2014. március 12.

Molnár Péter: Köszöntöm Önöket! Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor a Miskolc Televízió vendége. Jó napot kívánok, Miniszterelnök úr!

Tisztelettel köszöntöm a nézőket, jó napot!

Tavaly októberben kiemelt fejlesztési központtá nyilvánította Miskolc térségét a kormány, ugye, és Ön személyesen jelentette be november 15-én, hogy a Takata-gyár Miskolcra hozza legújabb beruházását, ami a Mercedes óta a legnagyobb zöldmezős beruházás Magyarországon: ezer munkahelyet teremt majd a térségben. Ma letették ennek az üzemnek az alapkövét is. Ez pusztán egy alapkő, vagy Miskolc és térségének tekintetében egy mérföldkő is?

Én inkább mérföldkőnek látom. Ráadásul a gyár gyorsan föl fog épülni. Valóban ezer munkahelyről beszélünk – közvetlenül, de miután beszállítók lesznek, meg egy ekkora tömeget ki kell szolgálni, ezért még jó néhány száz közvetetten létrejövő munkahellyel is lehet számolni. Ha pedig azt számoljuk, illetve azt vesszük tekintetbe, hogy egy ilyen hatalmas cégnek komoly műszaki háttérre van szüksége, és itt pedig Önöknek van egy kiváló egyetemük, akkor biztosak lehetünk abban, hogy csak idő kérdése – én ezt sürgetem, hogy inkább hamarabb történjen, mint később – létre fog jönni egy mély együttműködés a nagy cég és az egyetem között. Aminek eredményeképpen, ha jól igazítjuk a lépéseinket, akkor újabb beruházások – mérnöki, kutató, fejlesztői beruházások – jöhetnek létre. Tapogatózások ebben az irányban már vannak.

Ez meghatározhatja a Miskolci Egyetemnek az irányát az elkövetkezendő időszakra?

Mi azt gondoljuk, hogy igen. Tehát egy egyetem nem szakítható ki abból a közegből, ahol él, ahol dolgozik: ez Miskolc egyeteme. És Miskolc egy gazdasági, ipari központ volt a régi időkben, amikor még egy büszke acélváros volt. Én, mint dunántúli fiú még így hallottam az Edda együttestől. És abban vagyok biztos, hogy olyan hagyományokat tudunk újjáépíteni, aminek még megvannak a maradványai, és szerintem az ipari kultúrának nem is maradványai, hanem tekintélyes elemei még mindig léteznek Miskolc városában. Tehát szerintem – ha jól olvasom a szakértőinknek az anyagait, akkor – jó kormányzati politikával, jó várospolitikával, és a már itt lévő beruházóknak a társul szegődésével lehetséges, hogy ebből a városból ismét egy gazdasági, ipari központ jöjjön létre – mondjuk, olyan, mint a Dunántúlon Győr.

Ugye, ez egy másfajta ipar, egy másfajta technológia, mint annak idején, mondjuk, a kohászat volt, vagy, mondjuk, a Digép – a Diósgyőri Gépgyár – volt? Ez egy magas hozzáadott értékű ipart takar már?

Kétségkívül. Ha megnézzük, hogy kik jöttek ide, akkor azt látjuk, hogy ezek olyan nagy cégek, amelyek a modern járműgyártáshoz kapcsolódnak. Tehát a járműipar az mindig is az európai kontinensen az éliparhoz tartozott, tehát ez egy csúcstechnológiával dolgozó ipar. Óriási számok vannak. Magyarországon van több mint 700 járműgyártással foglalkozó – vagy oda beszállító – cég, sőt több mint 115 ezer munkahelyet tartanak fönn Magyarországon; óriási az exportteljesítményük. Tehát az – ha a jövő szempontjából nézzük, akkor – jó befektetés a város részéről, hogy járműipari beruházásokat vonz ide, de én nem becsülném le a hagyományos, tradicionális ipart sem, annak az újraindítása sokkal nehezebb. Ózdon is jártam nemrégen, ott is ismerem ezt a problémát. Tehát a bányászat, a vaskohászat, a nehézipar olyan terület, amit nehéz újraindítani, de nem szabad erről teljesen lemondani, ugyanis mi ehhez értünk, ez a kultúránk megvan. Még megvannak a – ha szabad ezt mondani – régi szakik, akik segítségével még a képzést is újra lehet majd indítani, és kisebb volumenben, modernebb technológiával, de szerintem még a nehéziparnak is lesz Magyarországon jövője.

