Már az első napon közel 200-an mondták el véleményüket az állam működésével kapcsolatban a hétfőn elindult Jó Állam Fórumon.

A Jó Állam Fórum (www.joallam.kormany.hu) egy olyan konzultációnak tekinthető, melynek során a közigazgatás működését érintően, az állampolgárok javaslatait és felvetéseit várják. A közigazgatás újjászervezéséhez és szemléletváltásához is kapcsolódó kezdeményezés több hasonló nemzetközi példa – mint az angol “Spending Challenge” nevű kezdeményezés – alapján indult el. A külföldi jó gyakorlatokat alapul véve tehát a cél az, hogy az állampolgárok – anonim módon, illetve e-mail címük megadásával – megoszthassák tapasztalataikat és véleményüket az állam működésének javítása érdekében. A honlap lehetőséget biztosít arra is, hogy – természetesen moderált keretek között – a fórumozók egymás véleményére is reagáljanak. Az így beérkező észrevételeket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóinak és hallgatóinak segítségével dolgozzák fel.

Március 31-ig harminc, mindenkit foglalkoztató témában várják a javaslatokat, mint például a család- és ifjúságpolitika, az egészségügy, az élelmiszerügy, a foglalkoztatás, a közigazgatás, a rendvédelem, a sport, a környezetvédelem, a helyi önkormányzatok, a klímapolitika, az építésügy, és a társadalmi felzárkózás. A fórum célja többek között az, hogy minden olyan észrevételnek teret adjon, amely az emberek fejében megfogalmazódott, de eddig soha sehol nem volt lehetőségük másokkal megosztani.

A Magyary Program 2012-es kiadásában is figyelembe veszik a felvetéseket, továbbá az e-mail címüket megadó fórumozók az adott témakörre vonatkozó, értékelő összeállítást kapnak 2012. június közepéig.

Az Európai Unióban már egyre több országban és mind gyakrabban alkalmaznak hasonló eszközöket: online konzultációkat, online szavazásokat szerveznek egy-egy aktuálisan politikai napirenden lévő témában.

(kormany.hu)