Kétvágányú vasúti pálya épül Budapest és Belgrád között, amelyen a vonatok óránként 160 kilométeres sebességgel haladhatnak; a beruházás előzetes megvalósíthatósági terve június végére készül el, amely tartalmazni fogja a hozzávetőleg 3 milliárd dolláros beruházáshoz szükséges kínai hitel feltételeire vonatkozó javaslatokat - tájékoztatta a vasútvonal felújítását előkészítő, a kínai, a magyar és a szerb kormány közös bizottságának első, pekingi ülésén született megállapodásokról Szijjártó Péter sajtófőnöke, Fülöp Judit az MTI-t pénteken.

Tavaly novemberben a kínai, a magyar és a szerb miniszterelnök abban állapodott meg, hogy kínai hitel segítségével újítják fel a magyar és a szerb főváros közötti vasútvonalat. A magyar kormány delegációját vezető Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos elmondta: megállapodtak abban, hogy a jelenlegi vasútvonal helyett egy kétvágányú pálya épül, melyen a vonatok a 350 kilométeres távolságot mintegy 3,5 óra alatt tehetik majd meg.

Szijjártó Péter előadása az Investment ForumonA kormánybiztos szerint a magyar kormány a teherforgalom jelentős bővülésére számít, tekintettel arra, hogy a kínaiak ezen a vonalon juttatnák Nyugat-Európába a görögországi kikötőkbe érkező kínai árukat.

Megállapodás született arról is, hogy az előzetes megvalósíthatósági terv június végére készül el, mely tartalmazni fogja a hozzávetőleg 3 milliárd dolláros beruházáshoz nyújtandó kínai hitel feltételeire vonatkozó javaslatokat.

Szijjártó Péter az ülésen kezdeményezte, hogy háromoldalú kormányközi megállapodás rögzítse a beruházás részleteit.

A kormánybiztos a nap folyamán megbeszélést folytatott Vang Csao kínai külügyminiszter-helyettessel. A találkozón megállapodás született a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok 65. évfordulójának közös megünnepléséről. Egyetértés volt abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok minden eddiginél jobban alakulnak, melynek bizonyítéka, hogy a kereskedelmi forgalom 10 év alatt hatszorosára növekedett (7,2 milliárd dollár). A magyar export tavaly megdöntötte minden idők rekordját, 10 százalékos növekedéssel elérte a 2 milliárd dollárt. Szijjártó Péter világossá tette: "Magyarország továbbra is vezető szerepet kíván játszani a Kína-Kelet-Közép-Európa együttműködés fejlesztésében, ezért is hoztuk létre az együttműködés első regionális központját Budapesten".

Kép letöltéseSzijjártó Péter nyitóbeszéde a Bank of China Roadshow-nA kormánybiztos találkozott a Bank of China vezetőivel, akik elmondták, hogy mindenben egyetértésre jutottak a Magyar Nemzeti Bankkal, így hamarosan létrehozzák közép-európai regionális központjukat Budapesten, melynek nagy szerepet szánnak a kínai fizetőeszköz világkereskedelembeli elterjesztésében.

Kép letöltéseSzijjártó Péter tárgyalást folytatott Wang Zhiqing-gel, a Kínai Polgári Légügyi Hatóság elnök-helyettesével Szijjártó Péter megbeszélést folytatott a Kínai Légügyi Hatóság vezetőivel is, a két ország közötti közvetlen légi járat helyreállításáról. A Magyarországra látogató kínai turisták száma megduplázódott az elmúlt négy évben és meghaladta a 75 ezret. Ezért egyeztetések indulnak a kínai légitársaságokkal a Budapest-Peking légi járat újraindításának feltételeiről.

A kormánybiztos előadást tartott az érdeklődő kínai befektetők előtt és világossá tette, hogy a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseinek köszönhetően Magyarország a kínai vállalatok európai működésének regionális központja lehet. Kínai cégek immár 3 milliárd eurót fektettek be Magyarországon, mely a közeljövőben tovább növekedhet, hiszen a kormánybiztos a nap folyamán a Wanhua elnökével további magyarországi beruházásokról egyeztetett, melyek nyomán a BorsodChem tovább erősítheti vezető pozícióját az európai vegyipar területén.

(MTI)