A nagy multinacionális cégeknek – mint említette – beszállítókra van szüksége. És talán korábban arról is beszélt, hogy 12 ezer olyan jól prosperáló kis- és közepes vállalkozásra lenne szüksége Magyarországnak, amelyek ezeket a cégeket tudják támogatni. Ebben a térségben elképzelhető, hogyha ez az ipar továbbfejlődik, akkor ezek a kisvállalkozások, közepes vállalkozások is megerősödhetnek? Akár kormánytámogatással, európai uniós forrásokkal?

Szeretnénk, ha így volna. Mikor majd a következő hét évre esedékes gazdasági forrásokat, fejlesztési lehetőségeket felosztjuk, akkor ez kiemelt szempont lesz, ezen már most dolgozunk egyébként. Tehát Magyarországnak ma van körülbelül 2.000-2.200 olyan magyar kézben lévő – tehát most az igazán magyarokról beszélek, akiknek a tulajdonosai is magyarok, tehát nemcsak Magyarországon működő cégek –, tehát van 2.000, körülbelül 2.200 magyar tulajdonban lévő és külföldi piacokra szolgáltatást vagy terméket profitkeresés reményében – tehát gazdaságos módon – elhelyezni képes vállalkozásunk. Ha elvégezzük a számításokat az európai gazdaságtörténeti tanulságok alapján, akkor úgy látjuk, hogy egy Magyarország méretű országnak körülbelül 12 ezer ilyen exportképes kis- és középvállalkozásra volna szüksége. Ma 2.200 van. Innen kell eljutnunk a 12 ezerig. Ehhez kellenek a vállalkozók; ehhez kellenek bátor, fiatal, egyetemekről kikerülő emberek, akik újfajta tudással rendelkeznek; kellenek komoly, szakképzett munkások, munkaerő kell hozzá; kellenek kapcsolatok, tehát itt csak a Kárpát-medencén belül gondolkodva nem tudunk boldogulni, tehát nekünk ki kell menni a Kárpát-medencén kívüli piacokra is; és kell egy vállalkozásokat és az ilyen típusú fejlesztéseket támogató kormányzat. Ha ez mind együtt van, akkor létre fog jönni ez a 12 ezres derékhad, és akkor a magyar gazdaság magyar vállalkozások kezében lesz, az ő lábukon állunk majd mindannyian, és akkor a nemzetközi széljárás, ha kedvezőtlenre fordul, sem tud bennünket földönteni.

Ugye, hétezer milliárd forintról beszélünk, amikor az európai uniós támogatásokról egy következő hét évre – több, mint hétezer milliárdról beszélünk –, és, ugye, a kormány szándéka az, hogy ennek 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítja majd. Az ilyen hátrányos helyzetű térségek, mint, mondjuk, Miskolc, kaphatnak ebből több esetleg támogatást vagy célzott támogatásokat?

Mindig attól függ, hogy van-e gondolat. Ha van gondolat, meg van életképes javaslat, akkor igen. De Önök nem állnak rosszul ebből a szempontból. Tehát Miskolcnak nem érdemes úgy tekinteni saját magára, mint aki az elmúlt években ne kapta volna az összes lehetőséget, ami emberi számítás szerint megadható. Ha végzek egy gyors fejszámítást, akkor elvittünk innen 36 milliárd forintnyi adósságot. Ez annyi, mintha valaki kifizette volna Önök helyett, mint ahogy ki is fizeti, hiszen a kormány kiváltotta Önöket ebből. Kaptak körülbelül 7 milliárd forintnyi működési támogatást. Ez készpénz gyakorlatilag. És kaptak 92-93 milliárd forintnyi fejlesztési forrást, csak 2014 után. És 2010 előtt is érkeztek ide források. Tehát ha ezt mind összeadom – csak a 2010 utáni időket –, az olyan félmilliárd eurós összegre jön ki. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Miskolc nem nulláról indul. Tehát nem arról van szó, hogy ’93-at vagy ’94-et írnánk, a rendszerváltás utáni nehézipari összeomlás éveit, hanem most már 2014-et írunk, és van mögöttünk három-négy közösen fejlesztett év. Tehát Miskolcnak van mire hagyatkoznia, van mire ráállnia, van honnan elrugaszkodnia. Ezek komoly források, és a városon – én nem itt élek, tehát valószínűleg én jobban látom, mert én az erdőn kívül vagyok, Önök a fától nehezen látják az erdőt, de én kívülről az egész erdőt nézem, és –, mikor jövök újra és újra, látom a változásokat. Persze, mindenki elégedetlen. Részben mert magyarok vagyunk, részben mert épp elég nehéz év van a hátunk megett. Mindenki gyorsabban szeretne boldogulni, gyorsabban szeretne haladni, és igaza is van mindenkinek. Fontos felhajtóerő, hogy az emberekben legyen valamilyen ambíció vagy elégedetlenség, tenni akarás. De azért óriási utat tettünk meg az elmúlt három-négy évben itt, Miskolcon is, és ha ezt tudjuk folytatni még négy-öt évig, akkor meglátja, nem túlzás azt mondani, hogy Miskolc újra a magyar gazdaság egyik fellegvára lesz.

