2013. november 22.

Kiss Gábor István: Hat perccel múlt fél nyolc. Jó reggelt kívánok a „180 perc” hallgatóinak! Köszönöm, hogy ma reggel is a Kossuth Rádiót hallgatják. Interjút adott műsorunknak a Japánban tartózkodó miniszterelnök. Orbán Viktort magyar idő szerint tegnap kora délután hívtuk fel. Előadást is tartott és kulturális és turisztikai centrumot avatott. Holnap pedig a császárral is találkozik. Mik a legfontosabb döntései a mai napnak, milyen aláírt dokumentumokat tudhat a mai nap maga mögött?

Aláírt dokumentumokról is szívesen mondok néhány szót, de az első helyre az kívánkozik, hogy a Mol és egy itteni nagy, japán cég közös vállalat alapításában egyezett meg. 51 % a japánoké, 49 % a Molé. Tiszaújvárosban hozzák létre. És a legutóbb Tiszaújvárosban átadott üzemnek a termékét használják majd fel műgumi gyártására, ami az autóiparban rendkívül nagy keresletnek örvend.

Hány új munkahelyet, hány új adózó munkahelyet jelenthet?

Nem tudjuk megmondani még, mert az igazság az, hogy a bejelentés itt történt meg Japánban. De a két cég majd valamikor – ha eddig még nem tették meg – Magyarországon is beszél erről, hiszen itt tőzsdei cégekről van szó, és a gazdasági részletek, például a befektetés tőkeösszege, megtérülési mutatói mind a vállalatvezetői hatáskörbe tartoznak. Én itt csak annyit tudtam megtenni, hogy egy hosszú idő óta tartó tárgyalássorozat lezárásaként egymás tenyerébe csaptak a felek.

Ugye, a világ összes országa számára vonzó üzleti partner Japán. Egyrészt azért, mert ha meghoznak egy olyan döntést, hogy abba az adott országba valamelyik nagyvállalatukat elküldik, vagy diplomáciai kapcsolatokat kiépíteni, akkor az valószínűleg egy hosszú távú döntés. Tehát a japánok így működnek. De azért a japán nép zárkózottsága sok esetben a gazdaságpolitikai döntésekben is látható. Milyen a megítélése Magyarországnak? Milyen a megítélése a közép-európai térségnek vagy a közép-európai lehetőségeknek? Mit tapasztalt?

Megfontolt népek lakják Japánt. Kétszer számolnak, míg egyszer vágnak. Tehát valóban minden döntést megalapozott előkészítés vezeti be, és ha egyszer betették valahova a lábukat, akkor a lehető legutolsó pillanatig ott ki is tartanak. Magyarország is ilyen ország egyébként. Magyarországon a japán befektetéseknek a mértéke 3,5 milliárd euró. Egyébként ők a legnagyobb zöldmezős ázsiai befektetők ma Magyarországon. A kereskedelmi mérlegünk is szépen emelkedik. Tehát nő a magyar áruk mennyisége, amit ide hozunk. Ma is megnéztem néhány élelmiszeripari terméket itt a boltok polcain. Szépen becsületesen rá van írva, hogy magyar termék. Mangalica, Pick szalámi, méz, és sorolhatnám tovább még az élelmiszeripari termékeket, és a hozzánk érkező japán árumennyiség is nőtt az elmúlt években. Összességében tehát egy fölfutó kereskedelemről beszélünk. Ami itt figyelemreméltó politikai szempontból, hogy Japán rájött arra, hogy miközben persze az Európai Unió létező valóság, hiszen éppen most tárgyalunk egy japán–európai uniós szabadkereskedelmi megállapodásról, hiba lenne mégis, ha egyneműnek tekintenék az európai térséget, ezért ők a maguk jövőre vonatkozó terveiben leválasztották Közép-Európát Európa többi részéről. Engem is elsősorban mint a visegrádi államok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország együttműködésének ez évben soros elnökeként hívtak meg, és közép-európai kérdésekről tárgyaltunk. Tehát nekik van egy külön iparfejlesztési, kereskedelmi beruházási elképzelésük, ami nem Európára általában, hanem Közép-Európára, és azon belül Magyarországra vonatkozik. Érdekesség, hogy a japánok a visegrádi négy állammal közösen harmadik országokban, Szerbiában például vagy Montenegróban vagy Moldovában közös gazdasági programokat valósítanak meg. Van, ahol energiarendszereket újítunk föl, van, ahol pedig egészségügyi modernizációt hajtunk végre.

