Soha nem jutott még a mostanihoz hasonló mennyiségű kormányzati forrás és figyelem a nemzeti kreatívipar támogatására - hangsúlyozta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Budapesten.

Balatoni Monika elmondta: a designtól a divattervezésig számos ágazatot összefogó kreatívipar a magyar gazdaság húzóágazatává válhat.

Ennek érdekében többek között kreatív innovációs és tudáspark épül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen csaknem 11 milliárd forintból két ütemben 2017-re. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás célja, hogy az intézmény Európa egyik vezető kreatívipari műhelye és kutatási-fejlesztési központja lehessen - közölte.

Kép letöltéseFotó: Horváth Ernő

Idén újra felállt a minisztériumok közötti koordinációs tevékenységet végző Országmárka Tanács, amely az egységes országmárka kialakításához és az országkép formáláshoz szükséges szakmai előkészítő, javaslattevő és véleményező fórumként működik, tagjai sorában többek között a Balassi Intézet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal és a Magyar Turizmus Zrt. vezetőivel.

Kiemelt kormányzati háttérintézménnyé válik 2014. január 1-jétől a Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ, amely többek között a 2011-ben indult, immár regionális jelentőségű rendezvénnyé fejlődött Gombold újra! öltözéktervezői pályázat szervezéséért felelős.

Kép letöltéseFotó: Horváth Ernő

Balatoni Monika beszámolója szerint az állam egyéb eszközökkel is segíti a feltörekvő magyar alkotók és műhelyek megmutatkozását a nemzetközi porondon: idén például a Széchenyi Tőkealapban történt tulajdonrész-vásárlása után két fiatal magyar divattervező, Vágó Réka és Abodi Dóra üzleti partnerévé is vált.

Az államtitkár emlékeztetett: "a magyar zene Szilícium-völgye", a nemrég megújult Zeneakadémia első saját bemutatójához, a Varázsfuvola színpadra állításához a sajtótájékoztatónak otthont adó Maison Marquise divatszalon művészeti vezetője, Tóth Bori tervezi a jelmezeket.

Tóth Bori elmondása szerint rengeteg tehetséges fiatal alkotó végez a művészeti egyetemeken, és az ország érdeke az, hogy ne külföldi cégeknél találják meg a boldogulásukat; ebben sokat segíthetnek a kormány kreatívipart támogató kezdeményezései. A divattervező közölte: a Maison Marquise már a külföldi terjeszkedést vette célba, jelenleg az orosz piacon szeretnék megvetni a lábukat.

(MTI)