség javára váljon – legjobb tudásotok szerint, mert ezt fogjuk számon kérni. Ezért is tűnhetett gyakran úgy, hogy én nem ismertem, nem fogadtam el semmilyen ellenállást, hanem, hogyha úgy gondoltuk, hogy egy dolog a magyar emberek érdekét szolgálja, akkor mindig megkerestük az eszközöket, hogy azt a valamit, azt a dolgot valósággá tudjuk alakítani, mert úgy éreztem, hogy a végén nekem egy kétharmaddal, illetve nekünk egy kétharmaddal kell elszámolni. Tehát én nem állhatok oda 2014-ben az emberek elé, mint ahogy egyébként ez szokás volt Magyarországon, és elmondom, hogy mit miért nem tudtunk megcsinálni. Mert most kétharmadot adtak az emberek, azt mondták, hogy no, barátom, soha még senkinek ilyen felhatalmazást nem adtunk, tessék megcsinálni. Ez volt az elvárás. Én igyekeztem ennek megfelelni.

– Mi az, amit sikerült elvégezni? Tehát amit egy fél órában, harminc percben is el tud mondani.

– Először is a jövőnek megvetettük az alapjait. Ezt Alaptörvénynek, illetve alkotmánynak nevezzük. Tehát kijelöltük azokat a kereteket, levertük azokat a cölöpöket, megfogalmaztuk azokat az értékeket, aminek a jegyében el akarjuk rendezni a magyar életet. A második fontos dolog, hogy egy fenyegető gazdasági összeomlástól kellett megmenteni az országot. Görögország nem volt rosszabb helyzetben akkortájt, mint Magyarország. Ránk is várhatott volna az a sors, nekünk is juthatott volna osztályrészül az a sors, mint ami a görögöknek. Ez nem következett be, itt semmilyen összeomlás nem volt. Harmadrészt át kellett alakítani, meg kellett újítani, és újjá kellett szervezni mindent, ami rosszul működött. Márpedig sok minden működött rosszul: az egészségügytől az oktatáson keresztül a gazdaságig, a kis- és középvállalkozások, az adósságkezelés, az adórendszer. Ezeket mind át kellett alakítani. Hát, végül is 2010-ig eltelt húsz év a rendszerváltás óta. Az egy nagy tapasztalat, az egy komoly korszak. Egyötöd évszázad. Tehát tudtuk, hogy mi az, amit ’90-ben akartunk, de nem tudtuk megvalósítani. Már azt is tudtuk, hogy miért nem. Be tudtuk azonosítani az akadályokat, amiket félre kellett tolni. Éreztük a hiányát azoknak a megállapodásoknak, amelyeket az elmúlt húsz évben senki nem tudott megkötni, most mi ezeket megpróbáltuk megkötni. Tehát úgy érzem, hogy fölvértezve, hogy mondjam, történelmi tapasztalatokkal a hátunk mögött vághattunk neki. És ha egy mondatban kell összefoglalnom, akkor azt mondom, hogy visszaszereztük az országot a magyaroknak.

– A családi ezüstöt – másféle értelemben.

– Igen, igen. Nézze...

– ’90-ben mindenki azt várta, hogy a tőke legyen teljesen szabad és korlátlan, és az csodákat fog tenni ebben az országban. 2010-ben Önök azt mondták, hogy ez nem így van Önök szerint. Nem lehet mindent megengedni, nem lehet azt mondani, hogy a tőke abszolút, és akkor ezért harcba is szálltak Európával is meg a világgal is.

