A „Stratégiai menedzsment a felsőoktatásban” című műhelykonferencián tartott előadást, azt követően pedig sajtótájékoztatót Farkas Krisztina, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), valamint Kis Norbert, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) helyettes államtitkára kedden, a Budapesti Corvinus Egyetemen.

Farkas Krisztina stratégiáért felelős helyettes államtitkár a műhelykonferenciát követően arról tájékoztatott, hogy a KIM készíti elő a teljes kormányzati stratégia irányítási rendszer átalakítását. Hangsúlyozta, hogy mindez a teljes stratégiai tervezési rendszert – a tervezéstől a megvalósításon át, a visszacsatolásig – fogja szabályozni.

Stratégiai tervezés és irányítás nélkül a közpolitikai feladatok megoldása nem lehetséges és nem vezethet társadalmi elégedettséghez – jelentette ki a politikus, hozzátéve, hogy szeretnék elérni – a környező országokhoz hasonlóan –, hogy Magyarországon is teljes kormányzati szintű stratégiai menedzsment-rendszer jöjjön létre.

Kifejtette, hogy ennek érdekében kétféle dokumentumrendszert hoznak létre: stratégiai jellegű dokumentumok hierarchiáját, melyben nemzeti középtávú stratégiák szerepelnek, és szakpolitikai stratégiák, programok egészítenek ki, valamint egy munkaterv jellegű dokumentum rendszert, melyek előkészítése folyamatban van. Hozzátette: 2014-től tervezik a kormányprogram miniszteri program-szintű lebontását is.

Farkas Krisztina arról is beszélt, nagyon fontos feladat a 2014-2020-as Európai Uniós tervezés, illetve, hogy a szakpolitikai stratégiák, valamint az Európai Uniós tervezési rendszer összhangban működjenek. Ennek érdekében hozzák létre a Stratégiai Egyeztető Fórumot, amely egy helyettes államtitkári-szintű testület lesz, előkészítendő a közigazgatási egyeztetéseket, illetve közigazgatási államtitkári értekezletet, amelynek célja az összes stratégiai tervezési dokumentum összhangjának megőrzése.

Kis Norbert felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy az előző évek stratégiai tervezési gyakorlatához viszonyítva, a felsőoktatásban egy új típusú stratégiai tervezés indult, amelynek a lényege, hogy nem ragadják ki a felsőoktatást a gazdasággal, az állam szerepével kapcsolatos nemzetstratégiai térből, hanem annak szerves részeként kezelik. Így érhető el az – folytatta –, hogy „ne csak beszéljünk arról, hogy a felsőoktatásnak a valós gazdasági, munkaerő-piaci prognózisokhoz kell igazodni”, hanem a stratégiai illesztés valóban ezt a célt is szolgálja.

Az ösztöndíjasok létszáma mögött is már ott van egy olyan gazdasági stratégia, amely a jövő magyar gazdaságának a prioritásait a ma felsőoktatásában kívánja érvényesíteni – emelte ki Kis Norbert. Az állammal kapcsolatos stratégiai tervezés – tette hozzá – szintén leképeződik a felsőoktatásban, hiszen a jó államnak az a szerepe, hogy mindenkinek esélyt teremtsen, aki a felsőoktatásban tanulni kíván, a legtehetségesebbek számára pedig támogatást is nyújtson. Ennek mentén alakulnak a kormány állami támogatással kapcsolatos döntései – szögezte le a politikus.

Kis Norbert kitért arra is, hogy a felsőoktatási törvénnyel megkezdődött az új finanszírozási rendszer felépítése, melynek alappillérei az intézményi támogatás, az ösztöndíj, a részösztöndíj és az önköltség. A korábbi évekhez viszonyítva az ágazatirányítás még hatékonyabb eszközöket kíván használni az intézményi minőségfejlesztésben, valamint az állami támogatás is egyre inkább a minőséget díjazza – fogalmazott.

Háttér:
A Stratégiai menedzsment a felsőoktatásban című műhelykonferencia az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Minőségfejlesztés a felsőoktatásban (TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002) kiemelt projektje által került megrendezésre. A magyar felsőoktatási intézmények stratégiai tervezéssel, megvalósítással foglalkozó szakembereinek szánt egynapos műhelykonferencia célja, egyrészt, hogy a fenntartó bemutassa a stratégiai tervezéssel kapcsolatos elképzeléseit, másrészt, hogy disszeminálásra kerüljenek a projekt azon eredményei, amelyek a vonatkozó nemzetközi és hazai gyakorlat elemzésével szakmai támogatást nyújtanak a felsőoktatási intézmények stratégiai menedzsment folyamatainak alakításához.

(kormany.hu)