Szintetikus gumit gyártó vegyes vállalat létrehozásáról állapodott meg a Mol és a Japan Synthetic Rubber (JSR) japán cég: az 51 százalékban japán, 49 százalékban magyar cég Tiszaújvárosban működik majd - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Tokióban, a japán kormányfővel folytatott tárgyalása után.

Abe Sindzó szintén a japán-magyar gazdasági együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Orbán Viktor egy magyar-japán üzleti fórumon mondott köszöntőjében hangsúlyozta: a magyar egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer a kulcs a gazdasági növekedéshez.

MTI/EPA/AFP pool/Jamanaka Toru

Orbán Viktor a japán Miniszterelnöki Hivatalban tett sajtónyilatkozatában sikertörténetnek nevezte a tiszaújvárosi beruházást, amely várhatóan száz új munkahelyet teremt majd. Felidézte egyúttal, hogy a múlt héten egy másik japán székhelyű cég, a Takata járműipari beszállító vállalat közölte, hogy gyárat épít Miskolcon, s ezzel mintegy ezer új munkahelyet hoz létre.

A kormányfő köszönetet mondott a japán befektetőknek, jelezve, hogy a magyarországi japán befektetések értéke 3,5 milliárd euró, a külkereskedelmi mérleg pedig folyamatosan javul.

A mintegy háromnegyed órás megbeszélés után a magyar miniszterelnök üdvözölte, hogy Japán a stabilitás és a béke érdekében aktívabb szerepet játszik a jövőben a nemzetközi politikában.

A japán diákoknak szóló magyar ösztöndíjprogramot ismertetve felidézte, hogy korábban, 1997-ben ő maga is egy ösztöndíjprogram keretében járt Japánban. "Egy évvel később miniszterelnök lettem, és a munkámban rengeteget segített ez az ösztöndíjprogram, és az a tudás, amelyet itt gyűjthettem össze. Az igaz, hogy nem minden magyar fiatalból lesz miniszterelnök - különösen remélem, nem hamarosan -, de abban biztos vagyok, hogy mindannyiuk számára hasznos, ha ilyen programokban vehetnek részt" - fogalmazott.

MTI/EPA/AFP pool/Jamanaka Toru

Sajtónyilatkozatában Abe Sindzó is kiemelte a Magyarország és Japán közötti gazdasági együttműködés elősegítésének fontosságát, és reményét fejezte ki, hogy tovább fejlődnek a gazdasági kapcsolatok. A tárgyaláson megerősítették azt is, együttműködnek abban, hogy Japán és az Európai Unió minél hamarabb megkösse a szabadkereskedelmi megállapodást - mondta a japán kormányfő.

Szorgalmazta egyúttal, hogy a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) és Japán tovább fejlessze együttműködését, amellyel kapcsolatban Abe Sindzó - aki júniusban részt vett a visegrádi országok kormányfői csúcstalálkozóján, Varsóban - emlékeztetett arra, hogy 2014 a V4 és Japán közötti úgynevezett csereév lesz.

A japán miniszterelnök is üdvözölte, hogy a magyar kormány létrehozott egy ösztöndíjprogramot száz diák számára.

MTI/EPA/AFP pool/Jamanaka Toru

Abe Sindzó szólt arról is, a tárgyaláson "a proaktív békeelv alapján" kifejezte határozott szándékát, hogy "Japán aktívan hozzájárul a térség és a világ békéjéhez és stabilitásához".

A nyilatkozatok előtt a két miniszterelnök aláírta a Japán és Magyarország közötti új partnerségről szóló közös nyilatkozatot, amely megerősíti egyebek között a V4-Japán-együttműködést, valamint azt, hogy a japán vállalatok befektetései pozitív hatással vannak mindkét ország gazdasági növekedésére. A dokumentumban a japán fél üdvözli a magyar gazdaság stabilizálása érdekében tett erőfeszítéseket.

Emellett több - a nap folyamán már aláírt - japán-magyar megállapodást is átadtak egymásnak a két ország miniszterei, illetve államtitkárai. Ezek között volt az energetikai együttműködési megállapodás, a közös oktatási szándéknyilatkozatot, valamint a magyar Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Japán Külkereskedelmi Szervezet (JETRO) közötti memorandum.

Még a miniszterelnöki vizit előtt Orbán Viktor köszöntőbeszédet mondott a HITA és a JETRO által szervezett üzleti fórumon, ahol ismét megerősítette álláspontját, amely szerint Közép-Európa és Németország lesz Európa növekedési motorja a következő években.

A magyar gazdaság helyzetét elemezve azt mondta hallgatóságának, hogy a magyarországi egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer a kulcs a gazdasági növekedéshez, ez a háttere a magyar gazdaságpolitika sikerességének.

Közölte, Magyarország stratégiai partnerként tekint Japánra, a kormányzat célja pedig, hogy minél több japán befektető telepedjen le Magyarországon.

A tanácskozáson emlékeztetett, hogy a magyar kormánynak több japán cég is már stratégiai partnere, így a Suzuki, a Bridgestone és a már említett Takata is.

A rendezvényen hosszú távú együttműködési szerződést kötött a magyarországi központú multinacionális szoftverfejlesztő vállalat, a Graphisoft és a Nikken Sekkei japán építészeti cég.

(MTI)