Prőhle Gergely a HírTV Versus című műsorában beszélt a Külügyminisztérium feladatairól 2013. április 7-én.

Mv: Mai vendégünk Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, jó estét kívánok. Kezdjük egy hipotetikus kérdéssel. Mi lenne, hogyha mondjuk holnaptól a miniszterelnök vagy a kormányzat is úgy döntene, hogy megszüntetik a Magyar Külügyminisztériumot?

Prőhle Gergely, helyettes államtitkár, KÜM: Hát először is jelentősen csökkenne a magyar állam külföldi érdekérvényesítő képessége, elveszne az a szervezeti egység a magyar államigazgatásban, ami a külföldről jövő jelzéseket közvetíti a hazai döntéshozóknak, és ami megpróbálja értelmezni, megmagyarázni azokat a döntéseket, amik a magyar Országgyűlésben születnek a külföldieknek. És hát itt nem állnék meg, kicsit személyesre veszem a kérdést, az, hogy én állástalanná válnék, az mondjuk a négy gyerekem szempontjából érdekes, de talán még érdekes az, hogy lehet, hogy nem lennének olyan szereplői az államigazgatásnak, akik a különböző nemzetközi tv-csatornák rosszindulatú újságíróinak a kérdéseire válaszolnának, arról nem is beszélve, hogy ugye a jóindulatú újságírók kérdését se lenne, ki megválaszolja...

Mv: Igen, de a mérleg másik serpenyőjében pedig megmaradna rengeteg pogácsa, kávé, ásványvíz és néhány szép ingatlan külföldön a magyar állam részéről, hiszen amit a válasza elejében elmondott, hogy csökkenne Magyarország érdekérvényesítő képessége, erre kérdezem én vissza, hogy hova csökkenne? Mit tesz most hozzá a Magyar Külügyminisztérium Magyarország érdekérvényesítő képességéhez?

Prőhle Gergely: Ugye vannak olyan dolgok, ilyenek például a női arckrémek, amiknek nagyon nehezen vizsgálható a hatása, hiszen az ellenpróbát, ugye hogyha szívem, nem kennéd magadra, akkor hogy néznél ki, nagyon nehéz megtenni. Egyébként pedig nem gondolnám, hogy ugye nem olyan rég beszélgettünk itt, hogy ne lenne látható ez az érdekérvényesítő képesség, hiszen hogyha azt tekintjük, hogy mondjuk a negyedik alkotmánymódosítást megelőzően milyen módon sikerült az összes korábbi külpolitikai szinten megjelenő kritikával szembeszállni, azt egy olyan mederbe terelni, ahol a jogi véleménycsere és a kimondottan szakmai vita teret nyer, akkor azért elég világosan látszik ebből, hogy a Külügyminisztérium nem hiábavalóság ezen a földön.

Mv: Semmiképpen nem szeretnék igazságtalan lenni, különösen Önnel, aki itt ül, úgyhogy magától értetődően elismerem, hogy talán nem egészen igazságos önnek címezni ezt a kritikát, hiszen Ön az, aki valóban fehér hollóként feltűnik különböző fórumokon, műsorokban, és kiáll a magyar kormány mellett. Ezt a kollégáiról már messzemenően nem mondhatnám el. Eléggé sajnálatos, és nyugodtan válaszolhat azzal, hogy én vagyok a tájékozatlan, de kifejezetten a műsor előtt kellett megnéznem az interneten, hogy hogy hívják Magyarország berlini nagykövetét, mert nem tudtam.

Prőhle Gergely: Azt kell mondanom, hogy Czukor nagykövet urat maximálisan meg kell védenem, és nem azért, mert az én helyettesem volt, amikor én voltam berlini nagykövet, hanem azt az iszonyatos médiatámadást, ami mostanság Magyarországot éri Németországban...

Mv: Azt szép csendben tűri.

