Május 25-én egész napos gyereknapi programra várja az érdeklődőket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Millenárisra. Az eseményről tartott sajtótájékoztatón, a programok ismertetése mellett, Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár bemutatta Kimit, a nap házigazdáját, valamint szólt az MTVA M2-es csatornájával, illetve az egyszervolt.hu-val történő együttműködésről is. Közlemény.

Balatoni Monika elmondta, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) elkötelezett a gyermeki jogok széles körű érvényesítése és megerősítése mellett, valamint kiemelt feladatának tartja, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdekének elvét az igazságszolgáltatás területén is érvényesítse. Ennek érdekében 2012 a KIM számára a gyermekbarát igazságszolgáltatás éve volt. Hozzátette: az országgyűlés egy évvel ezelőtt fogadta el a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó törvényjavaslatot, de ez a munka folyamatos: 2013 fókuszában a gyermekáldozatok védelme áll.

A gyermekbarát igazságszolgáltatás programja célul tűzte ki, hogy olyan internetes felületeket alakít ki, amelyekkel a kisgyermekekhez és a felnőttekhez is szólni tud. A KIM az egyszervolt.hu munkatársaival együttműködve útjára indította „jogos a kérdés” elnevezésű honlapot, amelynek célja, hogy a kisgyermekek számára érthető és játékos formában közvetítse azokat az alapinformációkat, amelyek megkönnyítik számukra a jogi útvesztőben történő eligazodást. A honlap házigazdája KIMI, aki mindebben a gyermekek segítségére van és aki azóta a gyermekbarát igazságszolgáltatás programjának védjegyévé vált. KIMI-t mentorok segítik, azaz olyan neves közéleti személyek, akik feladatuknak és egyúttal felelősségüknek érzik, hogy fellépjenek a gyermekáldozatok védelmében, és felhívják a figyelmet a gyermekbántalmazás elleni küzdelem fontosságára. Az államtitkár ehhez kapcsolódóan bejelentette, hogy május 21-én elindul KIMI facebook oldala is.

Balatoni Monika emlékeztetett, hogy az érintett korcsoportok közvetlen megszólításának és tájékoztatásának másik eszköze a 14-16 év közötti fiataloknak szóló Osztályfőnöki óra-program. A programba országszerte harmincegy iskola kapcsolódik be, ahol olyan osztályfőnöki órákat tartanak, amelyeken a DNS Alapítvány (Drámapedagógiai Nevelést Segítő Alapítvány) segítségével, drámapedagógia módszerek alkalmazásával teszik megismerhetővé a gyerekek számára az igazságszolgáltatás mechanizmusát, jogaikat és kötelezettségeiket.

Az államtitkár bejelentette, hogy  az MTVA M2 Gyermek és Ifjúsági Főszerkesztőségével együttműködési megállapodást köt a minisztérium, hogy a csatorna gyermek híradójának, valamint az összes gyerekműsora által kínált lehetőségével élve is folyatódjon a jogtudatosítása a gyerekeknek.

A május 25-i KIMI Gyereknap programját a csatolt dokumentumban találják.

További információk:
http://gyermekbarat.kormany.hu/
http://jogosakerdes.hu/

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)