Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató 2014. március 19-én találkozott a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Hátem Szeif el Nasszer egyiptomi külügyminiszter-helyettessel. Közlemény.

A megbeszélésen Takács Szabolcs tájékoztatta egyiptomi partnerét a különböző regionális válsággócokkal kapcsolatos magyar álláspontról. Jelezte, hogy megkülönböztetett figyelemmel kísérjük az egyiptomi konszolidációs folyamatot, megértjük, hogy a folyamat sikeréhez nagyfokú türelemre van szükség valamennyi fél részéről. Nem csak Egyiptomnak, de a nemzetközi közösségnek is érdeke  a polgári kormányzáshoz való mielőbbi sikeres visszatérés, a közelgő elnök- és parlamenti választások korrekt és nemzetközi standardoknak megfelelő lebonyolítása. Szíria kapcsán kifejtette, hogy a tárgyalásos rendezés egyetlen útja a genfi folyamat folytatása. Félő, hogy Genf-2 kudarca a válság elhúzódását, a további vérontást vonja maga után. A közel-keleti békefolyamat kapcsán megerősítette, hogy támogatjuk a most folyó béketárgyalásokat, mint a két-állami megoldás megvalósításának egyik utolsó esélyét. E tekintetben fontosnak tartjuk a kairói székhelyű  Arab Liga szerepvállalását a tárgyalások konstruktív légkörének megtartásában. Egyiptomi érdeklődésre Takács Szabolcs természetesen átfogó tájékoztatást nyújtott a Krím-félszigetnek Oroszországhoz történő, a nemzetközi jogot súlyosan sértő annektálása nyomán megváltozott európai biztonságpolitikai helyzet új kihívásaival kapcsolatos álláspontunkról is.

Az ukrajnai események is rámutattak, hogy  földrajzi közelsége és a válság rendezése érdekében kifejtett látványos nemzetközi aktivitása miatt jelentősen megnőtt a Visegrádi Négyek láthatósága, amelyet a magyar visegrádi elnökség igyekszik a lehető legnagyobb mértékben kiaknázni. Történelmi tapasztalataik árnyaltabb és hitelesebb megközelítést biztosítanak álláspontjuk kialakításánál, ami komoly hozzáadott értéket jelent a más államokkal való konzultációk során. Ezt érzékeljük az Ukrajna kapcsán a V4-ek irányában megnövekedett érdeklődés mögött a vezető uniós államok, vagy az USA részéről is. A visegrádi együttműködés megnövekedett láthatósága nem csak szövetségeseink, de az Európán kívüli partnereink esetében is növelte  a csoport jelentőségét. Ennek szellemében készülünk a május 14-16-i pozsonyi Globsec biztonságpolitikai konferencia margóján sorra kerülő V4-Egyiptom külügyminiszteri találkozóra, amely jó lehetőséget kínál az álláspontok kölcsönös megvitatására, valamint a visegrádi négyek saját demokratikus átalakulásuk történelmi tapasztalatainak megosztására az egyiptomi féllel.

Hátem Szaif el-Nasszer külügyminiszter-helyettes tájékoztatta Takács Szabolcsot a közel-keleti békefolyamat kilátásainak egyiptomi megítéléséről, az egyiptomi belpolitikai folyamatokról különös tekintettel a közelgő elnökválasztásra. Üdvözölte a májusban Pozsonyban sorra kerülő V4-Egyiptom külügyminiszteri találkozóra vonatkozó kezdeményezést külön kiemelve a V4-eknek az ukrajnai válság kapcsán játszott proaktív szerepének saját régiójukon messze túlmutató jelentőségét.

(Külügyminisztérium)