Számtalan hasonlóság van a japán és a magyar gazdaságpolitikában. Ugye, a japán miniszterelnök egy éve lépett hivatalba, és hasonló eszközökhöz nyúlt Abe Sinzó, mint Ön. Ugye, az állami és a monetáris politika reformjával próbálja – most a japán gazdaságról beszélek – a japán jegybankkal karöltve, az állami kiadásokat növelve a magánbefektetéseket ösztönözni, és egyébként ottani áfa-emelést is beígért. Tehát el tudom azt képzelni, hogy Önök a japán kollegájával erről így cseréltek eszmét, hogy ezek az eszközök tényleg hasonlóak.

Bajtársias volt a hangulat. Ami annak köszönhető, hogy a konkrét intézkedéseken túl mind a ketten azt gondoljuk, hogy a világ a válság elmúltával nem lesz már többé olyan, mint korábban volt. Tehát nem érdemes azért dolgozni, hogy olyan legyen, mint régen, mert olyan nem lesz többet. Tehát érdemes a válságot előidéző módszereket, gazdaságszervezési elveket félretenni, és új módszereket, új elveket, új gazdaságszervezési megoldásokat előnyben részesíteni. Most, miután ez egy járatlan út, hiszen ilyen eszközöket korábban nem használtak, vagy legfeljebb régen, valamikor az 1930-as években az Egyesült Államok világválság-kezelési receptjeinél találhatunk ilyet, tehát ezek új módszerek, és ezért aztán mindenhol meglepetést, kíváncsiságot, gyakran idegességet váltanak ki. Ez nem volt Magyarországgal sem másképpen, és a Japánt tanulmányozók is ugyanilyen reakciókat láthatnak. Persze egy különbség van. Helyes, hogyha mi, magyarok nem tévesztünk nagyságrendet, azért a japán gazdaság mégis százharmincegynéhány, 140 millió emberről szól, és a világ harmadik legnagyobb gazdasága. Az egy főre jutó nemzeti össztermékük körülbelül háromszor akkora, mint Magyarországé. Ezért persze amit a japánok csinálnak, nemzetközileg sokkal nagyobb érdeklődést váltott ki, mint az, amit mi Magyarországon. De ők is sikeresek, mi is azok vagyunk. Eszközök is esnek egybe, módszerek is hasonlóak, de a lényeg a gondolkodásmód, hogy meg kell találni azokat az új, a nemzetek, az adott nemzetek testére szabott megoldásokat, amelyek az adott országot sikeressé tehetik. Univerzális megoldások, nagy közösségi megoldások, amelyek sikerre vezethetnének, nincsenek. Európában legfeljebb az eurózónához tartozó országoknak lehetnek közös megoldásai. De az angolok sem tagjai az eurózónának, a svédek sem, meg mi sem. Nincs olyan gazdaságpolitika, amely egyszerre lenne jó, és segítené ki a bajból a briteket, a svédeket meg bennünket. Tehát mindenkinek a saját helyzetéből kiindulva, saját testére szabott, saját érdekét követő gazdaságpolitikát érdemes folytatni.

Ha már itt tartunk az eurónál, az egyetemen tartott előadása idevonatkozó részét, miszerint az euró bevezetéséről, a magyarországi euró bevezetésről évtizedes távlatokban kell gondolkodni, nagyon felkapta a magyar sajtó. Más kérdés, hogy ehhez minimum japánnak kell lenni, hogy valaki ezt újdonságként lássa, merthogy már nyáron elmondta ezzel kapcsolatban a kormány álláspontját. Számomra a magyarázat érdekesebb. Tehát ha azt mondja, hogy az unió nagy tagállamaihoz hasonló GDP-arányos növekedés kell Magyarországon is, és ez, mondjuk, a magyarországi euró bevezetés feltétele, akkor itt van egy fura ellentmondás, mert a magyar GDP pont hogy ezen országok nagyvállalatainak magyarországi befektetéseitől függ, és ennek egyébként pont gátja a létező és gyakran változó árfolyam. Tehát ez egy ördögi kör.

Én ezt másképp látom abból a szempontból, hogyha a gazdaság stabil, és hogyha tudjuk folytatni azt a munkát, amit elkezdtünk, akkor az a körülmény, hogy Magyarország nincs benne az eurózónában, az eurózónás országokból érkező befektetéseket nem hogy hátráltatná, hanem inkább bátorítja. Ha nem így lenne, akkor az eurózónás országokból nem telepítenék ki az ipari üzemeiket, illetve újakat nem nálunk hoznák létre, hanem otthon. Tehát az eurózóna kérdése másodlagos a befektetők szempontjából. Egyébként a magyar álláspont nem más, mint csatlakozás a lengyel állásponthoz, akik a nyáron jelentették be, hogy az eurózónához való csatlakozás egy évtizedig nem aktuális. Lengyelország Közép-Európa legnagyobb gazdasága, a csehek nem is nagyon beszélnek egyáltalán a csatlakozásról, mi pedig a lengyelekkel vagyunk azonos hullámhosszon. Ezért ez inkább egy közép-európai pozíciónak tekinthető, semmint ritkaságszámba menő magyar álláspontnak.