– Igen. Azért a mi érvünket erősítette az a körülmény, hogy 2008-ban az a nyugati gazdasági rendszer, ami erre a gondolatra épült, megroggyant. Tehát világos volt, hogy itt egy új világgazdasági korszak kezdődik a Nyugat, de azon belül Európa számára mindenképpen. Tehát ha ugyanazt fogjuk csinálni, ugyanazt fogjuk gondolni a jövőben is, mint a múltban, akkor oda fogunk jutni pontosan, ahova a múltban jutottunk, vagyis újabb pénzügyi, gazdasági válságokhoz. Tehát új utakat kell keresni mindenkinek, egész Európának, azon belül minden államnak, így Magyarországnak is, saját karaktere által kijelölt úton kell járni, a saját testére kell szabni a gazdaságpolitikáját. Ezért nem filozófiai vitákat kell folytatni, hanem egy eredményekkel kecsegtető, konkrét gazdaságpolitikát kell megvalósítani. Ebből lett aztán az arányos adórendszer, ebből lett az államadósság kezelésének az új módja, ebből lett az, hogy az IMF-nek megköszöntük az együttműködést, ebből lett bankadó, innen fordultunk szembe a monopolhelyzetükkel visszaélő, nagy nemzetközi cégekkel, így lett ebből rezsicsökkentés, munkahelyvédelmi akcióterv. Tehát ezek mind új dolgok, mert éreztük, hogy a régi receptekkel már nem lehet főzni.

– Az emberek azon gondolkodnak, hogy meddig folytatható ez? Mert miközben mi a régi recepteket sutba vágtuk, azt látják, hogy máshol azért még a régi receptekkel főznek, illetve vannak, ahol már a magyar példát átveszik, csak ilyenkor meg az jut az eszébe az egyszeri magyar polgárnak, hogy akkor miért volt velünk ez a négy évig tartó huzavona Európában? Mi kísérleti terep voltunk? Szóval Magyarország egyfajta kísérleti nyúl volt, hogy meddig lehet elmenni?

– Nem, ezt a szerepet és utat mi választottuk magunknak, tehát nem érdemes magunkat egy más által vezényelt kísérlet alanyaként fölfogni. Itt arról van szó, hogy mi gyorsabbak voltunk, mint mások. Nézze meg például a nyugdíjrendszer újjászervezését. Ott mi törtük meg a jeget, de ma már minden közép-európai országban többé-kevésbé – inkább többé, mint kevésbé, de – átalakították azt a rendszert, amit mi is átalakítottunk. Magyarország gyorsabb volt, mint a többiek. Ez a kétharmadnak volt köszönhető. A legnagyobb versenyképessége és versenyelőnye Magyarországnak az elmúlt négy évben a kétharmada volt. Tehát amikor egy gondot meg kellett oldani, akkor nekünk arra időnként elég volt két-három nap, két-három hét, míg másnak hetek, hónapok, esetleg évek kellettek hozzá. Tehát mi nem vagyunk okosabbak, mint mások, erről a gondolatról lebeszélném a magyar közvéleményt, de sikerült úgy megszerveznünk az országot, és sikerült az embereknek olyan egységet létrehozni Magyarországon, amely másokat megelőző gyorsaságot adott nekünk.

– Mitől? Menjünk végig az emberek reményein, vagy ha úgy tetszik, akkor a történelemváltozást kiváltó vágyakon. Nagyobb rendben élnek most az emberek?

– Ezt majd ők el fogják dönteni április 6-án. Én átláthatóbbnak látom a magyar életet, biztonságosabbnak látom. Mondjuk, egy nyugdíjasnak nem kell attól tartani, hogy elveszik a nyugdíját, szemben a 2010 előtti korszakkal, ahol ez be is következett. Amit a vezetők ígértek, vagyis hogy meg fogjuk védeni a nyugdíjakat, megtörtént, sőt valamit még emelni is tudtunk rajta. Majd, amikor azt mondtuk, hogy a magyar vállalkozásokat segíteni fogjuk azzal, hogy a munkából származó jövedelmeket kevésbé fogjuk adóztatni, akkor ebből lett egy új adórendszer, amit szerintem ma biztonságosabbnak és kiszámíthatóbbnak érezhetnek az emberek. Ma a munkáról komolyan lehet gondolni, hogy megél majd egy ember és egy család, sőt talán még azt is elhiszik nekünk, hogy a munkából a következő időszakban nemcsak megélni lehet, hanem még boldogulni, gyarapodni is lehet majd belőle. Ilyen értelemben a jövő iránt nagyobb biztonsággal, nagyobb bizakodással fordulhatunk, ebben az értelemben szerintem biztosabb az életünk.

– Milyen lehetőségei vannak még a rezsicsökkentésnek, amely az egyik legfontosabb csapásiránya a kormánynak?

