A hivatalos indonéziai látogatáson tartózkodó Martonyi János külügyminiszter 2012. április 24-én Jakartában megbeszéléseket folytatott partnerével, Marty Natalegawával. A felek a tárgyalás során számos új együttműködési területet tártak fel.

Martonyi János és Marty Natalegawa (fotó: Külügyminisztérium)

Indonézia, mint a délkelet-ázsiai régió, valamint a térség integrációs szervezetének, az ASEAN-nak meghatározó országa a világ legnépesebb muzulmán állama és egyben – Indiát és az Egyesült Államokat követően – a harmadik legnépesebb demokráciája. Indonézia a térség egyetlen országaként tagja a G20-nak. 2011-ben több mint 6%-os gazdasági növekedést ért el és rendkívül ambiciózus gazdasági terveihez partnereket keres.

A magyar miniszter méltatta az indonéz demokratikus és gazdasági fejlődést, amely eredményeként az elmúlt évtized során tízmilliós rétegeket sikerült kiemelni a szegénységből. Rámutatott, hogy az Európai Unión belül a százmilliós közép-európai piac komoly együttműködési lehetőségeket kínál. Martonyi János tájékoztatást adott azokról a magyar vállalatok által ajánlott gazdasági partnerségi területekről, mint a járműipar, olaj- és gázkitermelés, építési technológiák, gyógyszeripar, szoftverfejlesztés, víztisztító és környezetbarát technológiák, élelmiszeripar, informatika és biotechnológia. Külön hangsúlyt kapott a MOL és az indonéz állami olaj- és gázipari vállalat között tervezett együttműködés, továbbá egy ivóvíz-tisztítási projekt.

A gazdasági együttműködés intézményi keretei adottak. Az indonéz külügyminiszter utalt arra is, hogy a budapesti Kereskedelemfejlesztési Központjuk jelentősen mértékben hozzájárul a kapcsolatfejlesztéshez. A kétoldalú Üzleti Tanács indonéz küldöttsége 2012 júliusában látogat Magyarországra.

Az indonéz fél elismerően nyilatkozott a magyarországi orvosképzésről, amely miatt is elő kívánják mozdítani, hogy indonéz diákok jobban ki tudják használni a magyar felsőoktatás nyújtotta lehetőségeket. A külügyminisztériumok közötti együttműködés keretében felmerült a külpolitikai szakértők kölcsönös képzésének lehetősége.

A felek részleges vízummentességi megállapodást írtak alá a diplomata és szolgálati útlevelek birtokosaira vonatkozóan, amely egyezmény megkönnyíti a két állam szervei közötti érintkezést, és a gazdasági területen túl a kulturális és egyéb kapcsolatok élénkítését is eredményezheti.

Marty Natalegawa 2009 októbere óta tölti be hazája külügyminiszteri posztját. E minőségében már járt Magyarországon, az uniós elnökségünk idején, 2011. június 6-7. között megrendezett Ázsia–Európa (ASEM) külügyminiszteri találkozón. Martonyi János ezúttal kétoldalú keretek között teendő magyarországi látogatásra hívta meg indonéz kollégáját.

(kormany.hu)