Egy másik válasz erre a dilemmára nyilván a keleti nyitás lehet, hogy akkor nem feltétlenül az eurózóna országaival kell döntő részben üzletelni. Ehhez viszont Önnek akkor most arról kellene beszélnie, hogy a japán vállalatok sorszámot húznak, sorban állnak, hogy Magyarországra hozzák a több ezer adózó munkahelyeket létrehozó befektetéseiket.

Ha sorszámot még nem is húznak, és tolongás még nincs, de biztató fejlemények vannak. Mielőtt eljöttem volna, a Takata nevű nagy japán céggel írtunk alá megállapodást; ezer munkahelyet hoznak létre Miskolcon. Most itt létrejött a Mol és a Synthetic Rubber, Japanese Synthetic Rubber nevű cégnek a megállapodása, és még egyszer mondom: 3,5 milliárd eurónyi japán befektetés van Magyarországon. Ez önmagában is szép szám, és én hiszek abban, hogy ahogy a japánoknak is jobban megy, mi is egyre inkább sikeressé válunk, ez a szám még növekedni fog. De visszatérve az Ön kérdésére: természetesen Magyarország nem tudja megváltoztatni a földrajzi elhelyezkedését. Nem is kell, elvagyunk mi itt 1100 év óta, örülünk annak, ha meg tudjuk tartani azt, ami a mienk, nem akarunk mi innen elmenni. Ebből az következik, hogy nem véletlenül vagyunk az Európai Uniónak a tagjai. Az a mi természetes helyünk. Mi érdekeltek vagyunk az Európai Unió sikerében, mert a mi gazdasági termelésünk egy tekintélyes része ma – egyébként 75-80 %-a – az Európai Unióhoz tartozó államok piacain kél el, ott tudjuk eladni. Ez nekünk fontos. Ugyanakkor, ez egy aránytalanul egy irányba billenő kép, tehát nekünk több lábon kellene állni. Ma 11-12 % az Európai Unión kívüli, nem európai országokba irányuló magyar export. A magyar külkereskedelmi tervnek az az ajtózsanérja, az a kulcsszám. Ezen fordul meg az egész, hogy mi, 2018-ban el akarjuk érni a 33 %-nyi kivitelt, tehát hogy a teljes magyar kivitelen belül a nem európai uniós országokba irányuló exportunk ezt a magasságot teljesítse. Ez nagyon ambiciózus, erős cél, de lehetséges. A növekedési ütem ebben a világban, a kereskedelmi eladásunk növekedési üteme, reális célkitűzéssé teszi, ezt a dátumot.

Villámgyorsan visszatérek a magyar gazdaságpolitikához. A héten fontos adatok láttak napvilágot, fontos államháztartási adatok a GDP-re vonatkozóan, az államadósságra vonatkozóan, és volt egy sikeres kötvénykibocsájtás. Illetve elfogadta az Országgyűlés a jövő évi adótörvényeket. Kezdjük az utóbbival. Az adórendszerben, ugye, nincs igazán új adónem, nincs is nagy átrendeződés. Kezdjük akkor az egykulcsos adóval. Ez a vita most újra fellángolt Magyarországon, hogy ez jó, vagy nem jó, szükség van rá, vagy nincs rá szükség. Ön továbbra is hisz-e az egykulcsos adóban, és ha igen, akkor, mondjuk, hány évet jósol még az egykulcsos adórendszernek?

Először is általában azt tudom mondani a gazdasági adatokról, ugye, mindenkit meglep a gazdasági növekedés. Nettó reálbérnövekedés van Magyarországon, miközben válság van Európában. A foglalkoztatási számok is javulnak. Szóval röviden mondhatom úgy is, hogy hasítunk. Ugyanakkor nagy hiba lenne, ha elbizakodottakká válnánk. Tehát, bizakodásra van okunk, de elbizakodottak még nem lehetünk. Nagyon sok munkát kell még elvégeznünk ahhoz, hogy ezek a gazdasági adatok, a javuló nemzetgazdasági helyzet a mindennapi élet szintjén is egyre meggyőzőbben jelenjen meg, a háztartásokban meg a családoknak a pénztárcájában, a háziasszonyoknak a költségvetésében. Azért ehhez még sokat kell dolgoznunk, de ebbe az irányban is tettünk lépéseket, hiszen bevezettük a gyed extrát, a kiskeresetűek adókedvezményét hozzuk létre január elsejétől. Tehát január 1. után érezni fogják az emberek, a következő évben is lépünk egy jelentőset, sok százezer család esetében előre.