– Ugye, csináltunk két nagy csökkentést, kétszer tíz százalékot, és most következik a harmadik. Ugye, április elejével a gázé, aztán szeptembertől az áramé, és októbertől a távfűtésé. Most ezt csináljuk végig, ez az én tiszteletteljes javaslatom, és utána indítsuk meg majd a következő lépést. Ez most mind a háztartásokra vonatkozik. Látok lehetőséget egy nonprofit közszolgáltatási rendszer kiépítésén keresztül további rezsicsökkentésre a háztartásoknál, de az igazi nagy lépés most az lenne, és ezt szeretnénk megcélozni, ehhez kérünk a választóktól is felhatalmazást, hogy a gazdaság és különösen az ipar számára képesek legyünk olcsóbb energiát adni. Sőt, egyenesen az a célkitűzésünk, hogy a következő négy év végére az ipar működéséhez szükséges áram, energia ára Magyarországon legyen Európában a legolcsóbb.

– Ehhez kell a szolgáltatók visszavásárlása? Mindenki nonprofit modellről beszél.

– Eszközök kellenek hozzá.

– De valaki – bocsásson meg – felhívta a figyelmemet, hogy évről évre megjelenik egy kimutatás, hogy hol a legolcsóbb az élet Magyarországon. Mindig Kaposvár, ott van, de nincs, gyakorlatilag magántulajdonban van a szolgáltató.

– Kaposvár is szép távlat, de én körül szoktam nézni Nyugat-Európában is, és ott is azt lehet látni a legtöbb helyen, mondjuk úgy, hogy az általánosabb megoldás mindig az, hogy az emberek létszükségleteihez szükséges, létszükségleteihez elkerülhetetlen dolgok, szolgáltatások, szolgáltatást nyújtó eszközök, keresztmetszetek általában a közösség befolyása alatt vannak. Ennek különböző megoldásai vannak. A lényeg, hogy olyan nincs, hogy a közösség érdeke meg a közösség számára elementáris fontosságot jelentő szolgáltatásokból fakadó üzleti érdek egymástól el tudjon távolodni, és ne legyen tekintettel egymásra. Ilyen a kontinentális Európában nincs.

– Figyeltem az elmúlt időszak nyilatkozatait és mindazokat, amiket elmond a kampányállomásokon. Két nagyon fontos, nagy rendszerről, az oktatás és az egészségügy átalakításáról beszélt. Az oktatás átalakításával teljes elégedett, azért nem fogalmazott meg kritikát, míg az egészségügyben azt mondja, hogy vannak eredmények, de ott még nagyon sok a tennivaló, ez elégedetlenséget jelent.

– Először is, ugye, én a magyar emberek többségéhez tartozom a tekintetben, hogy úgy gondolkodom, hogy szeretném én látni azt a kormányt, amelyikkel meg vagyok elégedve. Tehát az a szót, hogy meg vagyunk elégedve valamivel, tegyük félre. Ez Magyarországon nincs. Még a bennünket elementáris erővel támogató emberek is azért keresik és meg is találják azt a néhány dolgot, amivel nincsenek megelégedve. Ez egy kulturális adottság Magyarországon, nem érdemes megsértődni ezen, nem érdemes furcsállni, ez így van. Én is így vagyok vele, az elégedettség szót nem használom. Az oktatásban pedig különösképpen nincs okunk arra, hogy ezt használjuk, mert az oktatásban ugyan átalakítottuk a kereteket, tehát szerintem jó irányba léptünk. Erről nagy viták, nyílt viták voltak, szerintem helyes, hogy állami felügyelet alatt van az oktatás, szerintem helyes, hogy az állam garantálja az oktatás minőségét, az is helyes, hogy azt garantálja a magyaroknak, hogy a születésük helyszíne nem dönti el, hogy milyen minőségű oktatásban van részük. Ez korábban így volt. Most mindenhol az országban egy megbízható minőséget fog szolgáltatni az oktatási rendszerünk. Helyes, hogy van Nemzeti Alaptanterv, helyes, hogy a pedagógusoknak van életpályarendszerük, az is helyes, hogy van követelményrendszer, ezt ellenőrzik. Tehát szerintem ezek jó dolgok, de ez csak a keret. Ha megnézem, hogy mi történik nap mint nap az oktatásban, és milyen eredményességgel végezzük a munkánkat, akkor nem tudok jó hírekről beszámolni. Én tudom, hogy nagy viták voltak itt a nemzetközi felmérés, a PISA-felmérés eredményeiről, meg most lesz egy újabb jövő héten, ami a digitális megértési és problémamegoldó képességet mutatja, süllyedünk, mindegyikben rossz helyen vagyunk. Tehát a nemzetközi összevetésben az oktatási rendszerünk teljesítménye, legalábbis a nemzetközi elemzések szerint egyértelműen gyengülő. Ez baj, ezt a feladatot meg kell majd állítani, meg kell fordítani. Ha mi nem leszünk Európa egyik legokosabb népe, akkor nem leszünk versenyképesek sem. Ez meg az oktatáson múlik, legalábbis tekintélyes részben. Úgyhogy itt még nagyon sok belső, tartalmi kérdésről szó van. Mit tanulnak a gyerekeink, hogyan tanulják, milyen módszerekkel tanulják, hány órában? Ez nagyon komoly szakmai és politikai vitákat jelent majd a jövőre nézve.

