Hazánkban a rendszerváltás óta ez az első kormányzati szintű program, mely a korrupció visszaszorítását célozza – hangsúlyozta Rétvári Bence csütörtökön Budapesten, ismertetve a kormány által elfogadott kétéves tervet.

A kormányzat eddig is sokat tett a korrupció visszaszorításáért, a szerdán elfogadott Korrupció-megelőzési Program, és az annak végrehajtásához szükséges intézkedésekről szóló határozat értelmében azonban a következő két évben még szervezettebben zajlik majd a küzdelem – mondta sajtótájékoztatóján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence kijelentette, hogy a programra nagy szükség lett volna az elmúlt években is, hiszen Magyarországon mind a lakosság, mind a gazdasági szereplők súlyos gondnak tartják a korrupciót, utóbbiak a működési környezetüket leginkább akadályozó tényezők között tartják számon, amelynek igen káros a hatása a nemzetgazdaságra is. Sajnos, makacsul jelen van a magyar társadalomban az a vélekedés, hogy tisztességes úton nem lehet érvényesülni, csak kapcsolatokon keresztül, korrupcióval lehet előbbre jutni – fogalmazott.

Rétvári Bence (fotó: Horváth Ernő)

Az államtitkár a programot ismertetve kifejtette, az elsősorban a központi közigazgatás szerveit célozza, ugyanakkor azt remélik, hogy hatása szélesebb körű lesz. Emlékeztetett, hogy a dokumentum előkészítésekor a minisztérium minden társadalmi partnere elismerte az elszámoltatás jelentőségét, ez is visszatartó erővel bír – jegyezte meg -, a cél azonban az, hogy minden, a költségvetésből működő szervezet tisztségviselőjét ne pusztán jogi, hanem etikai normák is a korrupció-ellenességre sarkallják. A fő cél, hogy az állam korrupcióval szembeni ellenálló képessége erősödjön – szögezte le.

A program részeként képzéseket indítanak a tisztviselőknek a korrupció hatékonyabb felismerése érdekében, bevezetik az egyes költségvetési szervek éves jelentési kötelezettségét, valamint lépcsősen bevezetve, úgynevezett intézményi ellenőrző-rendszert is működtetnek majd.

Rétvári Bence (fotó: Horváth Ernő)

A KIM koordinálásával szorosabb együttműködés jön létre a korrupció visszaszorításáért különös felelősséget vállaló állami szervek között, amelyeket együttműködési megállapodásokban is meg fognak erősíteni. Megvizsgálják a nyomozó hatóságok és más rendvédelmi szervek korrupció visszaszorításában részt vevő egységei megerősítésének lehetőségeit és ennek finanszírozási hátterét. Rétvári Bence megjegyezte, a tervek szerint tájékoztató kampányokat is indítanak és a téma a köznevelésben is helyet kapna.

Az államtitkár emlékeztetett: a kormány eddig is elkötelezett volt, hiszen regnálása óta az elmúlt húsz év legintenzívebb korrupcióellenes intézkedéssorozatát hajtotta már végre. Bejelentette, hogy a kormány döntött arról is, hogy Magyarország csatlakozik az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Norvégia és további öt állam által 2011. szeptember 20-án aláírt, a nyílt Kormányzásról szól nyilatkozatához (Open Government Declaration). Ezzel tovább szélesedik a nemzetközi szervezetekkel közös antikorrupciós tevékenység - mondta.

(kormany.hu)