Soha ilyen erős védelem nem illette a nőket és gyerekeket - mondta Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Budapesten, Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével tartott közös sajtótájékoztatóján. Kiemelte, a nők védelme szorosan összefügg a gyermekek védelmével, és kifejezetten a gyermekek és kiskorúak megóvása érdekében számos intézkedést hoztak.

Ezzel kapcsolatban az államtitkár a gyermekbarát meghallgató szobák kialakítását említette elsősorban. A szobák kép- és hangrögzítő berendezéssel vannak ellátva, így elég a gyermeket egyszer kihallgatni a korábbi hat-nyolccal szemben. Minden megyében kialakítottak ilyen speciális szobákat, van ahol többet is - ismertette Balatoni Monika, hozzátéve, hogy újakat is szeretnének még létesíteni.

Az intézkedéssorozatokkal kapcsolatban megemlítette, hogy nőtt az elévülési idő a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében. Eddig 23 év volt az az idő, amely alatt eljárást lehetett indítani egy-egy bántalmazási ügyben, most az elévülési idő a gyermek nagykorúságáig „nyugszik”, azaz akár 26 éves korában is eljárást indíthat valaki.

Az erkölcsi bizonyítványban ezután feltüntetik, ha kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt valakit elítéltek. Ennek az intézkedésnek a lényege, hogy soha ne kerüljön többet kapcsolatba gyerekekkel olyan ember, akit már egyszer felelősségre vontak ilyen ügyben - ismertette. A média területén tett intézkedéseket említve Balatoni Monika elmondta, 2014 szeptemberéig minden köznevelési intézménynek be kell szereznie azt a szoftvert, amely meggátolja, hogy a gyerekek agresszív vagy pedofil tartalmakkal találkozzanak a világhálón. Ehhez a szoftverhez az iskolák ingyenesen juthatnak hozzá, továbbá azok a családok is, amelyek ezt otthonukban szeretnék telepíteni. Balatoni Monika emlékeztetett arra, hogy az elmúlt parlamenti ciklusban a gyermekvédelmi törvények vitájában és szavazásában a baloldali pártok nem vettek részt, illetve nemmel szavaztak, többek között olyan képviselők, mint Vadai Ágnes és Schiffer András.

A nők és a gyermekek jogi védelme még soha nem volt ilyen erős Magyarországon, a kormány az elmúlt három évben több jelentős intézkedést hozott védelmük érdekében - mondta Pelczné Gáll Ildikó. A jogi védelem kialakítása egy folyamat, aminek még nem értek a végére, de részeredmények már vannak- tette hozzá, kiemelve, hogy a gyed extra valódi sikertörténet.

Az eddig tett intézkedésekről szólva elmondta, hogy a büntető törvénykönyv módosítása önálló tényállássá tette a kapcsolati erőszakot, ami sokkal nagyobb biztonságot és lehetőséget nyújt a rászoruló, bántalmazott nőknek. Beszámolt arról is, hogy néggyel, tizenkilencre emelték a krízisközpontok számát, és ezek a létesítmények folyamatosan elérhetők.

Az európai parlamenti politikus kiemelte az isztambuli egyezményt, amely szintén a bántalmazottaknak nyújt védelmet, és Magyarország kifejezte csatlakozási szándékát hozzá. Az áprilisi választások utáni országgyűlési ciklusban elkezdődhet a szerződés ratifikálása - mondta Pelczné Gáll Ildikó. Balatoni Monika és Pelczné Gáll Ildikó is azt hangsúlyozta, hogy nem elég csak jogszabályokat hozni a bántalmazottak védelmében, hanem egy átfogóbb, holisztikusabb szemléletre van szükség.

(MTI, KIM Sajtó Osztály)