– Az egészségügy.

– Az egészségügyben egy kicsit tisztább a kép, ott pontosan tudjuk, hogy melyik a leggyengébb pontunk. Ma az egészségügyi rendszernek az Achilles-sarka az, hogy a háziorvosainkat nem tudjuk kellően megbecsülni. Nem kapnak elegendő fizetést, nincs elegendő műszerük, és nem jutnak elegendő újra- és átképzéshez, vagyis a mostani rendszerben még nem tudjuk a beteghez legközelebbi helyszínen a lehető legjobb szolgáltatást nyújtani, hanem inkább automatikusan továbbküldjük a betegeket a járóbeteg-ellátásba és a kórházakba. Tehát szerintem a háziorvosi rendszer megerősítésével Magyarország még el van maradva. Jó dolog, hogy a kórházaknak a működését, feltételeit, szempontjait, követelményeit állami kézbe vettük, és az állam felelősséget vállal a kórházak működéséért, tehát itt szerintem komoly javulás történt. Elköltöttünk vagy 300 milliárd forintot egészségügyi fejlesztésekre. Nem emlékszem, hogy az elmúlt száz évben mikor tudott Magyarország ekkora összeget fordítani az egészségügyre, tehát még az eszközállomány is javult. Ennek ellenére számos kórházban a helyzet egyáltalán nem rózsás, de a legnagyobb baj mégsem ott van, hanem még egyszer mondom: a háziorvosi rendszerünket kellene megerősíteni, a következő négy évnek ez a feladata.

– Két nagyon fontos kitörési pont, amelyről 2010-ben és 2010 előtt rengeteg szó volt. Mezőgazdaság. Egy hatalmas földbérleti átrendeződés zajlott le. Megváltoztatta-e a kívánatos arányban ez a tulajdonviszonyokat, vagy ez még messze nem a kellő?

– Itt is úgy van az, hogy Magyarország jobban teljesít, de még nem elég jól. A kormány hozott egy döntést, amivel tudom, hogy ez a műsor nem filozófiai kérdéseket és nem történeti kérdéseket taglal, de egy ilyen jelentőségű és mélységű döntést hoztunk, eldöntöttünk vele egy több mint kétszáz éves, de lehet, hogy háromszáz éves magyar vitát, aminek a vége, hogy végül is kinek a kezében lesz a föld Magyarországon. A kormány azt a döntést hozta, hogy 20 százalék lehet legfeljebb – nem kell annyinak lennie, de legfeljebb annyi lehet – az, amit nagybirtoknak nevezünk. A többi föld kis- és középvállakozó, kis- és középgazdálkodó kezében kellene, hogy legyen mind a tulajdonviszonyok, mind pedig a tényleges földművelés szempontjából. Erre a célra alkottuk meg a földtörvényt, ami ebbe az irányban alakítja át a magyar mezőgazdaságot úgy, hogy közben az átalakítása ne romboljon, hanem inkább építsen. Vagy legalábbis ezt a folyamatot így kellene majd levezényelni. Szerintem ez egy jó kérdés, jó irányba haladunk. Meg kell majd vívnunk ezért a törvényért éppúgy, mint a költségvetésért.