Egykulcsos adó?

Én az egykulcsos adóhoz pedig onnan közelítenék, hogy is volt ez 2010-ben? Tehát szerintem a vitát nem az egykulcsos adóról érdemes lefolytatni, hanem arról, hogy volt egy rossz adórendszerünk, ami csődbe vitte kis híján az országot. Miért kellene visszahoznunk egy olyan adórendszert, ami kis híján tönkre tett bennünket? Végre találtunk egy másikat, amelyről a tények világosan bebizonyítják, hogy ez áll a gazdasági növekedés mögött. Miért kellene visszatérnünk a régi adórendszerhez? Ugyanazok az emberek, ugyanazok a gazdaságpolitikusok ugyanazt a rossz adórendszert ajánlgatják most a magyaroknak, amely egyszer már tönkretett bennünket. Tartsunk ki a mostani mellett, és jönni fognak az eredmények úgy, ahogyan már ezt ebben az esztendőben is tapasztaltuk.

Meddig lesznek benne az adórendszerben a különadók? Ön már beszélt arról, hogy a közép-európai térségben a válság már múlófélben van, ugye, már nem válságadóknak hívják ezeket a különadó-formákat, hanem különadónak, de ezeket is valamikor ki kell vezetni. Világos az adóztatás filozófiája, hogy a nagyobb, nyereséges vállalatoknak is viselniük kell például a válság terheit is meg a költségvetés terheit is. Na, de hát ezek a vállalatok adófizetők, és munkahelyteremtők egyben. Tehát a különadóknak előbb-utóbb el kell tűnni.

Felelőtlenség lenne, ha most bármilyen időpontot vállalnék. Helyette azt tudom mondani, hogy lényegében csak két nagy területet sújtanak ma komolyabb különadók vagy válságadók. Az egyik a bankszektor, ami önmagában is megér egy misét, hogy mi zajlik ott. Másfelől pedig a monopolhelyzetben vagy a monopóliumhoz közeli helyzetben lévő, nagy, nemzetközi cégek. Én azt gondolom, hogy a monopóliumokat mindig jobban kell adóztatni, mint azokat a cégeket, amelyek egyébként éles versenyben maradnak talpon. A bankok pedig, még egyszer mondom, az egy külön történet, mert ott nap mint nap újabb fejleményekkel szembesül a nagyérdemű közönség.

Hadd kérdezzem a családosoknak nyújtott kedvezményekről. Ugye, ez sem teljesen új az Ön vagy az Ön kormánya politikájában. Nem most először próbálják helyzetbe hozni a gyerekes családokat. De hát azért mégis, ha megnézzük a születésszámokat, akkor sajnos az mondható el, hogy nem akarnak megszületni a kisbabák.

Mert még nem tettünk eleget. Minden elemzésünk arról szól, hogy a fiatalok több gyermeket, általában eggyel több gyermeket szeretnének vállalni, mint amennyit végül vállalnak. És azzal magyarázzák ezt a jelenséget, hogy olyan akadályokba ütköznek a létfenntartás világában, a mindennapi megélhetés világában, hogy inkább eggyel kevesebb gyermeket vállalnak. Én a saját magam erkölcsi felelősségének is tekintem, ha van küldetése egy politikának, akkor a mienknek az a küldetése, hogy megváltoztassuk ezeket a körülményeket, és hozzásegítsük a magyar fiatalokat ahhoz, hogy boldogok lehessenek, annyi gyermeket vállalhassanak, amennyit csak szeretnének, és ne legyen gátja a gyermekvállalásnak a holnapi megélhetésért való aggodalom. Ezért vezettük be a kiskeresetűek adókedvezményét, a gyed extrát, fogunk még sok mindent tenni a családosok érdekében. Az alkotmány, a magyar alkotmány nem egyszerűen családi adókedvezményről beszél, az egy sokkal erősebb mondatot mond, csak a magyar köznyelvben az, amit mi teszünk, családi adókedvezmény néven vonul be, pedig az maga a családi adózás. Ez valójában nem egykulcsos adózás, hanem egy családi adózás, amelynek az a lényege – mint az alkotmányunk is kimondja –, hogy a gyermekneveléshez szükséges kereseteket nem lehet megadóztatni. Tehát nem arról van szó, hogy kedvezményt adunk, hanem hogy az állam nem veheti el a családosoktól azt, amit megkerestek, és ami nélkül nem tudják fölnevelni a gyermeket, illetve gyermekeket. Persze, hogy pontosan hol az az összeghatár, és mit bír el a magyar gazdaság, minden évben a költségvetési törvénynél kell újragondolnunk. De a lényeg, hogy nem arról van szó, hogy visszaadunk valamit, hanem hogy az állam nem veheti el a családosoktól a pénzüket. Ezért úgy gondolom, hogy a magyar alkotmány hosszú távra bebetonozta, rögzítette a családi adórendszert Magyarországon, ahhoz a következő időszakban alkotmányos eszközökkel nem tud hozzányúlni senki. Tehát itt még egyszer olyan családellenes gazdaságpolitika, mint ami volt a 2002 és 2010 közötti években az adók szintjén nem valósulhat meg, mert ott beleütközik az alkotmányba.