Ugye, itt vannak itt olyan rétegek, akik eddig segélyekből éltek, vagy alacsonyan képzettek, képzetlenek, munkanélküliek lettek a rendszerváltás után. Rajtuk segített a közmunka. Az látszik egyébként, ugye, a munkanélküliségi mutatókból is, hogy Magyarországon 8,9 százalék ma a munkanélküliségi ráta, 400 ezer alatt van a munkanélküliek száma, és több mint 4 millióan dolgoznak. Miskolcon is, ugye, az elmúlt 3 évben azt is látjuk, hogy egy 3 ezerrel – 12 ezerről 9 ezerre – csökkent a munkanélküliség. Közmunkaprogrammal tudunk-e segíteni, vagy hogyan tovább, mondjuk, a közmunkaprogramon túl azoknak, akik eddig mondjuk segélyből éltek?

Úgy kell elképzelni azért a helyzetet – és én mindig mindenkit arra kérek, hogy mind a két lábát tegye le a földre, azon álljunk, tehát ne elvekről meg ideológiákról beszéljünk, hanem a valóságról –, a dolog mégiscsak úgy fest, hogy Magyarországon százezerszám voltak, és még vannak is családok, ahol a gyerekek nem látták soha életükben, hogy a szülő időben fölkelt volna, összerendezte volna magát, és elment volna dolgozni, majd hónap végén büszkén hazahozta volna a fizetését, leültek volna, beosztották volna, és abból éltek volna meg. És egy ország, ahol sok tízezer ember él így, nem vezet szép jövőre, az nem áll szép jövő előtt. Ráadásul, ugye, valamiből élni kell, és ha a munkából nem élnek az emberek, mert nincs munka, majd megélnek másból. Megélnek bűnözésből, kéregetésből, hitelből, vagy valahogyan majd megélnek. Mert élni kell, a gyereknek enni kell adni, valahogy boldogulni kell. Én a kormány feladatának azt tartottam – és ez személyesen is egy vállalás volt a részemről –, hogy el akarom juttatni az országot oda – ehhez kérem a választópolgárok támogatását –, hogy azt tudjuk mondani, hogy Magyarországon mindenki, aki munkából akar megélni, képes munkát találni és fizetésből eltartani a családját. Na most, akik tíz-tizenöt éve nem dolgoztak, a végzettségük is kétséges, hogy alkalmazható-e az időközben megváltozott gazdaságban, hogy tudnak-e alkalmazkodni a munkaerőpiachoz, hiszen kiestek onnan, na, őket valahogyan oda vissza kell vinni. Kell egy kapu, amin keresztül be tudnak lépni a munka világába. És ez a kapu a közmunka. Tehát a közmunka szerintem minden törvénytisztelő magyar ember számára fontos. Nemcsak azért, mert így a segélyből élő emberek munkán keresztül tudnak megélni, és jobban, mintha segélyből élnének, mert a segély 22.800 forint, a közmunka átlagbére pedig olyan hetven-egynéhány ezer forint között van, ami 50 és 90 ezer forint között ingadozik, de mégis hetvenvalahánynál van a közepe. Szóval ha azt akarjuk, hogy segély helyett munkából éljenek, és ha biztonságban akarunk lenni, ha nem akarjuk azt gondolni, hogy a munka nélkül lévő emberek és nehéz helyzetben lévő emberek majd elveszik tőlünk azt, amiért mi megdolgoztunk és megnő a bűnözés, ha ezt nem akarjuk, akkor esélyt kell teremteni azoknak is, akik rosszabb helyzetben vannak, mint mi. Tehát a közmunka egyszerre fontos gazdasági intézkedés vagy lehetőség, egyszerre fontos a munkaerő szempontjából, de fontos a munkával rendelkező középosztály szempontjából is, mert egy olyan országban, ahol nincs mindenkinek meg a betevője, senki sem érzi magát biztonságban. Ezért fontos a közmunka, mert nem akarunk segélyt fizetni – megmondom őszintén –, csak azoknak, akik munkaképtelenek. Aki munkaképes, és megvan minden fizikai adottsága, hogy a két kezével megkeresse a betevőt, annak lehetőséget akarunk adni és nem segélyt: lehetőséget a munkára. Ha pedig nem iskolázott eléggé, akkor vállaljuk, hogy javítunk a képzettségén, szívesen iskolázzuk be, de neki is akarnia kell, hogy tudjon írni-olvasni, legyen szakmája, engedje magát betanítani egy munkára, és folytathatnám tovább. Tehát én azt akarom csak ezzel mondani Önnek, hogy azt a vitát, ami Magyarországon ma zajlik, hogy akkor milyen fajta munkára van szükség, rossz vitának tartom. Ugyanis mindenfajta munkára szükségünk van. A mérnököknek európai csúcstechnológiával dolgozó beruházásokra van szükségük; a szakmunkásoknak jó szakmai kihívást jelentő, színvonalas munkahelyre van szükségük; az irodistáknak irodai munkahelyre van szükségük; az államigazgatási dolgozóknak államigazgatási helyekre; és akinek nincsen képzettsége, és aki segélyből él, annak első lépésben közmunka. Az egy fontos kérdés, hogy a közmunkából át tudunk-e lépni a munkaerőpiac – tehát az igazi gazdaság – munkalehetőségének a világába. Most azt látom, hogy olyan hat-nyolc százaléka a közmunkásoknak képes a közmunka után megkapaszkodni a munkaerőpiacon és a közmunkából kilépni és átlépni egy jobb jövedelemmel rendelkező, biztosabb állásba.