Prőhle Gergely: Ezt, én ezt nem állítanám. Hozzá kell tenni azt, hogy a, és itt nem gondolom, hogy énnekem kéne elmagyarázni Önnek a sajtó működőképességét. Ugye megjelennek ezek a cikkek az országról. Akkor, hogyha a magyar nagykövet ír egy levelet, márpedig ír egy levelet, Czukor doktor ontja magából ezeket a leveleket, ezeknek egyenes útja van, hogy úgy mondjam, a fonott iktatóba. Az, hogy a magyar nagykövet mit mond, ez egy kinti újságíró számára nem releváns információ, hiszen őt azért fizetik, hogy azt mondja, amit mond. Tehát sajnos ez az eszköz nem használható úgy, ahogy használni szeretnénk. De azért hogyha arra is rákeres szerkesztő úr, hogy Czukor nagykövet úr hány konferenciát rendezett például a magyar alkotmány értelmezése végett, milyen módon próbál olyan szakértőket a nagykövetség köré gyűjteni, aki német szempontból képes ezeket a magyar sajátosságokat elmagyarázni, vagy mást mondok, hogy jelezte előre azt, hogy milyen támadásokkal kell számolnunk a negyedik alkotmánymódosítás, csak hogy egy példát mondjak, bekövetkezte esetén, akkor azt hiszem, világossá válna, hogy ő is elég sokat tesz a nemzetvédelem területén.

Mv: El kell, hogy fogadjam, mert nincsen bizonyítékom az ellenkezőjére. Bár gyaníthatnám, vagy talán joggal mondhatnám, hogy az ugyan igaz, amit a sajtó és egy nagykövet viszonyáról elmond, de mégis egy olyan helyzetben, mint ami most kialakult Németország és Magyarország között, a magyar nagykövetnek, a berlini magyar nagykövetnek lehet, hogy csak itthon Magyarországon, de itt mindenképpen állandóan a hírekben kéne lennie azzal, hogy mit csinál.

Prőhle Gergely: A diplomácia sajátos műfaj, és éppen ezért ez egy állandó probléma, amiről mi itt most beszélünk. Hiszen vannak olyan dolgok, amiről szükségképpen nem beszélünk, mert nem beszélhetünk. Nem minden eszköze a diplomáciának nyilvános. És vannak olyan dolgok, ahol nagyon is jó, hogy hogyha a nagykövetek vagy a diplomaták nem szerepelnek a sajtóhírekben, mert bizonyos dolgokat a négyszemközti érintkezésben adott esetben jobban el lehet magyarázni olyan módon, hogy a másik szereplő, aki szintén egy sajátos belpolitikai jelrendszerben működik a fogadó országban, az se kerül kellemetlen helyzetbe. Tehát ez egy nagyon keskeny mezsgye.

Mv: De ez nem nagyon kényelmes magyarázat?

Prőhle Gergely: Kényelmes...

Mv: Gonosz vagyok, vagy igazságtalan, vagy egyszerűen tévedek, hogyha azt mondom, hogy mindezzel együtt – amit Ön elmondott, és amit én nem tudok és nem is akarok cáfolni –, mindezzel együtt a Berlini Magyar Nagykövetség munkája nullát ér.

Prőhle Gergely: Az az igazság, hogy... Ezt... Az az igazság, hogy hogyha én ezt most próbálom így tételesen cáfolni, arra mindig jöhet az a válasz, hogyha nem látható, akkor mennyit ér. De hagy mondjak erre mást.

Mv: De legalább az eredménye látható lenne.

Prőhle Gergely: Számos olyan... Az eredménye is...

Mv: Azt el lehetne fogadni.

