A második Magyarország-Latin-Amerika Fórum előkészítése céljából Takács Szabolcs politikai igazgató 2014. április 11-én megbeszélést folytatott a budapesti latin-amerikai misszióvezetőkkel.

Takács Szabolcs a 2014. június 18-20. között tartandó Fórum előkészítésének áttekintése után kiemelte, hogy a Kormány által meghirdetett globális nyitás politikája, a diplomáciai és külgazdasági kapcsolataink újjáépítésére irányuló lépések folytatódnak Latin-Amerika irányában is.

A politikai igazgató megítélése szerint a Fórum jó lehetőséget teremt a közép-európai ás latin-amerikai régiók integrációs folyamatainak összehasonlításáról szóló párbeszédre. A gazdasági és üzleti kapcsolatok tovább erősödhetnek a magyar gazdaság nyújtotta új beruházási lehetőségekből fakadóan, valamint a gazdaságpolitikai orientáció kiszámítható folytatásának eredményeként első kézből kaphatnak információkat a Magyar Kereskedőházak felállításáról és a Latin-Amerika irányába történő megjelenéséről. A felsőoktatási együttműködés keretében ösztöndíjakat nyújtunk partnereinknek (Stipendium Hungaricum) és a tudományos és technológiai együttműködést is szélesíteni kívánjuk. A Fórum kiváló alkalom lesz arra is, hogy a latin-amerikai partnereink tájékozódjanak a közép-európai fejlődés eredményeiről a visegrádi csoport (V4) elnökségét betöltő Magyarországon, és információkat kapjanak az ukrán válság térségbeli értékeléséről.

A politikai igazgató bemutatta a Fórum kinevezett Főkoordinátorát, Kiss Rajmundot, aki komoly diplomáciai és szervezői szakmai tapasztalatok birtokában irányítja majd az előkészületeket, a résztvevők közötti kommunikációt és a tájékoztató munkát is.

Elmondta, hogy a visszajelzések szerint a latin-amerikai partnereink üdvözölték és örömmel fogadták a kezdeményezésünket a Fórum megrendezésére. Megköszönte a rezidens misszióvezetők eddigi aktív munkájukat és szorgalmazta, hogy országaik megfelelő szinten és a legszélesebb körben képviseltessék magukat a Fórumon.

(Külügyminisztérium)