Zárásként váltsunk néhány szót a devizahiteles problematikáról. Most, ugye, az igazságszolgáltatásnak kell lépnie. A hét első felében találkozott egymással a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal és az Ombudsmani Hivatal képviselője. Én most oda kanyarodnék vissza, hogy az a kérdés, amelyre most az igazságszolgáltatásnak választ kell adnia, még mindig ugyanaz az alapkérdés, hogy hibás termék-e a devizahitel?

Nézze, engem is mellbe vágott az a hír, hogy amikor a végtörlesztést meghirdettük, akkor a bankok kartelleztek, és most mintegy 10 milliárd forintnyi bírságot kell befizetniük a versenyhivatal döntése szerint. Ez jól mutatja, hogy itt még a dolgok nem nyugodtak le. Itt azért olyan dolog történik, ami nem történhetne meg egy civilizált országban. Így nem lehet bánni az emberekkel. Végre kigondol a kormány egy devizahiteleseket megsegítő pénzügyi konstrukciót, megoldást, egérutat, kinyitja az ajtót, és akkor a bankok összeállnak, és együttesen ezt visszazárják.

Igen, együttesen megemelték a forinthitel-kamatokat. Csak azért mondom, hogy világos legyen, ezt, ugye, a Gazdasági Versenyhivatal adta ezt a büntetést. Milyen következménye lesz ennek Ön szerint?

Azt akarom csak mondani, hogy két dologban várjuk az igazságszolgáltatás egyértelmű állásfoglalását, hogy utána végre ismét cselekedhessünk. Az első dolog, amiben verdiktet – ítéletet – várunk, az, hogy a devizahitelek esetében a hitelt fölvevő emberek számára kedvezőtlenül változó árfolyamból fakadó veszteséget kinek kell viselnie: az embereknek vagy a bankoknak? Miután a bankok minden szakmai ismerettel rendelkeztek, miután ők az erősebbek, ezért tudni szeretnénk, hogy az igazságszolgáltatás szerint vajon nem a bankoknak kellene-e viselniük – mint ahogy a józan erkölcsi érzék egyébként diktálná – az árfolyamváltozásból fakadó veszteséget? A másik kérdés, amiben várunk egy világos állásfoglalást, pedig az, hogy szabad-e a bankoknak egyoldalúan egy korábban fölvett hitel kamatát módosítani úgy, hogy az kedvezőtlenebbé váljon a hitelfölvevő számára? Ebben a két ügyben kellene alkotmányos elvi erővel az igazságszolgáltatásnak leverni a cölöpöket, hogy utána ehhez tudjanak igazodni a szereplők, a hitelt fölvevők, a bankok és a kormány. És akkor találunk megoldást, csak egyenes, világos beszéd kell. Nagyon remélem – az igazságszolgáltatást én nem befolyásolhatom, de –, nagyon remélem, hogy az igazságszolgáltatás igazságot fog szolgáltatni az embereknek.

Van ennek a két válasznak határideje Ön szerint – vagy egészséges határideje –, hogy megszülessen ez a két válasz?

A magyar kormány nincs abban a helyzetben – az alkotmányos berendezkedésünkből következik ez –, hogy sürgesse az igazságszolgáltatást. De az olyan esetek, mint például ez a felszínre került kartellezés, a bankok törvényellenes összejátszása, mind sürgetőleg kellene, hogy hasson az igazságszolgáltatásra. Ha tegnap megszületett volna az állásfoglalás, már akkor is késő lenne – ez az én személyes álláspontom. Tehát anélkül, hogy sürgetném az igazságszolgáltatást, tisztelettel kérem őket arra, hogy minél hamarabb, amint lehet.

(miniszterelnok.hu)