Prőhle Gergely: Az eredménye is látható és nem csak annyira, mint a női arckrémek, az előbb megidézett női arckrémek hatása. De azért hagy mondjak valami mást. Számos olyan dolog van, és ennek a magyar közéletben nagy hagyománya van. Szóval a retorikai önkielégítés, hagy nevezem így. Ami arról szól, hogy ki tud nagyobbakat és hatásosabbakat mondani a magyar sajtó nyilvánossága előtt, evvel bizonyítva a saját nagyszerűségét, hatékonyságát, rámenősségét és kiválóságát, én nem látom, hogy ennek olyan nagyon nagy lenne a hatása. Tehát még mielőtt nagyon azt reklamálnánk, hogy hányszor szerepel a magyar sajtóban a németországi nagykövet...

Mv: Ebben is van igazság, de hát nem gondolom, hogy nekem kell felhívnom az Ön figyelmét arra, mert nyilvánvalóan jobban tudja nálam, hogy a diplomáciát szavakkal és mondatokkal végezzük. Hála Istennek! És nem fegyverekkel.

Prőhle Gergely: Így van.

Mv: Tehát azért bizonyos szavaknak el kell hangozniuk. Az nem, a retorika nem okvetlenül önkielégítés. Átcsaphat abba, és az nem jó, de bizonyos retorikának helye van.

Prőhle Gergely: Ez pontosan így van. És ennek...

Mv: Hadd mondjak egy példát. Én előszeretettel, némileg mazochista módon, de rendszeresen elolvasgatom a Külügyminisztérium közleményeit, amelyek Marokkóval, meg – nem tudom én – kivel kötött fantasztikus kétoldalú egyezményekről szólnak. Érintőlegesen sincs közük ezeknek ahhoz, ami Magyarország és Nyugat-Európa között történik. És ha közük is van, a legerősebb kifejezés, márpedig én nem azt várom, hogy átcsapjanak retorikai önkielégítésbe, de mikor igazságtalan, hazug, tendenciózus és kizárólag a kettős mércével magyarázható kritikákra a Külügyminisztérium válasza úgy kezdődik, hogy "Sajnálattal vettük tudomásul". Nem azért fizetjük Önöket, hogy sajnáljanak bármit is. Azért fizetjük Önöket, hogy visszautasítsák, megcáfolják, felhívják a figyelmet arra, hogy micsoda kettős mérce érvényesül Magyarország ellen.

Prőhle Gergely: Ez így van. És hogyha konkrétan végigmennénk az egyes eseteken, akkor garantálom, hogy tételesen be tudnám bizonyítani, hogy ez is zajlik. De azért azt is vegyük tudomásul, hogy a Külügyminisztérium szóhasználata az nem az utcai verekedés szókincséből áll. Tehát amikor mi "Sajnálattal közöljük", vagy mi azt mondjuk, hogy "Sajnálattal vettük tudomásul", ez már a diplomáciai érintkezésben komoly sértésnek tűnik, még akkor is, hogyha ez...

Mv: Egy picikét hagy cáfoljam meg Önt. Minthogyha Magyarország felé irányuló kritikák bizony néha átcsapnának ebbe a hangba.

Prőhle Gergely: Na, hát keressünk akkor egy...

Mv: Még mi korrektül sajnálkozunk.

Prőhle Gergely: De hát keressünk akkor egy példát. Mire gondol szerkesztő úr?

Mv: Mondok egy példát. Amikor az EU-elnökségünk előtt a német külügyi – azt hiszem – helyettes államtitkár...

Prőhle Gergely: Államminiszter, egy ilyen volt.

Mv: Államminiszter, eléggé magas rang. Azt mondta, hogy Magyarország nem áll készen az EU-elnökségre. Ez egy megsemmisítő, hazug, igazságtalan, és cseppet sem diplomáciai nyelvhez szokott közlés volt.

Prőhle Gergely: Lehet, hogy ez is úgy volt bevezetve, bár ez egy újságcikk volt. És az újságcikk az más, mint a közlemény.

Mv: És erre azt hiszem, hogy a magyar külügyminiszter azt reagálta, hogy fájdalommal vettük tudomásul.