– Lesz ez még olyan erős csata, mint volt a rezsicsökkentés?

– A rezsicsata a legerősebb csata 2014-ben, de erősség szempontjából nézve a második számú küzdelem a földcsata lesz Brüsszellel.

– Innovációk, kis- és középvállalkozások támogatása, hitelezés, a magyar bankok, a magyar tulajdonban lévő bankok legalább ötven százalékra emelése. Ezt Ön nagyon sokszor feltételként mondta ahhoz, hogy megvalósuljon a kormánynak az az ígérete, hogy időarányosan tíz év alatt egymillió új munkahely teremtődjön.

– Nézze, kiment a divatból már ez a nyelv, amit most majd használok, de mi hazafiak vagyunk, és szeretnénk jó hazafiak lenni. És mi úgy gondoljuk, hogy nincs az ország kezében a saját sorsa akkor, hogyha a pénzügyi rendszernek legalább ötven százaléka nincs magyar kézben. Tehát nem magyarországi bankokról, hanem magyar kézben lévő bankokról beszélek. El kell érnünk az ötven százalékot. Én tudom, hogy ezt sokan voluntarizmusnak nevezik, tudom, hogy Nyugaton fölszisszennek, tudom, hogy itt óriási erőknek, óriásoknak a tyúkszemére...

– Van, aki beleáll a felelősségbe egyébként? Nem olyan könnyű banknak lenni.

– Én. Ja, bocsánat.

– De a szereplők....

– Bocsánat, de először a kormánynak kell beleállnia, meg a miniszterelnöknek.

– Hát Ön beleállhat.

– Én azt gondolom, hogy ennél jobban nem tudok beleállni az ügybe. Már elég nyíltan és egyértelműen beszéltünk. Szerintem igen. Tehát én azt gondolom, hogy a magyar bankrendszerre egyébként is az jellemző, hogy nincs benne elégséges verseny. Tehát túlságosan leosztották a pozíciókat. Én azt gondolom, hogy itt is egy frissítés jól jönne. Ez nem az én személyes véleményem mindösszesen, ezt a kormányzati gazdaságpolitikát megalkotók is így gondolják.

– Hány százaléknál állnak most körülbelül?

– Attól függ, hogy az OTP-t hova számoljuk. Én szeretem az OTP-t magyar bankként nyilvántartani.

– Számoljuk így. Majd legfeljebb a...

– …de a tulajdon szempontjából azért bonyolultabb, mert a tulajdonosok tekintélyes része mégsem Magyarországon belül van. Harminc-negyven százalékon vagyunk, ha az OTP-t is idevesszük. Tehát nem vagyunk messze, sőt negyven fölött is az OTP-ben.

– Munkahelyteremtés.

– Csak azt akarom mondani, hogy ez nem akkora falat, és nem annyira eget rengető kihívás, mint ahogy első hallásra tűnik. Megoldható.

– Elégedett-e Ön azzal, ahogy élénkült a magyar gazdaság? Azt látni, hogy Magyarországon azok a cégek… Ugye, autóexportban elképesztően jó a teljesítményünk, autó nagyhatalomként emlegetik Magyarországot lassan…

– Exportban általában azt kell mondanom, hogy a...

– …de a kis- és középvállalkozások…

– Tehát a magyar export rekordot ért el a mögöttünk hagyott évben. Ezért is érezheti magát a magyar gazdaság biztonságban, nem lehet földönteni. Az a nemzetközi tapasztalat, hogy ott, ahol a fizetési mérleg, az export-import arány rendben van, ott az az ország ugyan ütközhet nehézségekbe – az élet már csak ilyen –, de áll a lábán. Tehát ott aggódni a pénzügyi bizonytalanság miatt nem szükséges. Azért érezheti Magyarország is biztonságban magát, mert az exportunk jól teljesít. Ebben vannak már magyar kis- és középvállalkozások is. A mi nyilvántartásunk szerint 2.000-2.200 olyan kis, de inkább közepes méretű magyar gazdálkodó szervezet létezik – most magyar középméretekben, ez nem német középméret –, akik ma exportképesek. Ezt a számot az Export-Import Banknak a forgalmából tudjuk leszűrni, és ezt kell fölemelnünk a 12 ezres magasságba. Én még azt tanultam Matolcsy Györgytől, hogy akkor lesz a magyar gazdaság, akkor áll biztos jövő előtt, és akkor van okunk sikerről beszélni, hogyha a magyar kis- és középvállalkozások a 10-12 ezres nagyságrendet elérik.

