A Magyarország és Katar közötti kapcsolatokban a gazdasági együttműködés a meghatározó, az elmúlt években egyre élénkebb lett - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy Martonyi János tárcavezető hivatalos látogatást tett Katarban. Háttér.

A tárca emlékeztetett: Katarral 1990-ben létesített diplomáciai kapcsolatot Magyarország, az ország első budapesti nagykövete 2005-ben adta át megbízólevelét. A dohai magyar nagykövetség hivatalosan 2004 elején nyílt meg.

Magyarország és Katar egyaránt nagy hangsúlyt helyez az együttműködés nemzetközi jogi kereteinek kiépítésére: 2012-ben megállapodást kötöttek a kettős adóztatás elkerüléséről, majd 2013-ban energetikai együttműködési szándéknyilatkozatot, valamint gazdasági, üzleti és műszaki együttműködési megállapodást írtak alá.

2013-ban egy magyar üzletemberekből álló delegáció dohai látogatása alkalmával megújították a kereskedelmi és iparkamarák közötti együttműködési szándéknyilatkozatot. Jelenleg több egyezményről is egyeztetnek, ezek az oktatás, a tudomány és a légiközlekedés területét érintik, és szó van részleges vízummentességi és beruházásvédelmi megállapodásról is. A tervek szerint a két ország hamarosan gazdasági vegyes bizottságot is létrehoz.

A Külügyminisztérium felidézte: Magyarország és Katar turisztikai és gazdasági kapcsolataira kedvezően hatott a Qatar Airways közvetlen Budapest-Doha légi járatának 2011-es elindítása. Katar 2012 nyarától a magyar állampolgároknak is biztosítja azt a lehetőségét, hogy érkezéskor, a határon vehetik fel az egyszeri beutazásra és 30 napi tartózkodásra jogosító turistavízumot.

Fokozatosan növekszik a Katarból Magyarországra utazók száma, többségük edzőtáborba, konferenciára vagy üzleti tárgyalásokra, kisebb részük turistaként érkezik.

A tárcánál hangsúlyozták: Katar gazdaságilag és pénzügyileg megbízható partner, a magyar vállalatok érdeklődése érezhetően növekszik az ország iránt. Az energetikai együttműködés is élénk a két ország között, az elmúlt időszakban több magas szintű megbeszélés is volt a témában: Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára tavaly januári tárgyalásain energetikai együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, májusban pedig Kovács Pál energetikai államtitkár tárgyalt Dohában a katari energiaügyi miniszterrel.

(Külügyminisztérium)