Amiről most beszéltünk, ugye, az Európa egyik fő problémája volt – ezt nem is mondtuk korábban –, hogy, ugye, létrejött egy segélyalapú társadalom Nyugat-Európában, és mi pedig ezt egy munkaalapú társadalommá akarjuk alakítani.

És mi itt joggal veregetjük a saját vállunkat – kellő szerénységgel –, hogy 1992 óta nem dolgoztak annyian, mint most. Tehát 4 millió fölött vagyunk. De a csehek nagyjából annyian vannak, mint mi, és ott 5 millió ember dolgozik. Tehát azt akarom mondani, hogy szép eredmény ez a 4 millió, de semmi okunk, hogy elégedettek legyünk. Még mindig van néhány százezer ember, akinek munkát kell majd adnunk. Közmunkát, piaci munkát – kinek mire van szüksége. A következő négy év is még erről fog szólni.

Ugye, 2010-re azt mondta, hogy egy második rendszerváltás volt, tehát már húsz év után ez volt a második. És hogyha lehet azt mondani, akkor gazdasági rendszerváltás volt, amikor választottunk a 2010-es országgyűlési választásokon. És 2014-ben április 6-án újabb választások lesznek. Ez is egy korszakos választás lesz?

Reményeim szerint folytatni tudjuk azt, amit elkezdtünk 2010-ben. Tehát én inkább egy megerősítő – fontos, sorsdöntő, de lényegében megerősítő –, az eddigi haladási irányt megerősítő választásként szeretnék majd később visszagondolni erre az eseményre. De hát erről nem én döntök, hanem majd a választópolgárok eldöntik, hogy hogyan haladjunk. Miskolc szempontjából azt tudom mondani, itt nagy korszak előtt állunk, tehát nagy tettek következhetnek. Itt van ez az egész fürdőberuházás, amit két lépcsőben már a kormány megszavazott, és támogatni fog, azt végig fogjuk vinni. Arra szerintem egész Miskolc városa büszke lesz, az szimbóluma lesz majd a városnak. Sportügyekben is támogatjuk a várost. Ugye, megszavaztuk, és félre is tettük az összeget, ami a Diósgyőr labdarúgó csapatának új stadionjához szükséges. Most már csak a miskolciakon múlik, hogy ezeket igénybe is vegyék. Tehát itt lesznek a munkahelyteremtésen túl is olyan fejlesztések és beruházások, amelyek meggyőzik majd a miskolciakat arról, hogy valóban egy új korszakba léptünk – nemcsak biztosabb és több a munkahely, hanem az életminőségünk is javulhat.

Miniszterelnök úr, köszönöm szépen!

Én is köszönöm!

(Miniszterelnökség)