Prőhle Gergely: Ez lehet, hogy akkor, már nem emlékszem, hogy hogy reagált a magyar külügyminiszter, de ha például megnézzük, hogy mostanság hogy reagálunk például a román miniszterelnök szavaira, hogy reagáltunk arra, amikor német közszolgálati sajtótermékekben jelentek meg ilyen sajátos rajzfilmfigurák. Tehát ha ezeket sorba vesszük, valamint hozzávesszük még azt is, hogy milyen módon jártunk el például a kétoldalú kapcsolatokban akkor, amikor sikerült, igenis sikerült megakadályozni azt, hogy diplomáciai kritika érje a magyarországi törvényalkotást akkor, amikor már a sajtó evvel Európa-szerte tele volt, no, akkor azt gondolom, hogy nem azon kéne fennakadni, hogy valami úgy kezdődik, hogy sajnálattal vesszük tudomásul.

Mv: Itt a sajátos rajzfilmfigurák alatt ezeket a német televíziós adókon lement rajzfilmeket gondolta?

Prőhle Gergely: Azokat a kis helyeseket, igen.

Mv: Ott mit tettek?

Prőhle Gergely: Hát ott például azt tettük, hogy egyrészt kiadtunk evvel kapcsolatban egy közleményt, de ettől még a hazai polgár nem kell, hogy a szívéhez kapjon. Én ezt közöltem a német nagykövettel, aki persze, tekintettel a német sajtóviszonyokra, bátran mondhatta, hogy ott a közszolgálati csatornáknak és a politikai hivatalosságnak ilyen közvetlen köze nincs egymáshoz, de ugye megnéztük azt egy jogi szakvéleményt kikérve, hogy milyen jogi lehetőségek vannak a további lépésekre, és azt gondolom – szerkesztő úr a sajtó világában nálamnál sokkal járatosabb –, úgyhogy ha ezek a lehetőségek adottak, akkor ezt érdemes lesz jogi útra terelni. Halkan teszem föl a kérdést, hogy vajon nem lehet-e, hogy ezzel igazából túlértékelünk valamit, ami adott esetben már régen elfelejtődött.

Mv: Jogi úton feltétlenül, hiszen annak döntése legkorábban gondolom egy-két év múlva lesz várható ebben az ügyben.

Prőhle Gergely: Hát és így van, és akkor viszont mit csinálhatunk? Egyébként a Hír TV-nek csak gratulálni tudok, mert az a kis ellenrajzfilm, ami ebben az ügyben készült, az egy nagyon humoros dolog volt. Részleteiben nyilván vitatható, de maga a kezdeményezés az egy nagyon bátorítandó dolog.

Mv: Nem akarom mesterségesen szélesíteni az Önök jogkörét, de akár elkészíthették volna Önök is.

Prőhle Gergely: Na, hát az érdekes lenne, mert azt gondolom, hogy hogyha ez a Külügyminisztérium tevékenységének előfeltétele, hogy rajzfilmeket is gyártson, akkor lehet, hogy ilyen kritériumok alapján akár be is lehetne zárni.

Mv: Azt nem hiszem.

Prőhle Gergely: De viszont, de bocsánat, én se akarok beleszólni a sajtó tevékenységébe, én csak azt szeretném kérni, és ezt, ezt már több fórumon elmondtam, hogy hogyha azt sikerülne és ebben tényleg a Hír TV még az egyik legjobb a közszolgálatiakkal szemben is, hogy a magyar közönség érdeklődését a külpolitikai kérdések iránt talán jobban ébren lehetne tartani, mert mondok az utóbbi időből néhány példát. Például hogyha a brit médiatörvénnyel kapcsolatban nem pusztán csak a magyar miniszterelnök-helyettes, Navracsics Tibor eresztett volna meg egy publicisztikát a Heti Válaszban, hanem újságírói szinten föl lenne dolgozva és kiderülne, hogy ott még a blogokat is szabályozzák, tehát sokkal szigorúbb, mint a...

Mv: Államtitkár úr, ezt hiányolom Önöknél. Hát ezeket kéne Európa elé tárni, ez a kettős mérce, ez maga a kettős mérce.

