Martonyi János külügyminiszter szerint a magyar-szlovák kapcsolatok lényegesen jobbak, mint ahogyan a külvilág gyakran feltételezi, a két ország közös érdekei sokkal erősebbek, jelentősebbek, mint a köztük felmerülő, fennálló viták.

Sokkal jobbnak nevezte a külügyminiszter pénteken a magyar-szlovák kapcsolatokat annál, amilyennek látszanak. Martonyi János szlovák kollégájával tartott budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a vitás kérdések megoldásáért folyamatos párbeszédre van szükség a két kormány között.

A magyar-szlovák kapcsolatok lényegesen jobbak, mint ahogyan a külvilág gyakran feltételezi. A két ország közös érdekei sokkal erősebbek, jelentősebbek, mint a köztük felmerülő, fennálló viták - mondta Martonyi János.

Miroslav Lajcák, Martonyi János (fotó: Pelsőczy Csaba)

A külügyminiszter közölte, hogy az állampolgársági törvénnyel kapcsolatban nyilvánvalóan véleményeltérés van Magyarország és Szlovákia között. Szerinte ennek lényege, hogy másként értelmezik a kapcsolatot állam és állampolgár között.

Fontos, hogy az állampolgársági kérdés miatt ne legyen a két ország között az együttműködést befolyásoló "politikai feszültség", és egyetlen embert se érjen hátrány - szögezte le Martonyi János.

Véleménye szerint ebben az ügyben "az egyéni sérelmek elkerülését a jelenlegi szlovák elképzelések nem oldanák meg". Martonyi János hangsúlyozta, hogy a vitás ügyek megoldásáért folyamatos párbeszédre van szükség a két kormány között. Egyúttal üdvözölte az új szlovák kormány politikai üzenetét, hogy folytatni és erősíteni akarja a kétoldalú együttműködést.

fotó: Pelsőczy Csaba

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter azt mondta: Pozsony eltökélt abban, hogy a nemzeti kisebbségek jogait a jelenlegi szinten megőrzi, ahol lehet, továbbfejleszti, és abban is, hogy ott is megmaradjanak a magyar kisebbség jogai, ahol csökkent a számuk a legutóbbi népszámlálás szerint.

Miroslav Lajcák is hangoztatta, hogy a két ország viszonyában vannak vitás kérdések, de ezeket "egyenesen, őszintén, nyíltan és közvetlenül" beszélik meg a diplomáciai egyeztetéseken. Hozzátette: megállapodtak, hogy "nem üzengetnek egymásnak".

Az állampolgársági törvényről azt mondta, hogy a szlovák kormány tervezi a jogszabály módosítását a szlovák alkotmánybíróság majdani véleményének és az európai sztenderdeknek a figyelembevételével, de ebben az ügyben egyelőre nincs konkrét döntés.

Miroslav Lajcák, Martonyi János (fotó: Pelsőczy Csaba)

A szlovák miniszter arra is kitért, hogy kormánya a kisebbségi ügyekkel foglalkozó megbízott posztjának létrehozásáról döntött, és ezt a pozíciót egy magyar nemzetiségű embernek adja.

Martonyi János megjegyezte: meghívták Budapestre Ivan Gasparovic szlovák államfőt, és látogatását szeretnék egybekötni a pilisszentkereszti Szlovák Ház átadásával.

A sajtótájékoztató után a két politikus átadta a Jószomszédság és megértés-díjat. A 2008 decemberében a két ország akkori külügyminisztere - Göncz Kinga és Ján Kubis - által alapított díjat azok a magánszemélyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik hozzájárultak a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez és erősítéséhez. Az elismeréssel 2000 euró jár.

Miroslav Lajcák, Zahorán Csaba, Lőrincz Mária, Martonyi János (fotó: Pelsőczy csaba)

Martonyi János adta át a díjat a magyarországi Terra Recognita Alapítvány elnökének, Zahorán Csabának. A 2005-ben alakult civil külpolitikai kezdeményezés tagjai elsősorban történész, közgazdász, politológus diplomával rendelkező fiatal kutatók, PhD-hallgatók. Az egyesület célja a közép-európai országok együttműködési készségének fejlesztése, a magyar társadalom Közép-Európával kapcsolatos ismereteinek bővítése.

Miroslav Lajcák az elismerést az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás elnökének, Lőrincz Máriának adta át. A szlovák civil egyesület 2004-es alakulása óta dolgozik a szlovák-magyar kapcsolatok fejlesztésén, fő célja a határ menti térségek közlekedési kapcsolatainak javítása.

(MTI)