A magyar-orosz külkereskedelmi kapcsolatok magyar negatív szaldójának kiegyensúlyozásáról is tárgyalt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Moszkvában.

Tavaly 11,6 milliárd dollár volt a kereskedelmi forgalom  Magyarország és Oroszország között, ebből 3,3 milliárd dollár volt a magyar export, 8,3 milliárd dollár pedig a magyar import értéke, alapvetően az energiahordozók magas aránya miatt. Ez magyar szempontból ötmilliárd dolláros negatív szaldót jelent a külkereskedelemben, amit a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra építve lehet kiegyensúlyozni - mondta a magyar–orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos az MTI-nek telefonon, miután találkozott Nyikolaj Fjodorov orosz mezőgazdasági miniszterrel, a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság orosz elnökével.

Fotó: Miniszterelnökség

Szijjártó Péter közölte: megkezdték a magyar agrárpiac felmérését, hogy mely termékek esetében tudják jelentősen megnövelni az Oroszországba irányul exportot. Szerinte a magyar negatív szaldó kiegyensúlyozásának jelentős része három-négy év alatt megvalósítható.

A hétfőn megnyitott moszkvai magyar kereskedőházzal kapcsolatban - amelyet a magyar állam a Quaestor Csoporttal együttműködve hozott létre - elmondta: a működését megkezdő befektetési központnak az lesz a dolga, hogy elősegítse magyar vállalatok térnyerését oroszországi tendereken, valamint a magyar kis- és középvállalkozás érvényesülését, továbbá idegenforgalmi feladatokat is ellát majd.

A hétfői moszkvai megbeszéléseken a tárgyalópartnerek azt is megállapították - folytatta -, hogy az energiaügyi együttműködés egyre szélesedik a két ország között, egyebek között az épülő Déli Áramlat gázvezetéknek köszönhetően.

A magyar fél emellett jelezte, fejleszteni készül oroszországi külképviseleti hálózatát: mérlegelik, hogy új képviseletet nyitnak, illetve bővítenek Rosztovban, Irkutszkban, Novoszibirszkben és Krasznodarban.

Szijjártó Péter egyeztetett továbbá a Sberbank nemzetközi ügyekért felelős igazgatóhelyettesével magyarországi energetikai projektek finanszírozásáról, valamint a Vnyesekonombank első elnökhelyettesével, aki arról biztosította: nekik mint a Dunaferr főrészvényesének az a legfontosabb, hogy garantálják a biztonságos, folyamatos termelést a dunaújvárosi vasműben, de jelezte, a kohászat világszerte nehéz helyzetére való tekintettel javítani akarnak a termelésük hatékonyságán.

Fotó: Miniszterelnökség

A kormánybiztos-államtitkár végül beszámolt arról, hogy gazdasági együttműködési megállapodást írt alá az orosz autóipar fellegvárának tekinthető Kaluga megye kormányzójával.

(MTI)