Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára adta át a Külügyminisztérium idei nívódíjait 2012. december 20-án. Az államtitkár köszöntő beszédében rámutatott: azzal, hogy a média értékeli a Külügyminisztérium munkáját, visszahat a külpolitikára, s így a diplomaták kollégáivá válnak az újságírók.

 

Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője az ünnepségen kiemelte: mind az újságíró, mind a diplomata párbeszédet igyekszik folytatni, a megszólítani kívánt közönség és a kommunikáció csatornái gyakran eltérőek, de a cél ugyanaz. „Párhuzamosan, de mindannyian ugyanannak a közjónak az előmozdításán munkálkodunk” – fogalmazott. Szólt arról is, hogy „külpolitika és diplomácia nélkül a nemzetközi kapcsolatok rendezőereje az önkényes erőszak lenne”. Mint mondta, béke alatt nem egyszerűen a háború hiányát, hanem olyan rend érvényesülését érti, „amelyben az egyes nemzetek egyenrangú félként, egymás javára, érdekeiket kölcsönösen szem előtt tartva működnek együtt”. Magyarországon ennek a munkának az irányítója Martonyi János külügyminiszter – tette hozzá. Megemlítette, hogy 104 külképviselet szolgálja Magyarország külpolitikai érdekképviseletét és érdekérvényesítését. „Ugyanígy támogatja törekvéseinket a külpolitikai sajtó is, előmozdítva, hogy munkánk láthatóvá váljon” – tette hozzá.

Hazai írott sajtó kategóriában Bolczek Krisztina, az MTVA/MTI munkatársa kapta a díjat. Laudációjában Kaleta Gábor elmondta: a publicisztikánál sokkal nehezebb mindig és minden témáról, minden személyes véleménytől mentesen, csak a tényekről és az elhangzottakról írni, tudósítani, ám a hírügynökség „fiatal, de már komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező munkatársának ez hétről hétre sikerül”. Pozitívumként említette, hogy a kitüntetett nem vált a külügyi tárca „házi krónikásává, továbbra is objektíven, ha kell, kíméletlenül kérdez”.

Hazai elektronikus sajtó kategóriában a Hír Tv Ázsia című műsorának szerkesztősége kapta a kitüntetést. Kaleta Gábor utalt arra, a Külügyminisztériummal együtt ez a szerkesztőség is vallja: „az ázsiai országokkal történő kapcsolatépítés nélkül aligha boldogulhatunk a XXI. században”. A szerkesztőség műsoraiból olyan információkhoz juthatnak a nézők erről a kontinensről, amilyenekhez máshol nem – fűzte hozzá.

A Magyarországra akkreditált külföldi tudósító kategóriában Mihájlovits Klára, a vajdasági Magyar Szó budapesti tudósítója vette át a díjat. Méltatásában Kaleta Gábor közölte: a kitüntetett mindennapi munkájával tevékenyen járul hozzá ahhoz, hogy „ne csak délvidéki magyarokról, hanem délvidéki magyarságról beszélhessünk”. Kitért arra, a díjazott munkáját a Külügyminisztérium elsősorban a nemzetpolitikai-diplomáciai és a magyar–szerb kétoldalú ügyekkel kapcsolatban ismeri.

(Külügyminisztérium)