A kommunista múlt feltárása lesz a legfontosabb feladata a Nemzeti Emlékezet Bizottságának, amelynek jogi kereteit most tárgyalja az Országgyűlés - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az 1956. december 8-i sortűz évfordulóján tartott salgótarjáni megemlékezésen.

Rétvári Bence úgy fogalmazott, reméli, hogy a bizottság bátor szövetségese lesz a sortüzek, tömeggyilkosságok feltáróinak. A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett arra, az új alaptörvény megnyitotta az utat, hogy azokat a büntetőeljárásokat is lefolytassák, amelyekben a bűnelkövetőket negyven évig az akkori állampárt védte, vagy a 90-es években az Alkotmánybíróság értelmezése szerint cselekedeteik már elévültek.

Kép letöltéseFotó: MTI, Komka Péter

Az államtitkár kiemelte, ma már megvan a jogi lehetőség arra, hogy a bűnösök nevét nyilvánosságra hozzák, és akinek felelőssége van a kommunizmus el nem évülő bűneiben, azok ellen eljárást indítsanak.

A Munkás Szent József Templomban vasárnap orgonahangversennyel adóztak a salgótarjáni sortűz áldozatainak emléke előtt, majd a több száz résztvevő fáklyás menettel vonult végig a városon az 56-os sortűz helyszínére, a mai December 8. térre.

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP), a város polgármestere beszédében kiemelte: Salgótarjánban minden családban van legalább egy személyes történet 1956-ról. Van, aki a munkástanácsokról mesél unokáinak, dédunokáinak. Van, aki a szobordöntésről, van, aki a békés tüntetésről, a röplapokról vagy arról, hogyan szavalta a Nemzeti dalt a gyárudvaron. Van, aki mára már eljutott oda, hogy képes beszélni az átélt borzalomról, a szétszakított testekről, az újságpapírral letakart halottakról, a fájdalom némaságáról, a megtorlásokról, az évtizedekig tartó rémálmokról, a rettegésről - mondta a polgármester. Hozzátette: olyan is van, aki nem beszél, hallgat a múltról, mert ő is ott volt azok között, akik meghúzták a ravaszt.

"A felelősök közül sokan vannak még közöttünk, és nem szabad felednünk és engednünk, hogy feledésbe merüljön a tettük, a bűnük" - figyelmeztette az emlékezőket Székyné Sztrémi Melinda, és örök mementónak nevezte 1956. december 8-át.

Bérczesi Mihályné, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (Pofosz) Nógrád megyei elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőre 25 éves lesz a politikai foglyok országos és Nógrád megyei szervezete is, a jubileumi évben több megemlékezést és találkozót szerveznek majd fiatalokkal, hogy a történtek soha ne merülhessenek feledésbe.

A nógrádi megyeszékhelyen 1956. december 8-án a rendőr-főkapitányság és a megyei tanács épületéről karhatalmisták tüzet nyitottak a fegyvertelen munkásokra, akiket két bebörtönzött munkástanácsi vezető szabadon engedése érdekében provokátorok csaltak az egykori Vásártérre. Levéltári források szerint 47-en vesztették életüket, a Pofosz  nyilvántartása szerint azonban 131 ember, köztük nők és gyerekek lelték halálukat a sortűzben. Többek halotti bizonyítványát ugyanis környező falvakban állították ki, sok esetben más halálokot tüntettek fel, hogy a tragédiát kisebbítsék, illetve a további megtorlástól tartó hozzátartozók kéréseit figyelembe véve módosították a halálokot. December 8. a rendszerváltás óta Salgótarján gyásznapja.

(MTI)