Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos és Földes György a Politikatörténeti Intézet (PTI) főigazgatója, valamint a Magyar Országos Levéltár szakemberei újabb megbeszélést tartottak a PTI elhelyezésével és levéltárával kapcsolatos kérdésekről.

A találkozón a felek ismét a Politikatudományi Intézet levéltárában őrzött iratokkal kapcsolatos vitás kérdésekről, a Politikatörténeti Intézet jelenlegi helyzetéről, valamint épülethasználati jogáról egyeztettek.

A kormánybiztos tájékoztatta a PTI jelenlévő képviselőit, hogy a Kormány célja továbbra is az, hogy a rendszerváltást megelőző pártállami működéssel, a közhatalom gyakorlásával, illetve a pártállami rendszer kiépülésével kapcsolatos iratok nemzeti levéltári kezelésbe kerüljenek. Ennek érdekében a Magyar Országos Levéltár segítségével áttekintik, hogy a cseh, lengyel és szlovák pártállami iratoknak mi lett a sorsa, továbbá a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a vezető szakfelügyelő bevonásával vizsgálatot kezdeményez az Intézet által őrzött iratok kezelésére vonatkozóan. 

A PTI-nek helyt adó, volt Igazságügyi Palota helyiségeinek későbbi felhasználása kapcsán Földes György, az intézet főigazgatója elmondta: nem zárkóznak el az elől, hogy megegyezzenek a Kormánnyal a PTI más épületben történő elhelyezéséről. A végső döntést megelőzően azonban arra kéri a Kormányt, hogy tegyen ajánlatot a későbbi elhelyezés helyszínére, melyet a PTI kuratóriuma soron kívül megtárgyal. A felek megállapodtak abban, hogy a Kormány 2012. március 14-éig erre írásbeli javaslatot tesz.

A Politikatörténeti Intézet a Politikatörténeti Alapítvány által működtetett tudományos kutatóintézet, amely elsődlegesen új- és legújabb kori történeti kutatásokkal foglalkozik. Az Intézetben működik egy mintegy 150 ezer kötetes könyvtár, valamint a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (PIL) is, amely többek között a magyar munkásmozgalom 1945 előtti legális és illegális mozgalmainak, a második világháborút követő „népi demokratikus korszak” pártjainak, a baloldali ifjúsági szervezeteknek, e mozgalmakhoz és szervezetekhez kötődő személyiségeknek az iratait őrzi.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Sajtóirodája)