– Olvastam egy interjúelőzetest Varga Mihály gazdasági miniszterrel – ez holnap fog megjelenni az egyik hetilapban –, aki azt mondja, hogy feltéve, hogy a következő kormánynak is tagja lesz a Fidesz, akkor az Új Széchenyi Terv finomhangolása következik. Érdekes, hogy a finomhangolást Öntől is hallottam most ebben a beszélgetésben, és egyre többször hallom. Lehet-e azt mondani, hogy egy következő négy év – föltéve, hogy a kormánynak tagja lesz a Fidesz – tulajdonképpen finomhangolásról szól? Tehát minden olyan rendszernek, amihez hozzányúltak, a tapasztalatai nagyjából beérnek, és akkor már jön inkább a finomhangolás.

– Szeretnénk egyetérteni Önnel, vagy szeretnének igennel válaszolni erre a kérdésre, de hát majd az élet ezt eldönti. Tehát vannak területek szerintem is, ahol a keretek jó eséllyel kijelenthetőek, hogy stabilak, biztosak, jó helyen is vannak: ott finomhangolás kell. De azért nem zárjuk ki, hogy ahogy az élet halad előre, majd tesz föl kérdéseket, meg rajzol elénk kérdőjeleket, és akkor azokra a finomhangolásnál erősebb válaszokat is adnunk kell, ez nem zárható ki, egyikünk sem jós.

– Azt mondja a gazdasági miniszter, hogy a magyar gazdaság most lubickol a jó számokban. Ettől a lubickolás következtében eljutottak többen odáig, hogy egyszámjegyű szja-ról beszélnek.

– Én közéjük tartozom, igen.

– Az a kisebbfajta csoda kategóriája.

– Így van, de csak a kisebbfajta. Nézze, ez egy nagyon nehéz kérdés. Miután a műsor – a kérdésekből is jól láthatóan – nem érint filozófiai mélységeket, márpedig itt erről van szó, most csak annyit mondanék, hogy én arról vagyok meggyőződve, hogy az a gazdasági rendszer a jó gazdasági rendszer, ami minél több pénzt otthagy az embereknél. Tehát ami arra ösztönzi az embereket, hogy dolgozzanak, hogy keressenek, és minél kevesebb pénzt vesz el ebből a keresményből. Én ebben a gazdasági rendszerben hiszek. Ehhez pedig az kell, hogy a személyi jövedelemadónak nevezett elvonás minél alacsonyabb legyen. Ugyanakkor a politikának és a gazdaságpolitikának is a lényege az egyensúly, tehát nem szabad, hogy a rendszerek fölbillenjenek, tehát nem szabad, hogy a vágyak vezéreljék a döntéseinket. Az akarat vezérelje, de legyen mögötte józan megfontolás. A józan ész legyen az alapja a jó gazdaságpolitikának. Egyensúlyt kell tartani, tehát itt sem lehet úgy előreszaladni, hogy közben a költségvetés más szempontjait – oktatás, egészségügy, kultúra – teljes egészében zárójelbe tesszük. Tehát: langsam.

– A közvélemény-kutatások szerint nem áll rosszul a kormánypárt. Miért nem akar miniszterelnöki vitát ennek tükrében? Kis kockázattal tehetné.

– Van erről egy fölfogásom. Szerintem az elmúlt négy évben minden vitát lefolytattunk az ország nyilvánossága előtt. Ráadásul az emberek láthatták, hogy milyen az élet akkor, hogyha a szocialisták kormányoznak, és milyen akkor, hogyha mi. Tehát szerintem minden információ, ami a választópolgárok megalapozott döntéséhez szükséges, rendelkezésre áll. Én úgy látom az ellenzéktől jövő nyilatkozatokból, hogy valójában nem is vitázni akarnak velem, hanem támadni akarnak engem, leginkább ócsárolni. Ehhez én nem kellek, ezt nélkülem is megtehetik. Én nem fogom nekik megtenni – látom, kétségbeesettek – azt a szívességet, hogy a támadásokhoz meg az ócsárlásokhoz felületet fogok a saját testemen keresztül biztosítani. Tehát én a magam részéről azt tartom a helyes és az ország érdekében álló magatartásnak, hogy csak egyetlen dologra összpontosítson a miniszterelnök: minél több embert győzzön meg arról, hogy jöjjön el, és vegyen részt a választáson. Én ezt fogom tenni a hátralévő napokban.