Prőhle Gergely: Hát, de ezt csináljuk, mi ezt csináljuk.

Mv: De nem csinálják.

Prőhle Gergely: Mi ezt elmondjuk európai szinten, de az, hogy ez Magyarországon nem hangzik el, az, hogy gyakorlatilag a közvélemény számára evvel kapcsolatban semmiféle jelzés nem érkezik, vagy mondok mást. Ugye azt csináljuk mi is, és ez is egyébként a berlini nagykövetünkhöz kapcsolható bizonyos mértékig, hogy az a vita, ami Magyarországon ma folyik az Alkotmánybíróság hatásköre kapcsán, ez egy nagyon érdekes, és persze nem egy az egyben összehasonlítható módon, de Németországban is ugyanúgy folyik. Én is ezt próbálom mindig elmondani, amikor már ki tudja, hányadik német forgatócsoport faggat engem ezekkel a dolgokkal, miközben előrebocsájtom, és ez már egy standard, bevett fordulattá válik, hogy mindig nagy csodálattal adózom a német, osztrák, és a többi, és a többi adófizetők nagyvonalúságáért, hogy ilyen hazug tévéműsorokat hajlandóak az adójukból finanszírozni.

Mv: Államtitkár úr, azt én el is tudom fogadni, hogy mindenre azért nem kell reagálni, egy szint alá nem kell lemenni egy Külügyminisztériumnak, de hogyha német értelmiségiek, és függetlenül attól, hogy egyébként az értelmiségi tevékenységük milyen és milyen véleményünk van róla, ha lázítanak Magyarországon, ha lázadásra szólítanak fel...

Prőhle Gergely: Ők részben osztrákok is voltak, legyünk igazságosak.

Mv: Volt köztük osztrák is, így van, a kezdeményező volt német.

Prőhle Gergely: Így van.

Mv: Hogyha alapvetően magyar államiság politikán kívüli eszközökkel való megdöntésére szólítanak fel, és ezért tesznek is, arra nem kéne reagálni? És ez a második eset volt. Charles Gati amerikai értelmiségi, aki nagyon közel áll a demokrata kormányzathoz, már megtette ugyanezt jó sok hónappal ezelőtt, amikor azt mondta, hogy az Orbán-kormány leváltásához minden eszköz megengedett. Ezekre nem kéne megszólalni?

Prőhle Gergely: Szerkesztő úr, hogyha mi mindenre reagálnánk, ami manapság Magyarországgal kapcsolatban megjelenik....

Mv: Értem én, nem mindenre kell, de mégiscsak egy EU tagállamban lázítást szítani, azért az nem tartozik a minden kategóriájába.

Prőhle Gergely: De, de azért hagy mondjak ennél egy talán egy hatékonyabb módszert. Egyrészt, ha jól tudom bécsi nagykövetünk erre is reagált, de mint mondtam ez ott a kincstári optimizmus, és az ezért fizetnek téged kategóriájában elenyészik ez az információ. Ellenben az, hogy Magyarországon is megjelentek ellenzéki, vagy olyanszerű sajtótermékeknél is olyan hangok, hogy na gyerekek ez már azért elég, ez már szóval, ez már több a soknál. Tehát hogyha valaki azt akarja bizonyítani, hogy itt összeesküvés elmélet van kívülről, akkor nem kell mást csinálnia, mint azt, hogy itt ez a társaság, rámutat, hogy ez a társaság itt felkelést lázít...

Mv: De most azért bízom abban, hogy mindezzel nem azt akarja mondani, hogy hát, ha korrekt elbánást szeretnénk, akkor bízzunk a magyar ellenzéki sajtóban.

Prőhle Gergely: Nem, én nem az ellenzéki sajtóban bízom, bár ebben az ügyben, amikor ennyire nyilvánvaló, és ennyire kilóg a lóláb, hogy ez mennyire egy alávaló elképzelés, akkor azt gondolom, hogy még bennük is bízhatunk.

