A kormányzatnak az a célja, hogy a fiatalság számára, olyan hús-vér emberekként mutassák be a vértanúkat, akik feláldozták az életüket Magyarország függetlenségéért és szabadságáért. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az aradi hősök, valamint Batthyány Lajos milyen mély hittel szolgálták a hazájukat – tájékoztatta pénteken az MTI-t a közigazgatási tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Ez az oka annak, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói előtt már október 5-én az egyetemen megnyitja a megemlékezések sorát. Hozzátette, a kormányzat célja, hogy személyesebbé tegye a most felnövekvő generációk számára az aradi vértanúk emléknapját, illetve közép-európai történelmi hátteret kölcsönözzön az eseményeknek.

Mint elmondta: az a szándékuk, hogy megszokott megemlékezés helyett valódi tartalmat adjanak a gyásznapnak.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta: nincs  tudomása arról, hogy a magyar kormány részéről ki helyezi el az emlékezés virágait Aradon, a tragédiai helyszínén - mondta Balatoni Monika.

A központi megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúiról idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kezdődnek szombat este.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak az MTI-nek küldött tájékoztatása szerint az intézmény Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus dísztermében október 5-én este Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter mond beszédet.

Az emléknapon, október 6-án, vasárnap reggel katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbocra eresztik Magyarország nemzeti lobogóját az intézmény terén.

Az eseményen, melyen közreműködik a díszzászlóalj és a Nemzeti Lovas Díszegység, Magyarország történelmi zászlói is felsorakoznak.

A rendezvény után koszorúzást tartanak a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben a Batthyány-mauzóleumnál, ahol Magyarország kormánya nevében Pintér Sándor belügyminiszter helyezi el az emlékezés koszorúját.

Az aradi vértanúk emléknapján, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően az Aradon kivégzett 13 vértanúra, illetve az ugyanezen a napon Pesten kivégzett Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezünk.

(KIM)