– Engedelmével a végére hagytam az egyik legfontosabb adósságot, amit magával visz a kormány, ha Ön marad, akkor is, ha nem a Fidesz alakít kormányt, akkor is. Ez pedig, én inkább belső adósságról beszélnék, nem a devizahiteles problémáról. Mert ugyan tudom, hogy különböző gyökerűek a problémák, de a nem devizában eladósodott emberek ugyanúgy szenvednek, mint akik devizában vannak eladósodva. Miért nem lehet hatékonyabban, ha úgy tetszik, gyorsabban megoldani a belső eladósodottságot? Ön miben látja az okokat?

– Egyetértek a kiindulópontjával, mármint az Ön kérdésének a kiindulópontjával, és itt vissza is érkeztünk a beszélgetés elejére. Tehát mikor van biztonságban egy ország? Mikor érezhetik az emberek úgy, hogy biztonságosabb az életük? Szerintem akkor, hogyha a váratlan helyzetek elhárításához szükséges tartalékokkal rendelkeznek. Tehát hogyha megbetegszik a gyerek, beüt a baj, elveszti valaki az állását, váratlan helyzetbe kerül, megnehezedik a családi élete, tehát egy ideig képtelen arra, hogy jövedelmet tudjon előállítani, akkor legyen tartaléka, ahova nyúljon. Ha úgy érzi, hogy van hova nyúlni a baj esetén, akkor biztonságosabb, vagy talán biztonságos is az élete. Ma Magyarországon nem ez a helyzet. Tehát nagyon sok ember, még aki biztosnak tűnő lábakon áll is, hónapról hónapra él, és ha baj volna, akkor nem nagyon tudna az ismerősein meg a családtagjain kívül kihez fordulni. Saját maga fölhalmozott megtakarításaihoz csak kevesen tudnának. Ezért kell...

– A kormányhoz fordulnak.

– Most ezért kell abba a helyzetbe hozni a családokat, hogy tudjanak fölhalmozni. Ennek az első lépése az, hogy az adósságot, amely terheli őket, próbáljuk valamelyest a vállukról leemelni. A devizahitelesek esetében könnyebb a helyzet. Ott 360-370 ezer családot ki is hoztunk ebből a helyzetből. És ha megszületnek a szükséges bírósági ítéletek, én úgy gondolom, hogy május végére minden ilyen ítélet megszületik, akkor a többi ilyen helyzetben lévő magyar embert – lakás devizahitelesekről beszélek – és családot ki fogjuk tudni hozni ebből a helyzetből. Erre megvannak a technikák, megvan a tudásunk. Úgy látom, hogy a bankokban is megvan a szándék, hogy valamilyen megállapodás létrejöjjön. Tehát a magyar világnak ezen a részén tudunk segíteni.

– Tehát hisz a bírósági megoldásban, és ki lehet vezetni a devizahiteleket?

– Nem, a bírósági megoldásban nem hiszek. Abban hiszek, hogy miután a bíróságok ítéleteket fognak hozni még két további kérdésben, ezek kijelölik a kormány mozgásterét, és a kormány ezt ki fogja tudni használni. Ha kell, még tágítani is fogja ezt a mozgásteret, és ki fogjuk hozni a mostani reménytelen helyzetből azt a néhány százezer családot, aki még ott van. Hozzátenném, hogy 370 ezer családot már kihoztunk. És ha sikerült kihoznunk az első 370 ezret, miért ne sikerülnek a másodikat és a harmadikat?

– Miniszterelnök úr, köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat!

– Köszönöm, hogy itt lehettem.

– Ez volt mára Az Este, legközelebb holnap váruk Önöket. Köszönjük a figyelmüket. Viszontlátásra, jó éjszakát!

(miniszterelnok.hu)