Mv: Államtitkár úr most nem fogom.....

Prőhle Gergely: De a kormánypárti sajtóban is bízom ebben az ügyben.

Mv: ...tovább Önt nyúzni. Egy picikét hátrább lépve a témától, mi ez a téboly Németországban?

Prőhle Gergely: Ennek számos oka van. Az egyik az a múlt. Ami azért az elmúlt negyven-ötven év történetére visszatekintve Németországban elég színes, de nem ez a negyven-ötven év az érdekes, hanem az a 12, ami 1933 és '45 között volt. Ennek következtében a német sajtó, egyáltalán a német közélet egy olyan átnevelésen ment keresztül – bizonyos értelemben természetesen helyesen –, ami az ő érzékenységüket bizonyos témák iránt nem pusztán túl érzékennyé tette, hanem sematizálta. És ez a legfontosabb.

Mv: Miért vetítik ránk ki az aggodalmainkat, hogy egészen egzaktak legyünk, szabadon választott parlamentből nemzeti-szocialista diktatúrát ők csináltak, nem mi.

Prőhle Gergely: Hát most itt az ezzel kapcsolatos felelősségről most hivatalos állami tisztviselőként hadd ne kezdjek el filozofálni. Természetes, hogy van egy ilyen értelmiségi attitűd, újságírói attitűd is, ami kényszeresen keresi a fasisztát ott, ahova csak néz. Ez egy olyan mentalitás, amivel, amivel úgy tűnik, hogy együtt kell élnünk, de mindez nem magyarázat arra, hogy hamis tényekkel traktálják még a gyerekeket is. Tehát véleménye bárkinek lehet, de azt, hogy ilyen módon, hamis tényekre alapozva tegye meg, hát ez nyilvánvalóan megengedhetetlen, és ennek semmi köze a múlthoz, ez egy újságírói etikai kérdés.

Mv: Milyen különös, így gondolkozom, amíg hallgattam Öntől ezt az utolsó választ, hogyha pár évvel ezelőtt azt mondja valaki, hogy Magyarország külpolitikailag elfogadható módon, elfogadható viszonyba kerül a szomszédos államokkal, még akár a területükön élő magyar kisebbségek helyzetét illetően is, viszont ilyen éles, és gyakorlatilag alpárinak nevezhető vitás ügyekbe bonyolódik Németországgal, hát azt mindannyian csak néztünk volna, hogy lehetetlen.

Prőhle Gergely: Én azért azt hiszem, hogy ezt, azért ezt a kijelentést, ezt némi kritikával kezelném. Egyrészt azért, mert a hivatalos Németországgal való viszony az nem ugyanaz, mint a sajtóban megjelenő kép. Egy logika viszont sajnos él, hogy hogyha a sajtóban nagyon sokáig mondanak ilyen ronda dolgokat velünk kapcsolatban, az előbb-utóbb átszivárog a politikai döntéshozó szintre, különösen egy várható választási kampány idején. Evvel nem azt akarom mondani, hogy nem igaz, mert a szomszédos országokhoz fűződő kapcsolatunk sem jó, nem erről van szó. Csak azért nagyon fontos elhatárolódni azt, amit a sajtóban megjelenik attól, mint ami megjelenik a hivatalos kapcsolatban.

Mv: Ám legyen, beszéljünk a közvetlen jövőről. Néhány nap múlva meghallgatás lesz megint az Európai Parlamentben magyar ügyekkel foglalkozó nap, és bizony szóba került már, sőt, talán már kikerülhetetlen már az az úgynevezett hetedik cikkelynek az alkalmazása, annak a folyamatnak az elindítása, amely akár meg is foszthatná Magyarországot az Unióban élvezett szavazati jogától. Tart ettől a magyar diplomácia, készül erre a magyar diplomácia, vagy készül ellene a magyar diplomácia?

Prőhle Gergely: Nem pusztán a magyar diplomáciáról van itt szó, itt a magyar politikáról van szó. Mert azért azt fontos és azt gondolom, hogy a kormányzati tisztviselői lojalitás mellett is fontos kijelenteni, hogy vannak olyan politikai döntések, aminek a döntéshozók – értsd a kormány és a parlament –, is tisztában volt a veszélyességével és azzal, hogy ez nem fog külföldön egyöntetű lelkesedést kiváltani. Tehát bizonyos konfliktusokat tudatosan vállalunk föl és evvel nincs is...

Mv: De nem kell, hogy lelkesedjenek, bőségesen elég, hogy ha kritizálnak.

Prőhle Gergely: Hát pontosan, erről van szó, ezt kell elérni, hogy a tények alapján kritizáljanak, azt meg, hogy a nyelvi okok miatt, a törvénykezés gyorsasága miatt és bizonyos – hát hogy mondjam –, taktikai hibák, amik bizony ezen az oldalon is elkövetődtek miatt ez a dolog nem úgy megy át, ahogy mi szeretnénk, na, ezért sem lenne szerencsés megszüntetni a Külügyminisztériumot. Viszont azért emlékeztetnék arra, talán a legutóbbi Péntek 8-as műsorban beszéltünk erről, annak idején, amikor miniszterelnök úr az Európai Parlamentben fellépett, annak revelatív ereje volt. Ugyanis az, hogy ő maga megy oda, ő maga védi meg azokat a döntéseket, amiket a magyar parlamentből, de nyilván az ő intenciója alapján születnek meg, ennek a politikai hatása nem lebecsülhető. Ez egy nagyon fontos dolog és ez minden diplomáciai lépésnél fontosabb volt korábban is, mint ahogy az is – és itt utalnék megint a sajtófelelősségére –, ahogy a Békemenetnek jelentősége volt, vagy ahogyan jelentősége volt annak is, amikor a magyar sajtóban vált világossá, hogy bizonyos dolgok mennyire nem felelnek meg annak a képnek, ami a külföldi sajtóban megjelenik. Én a hetes cikkelyt elkerülhetőnek tartom akkor, hogy hogyha ezt a továbbiakban is következetesen világossá tesszük.

Mv: Paradox módon most valahogy visszakanyarodunk a beszélgetésünk kiinduló kérdéséhez...

Prőhle Gergely: És kiderül, hogy milyen nagy szükség van a Külügyminisztériumra. Ennek nagyon örülök.

Mv: Nem, hát Önnek igaza van abban, hogy Orbán Viktor kitűnően szerepelt az a bizonyos európai parlamenti ülésen, és ott sokak számára ki is derült, hogy mi ebben az ügyben az igazság. Na de, hogyha megint erre számítunk, a miniszterelnök nem mondhatná joggal, hogy rendben elmegyek, de mit csináltok ti?

Prőhle Gergely: Hát akkor talán arra gondol, hogy az ő Gergely barátja a német közszolgálati tévében próbálkozik ezzel, sajnos ugyan nem kap olyan nagy nyilvánosságot, mint ő a parlamentben, és vele szembe engem általában meg is vágnak, de én azt gondolom, hogy mindenki a saját területén, de ugyanannak a célnak az érdekében küzd, aminek végül is az a célja, hogy végre konszolidálódjon a helyzet, végre mi is ne ilyen dolgokról, hanem végre külpolitikáról is beszélgethessünk, arról, hogy Magyarországnak mi a szerepe Közép-Európában, hogy tervezzük a visegrádi elnökségünket, és egyáltalán, hogy ez az ország hogy képes már nyugodtan fejlődni, befektetéseket vonzani, konszolidálódni és Európában is nagyobb elismertséget nyerni.

Mv: Köszönöm, hogy eljött, időnk lejárt és nézőknek is köszönöm a figyelmet! Jövő héten ugyanebben az időpontban ismét találkozunk, a viszontlátásra!

(Külügyminisztérium)