A szervezetrendszer átalakításával magyarázza a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az államigazgatás betöltetlen álláshelyeinek megszüntetését. Az MTI érdeklődésére küldött tájékoztatásukban arra is kitértek, hogy a tárcáknál más államigazgatási szervekhez képest magas, átlagosan 19 százalékos a vezetői munkakörben dolgozók aránya, ezért azt csökkenteni kell.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg az a kormányhatározat, amely az államigazgatás betöltetlen álláshelyeinek azonnali hatályú megszüntetését rendelte el. A KIM az MTI kérdésére küldött válaszlevelében a határozat céljai között említette a közigazgatás működésének racionalizálását, valamint a szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket a hatékonyság és az olcsóbb működés érdekében.

A szaktárca megvizsgálta az egyes intézmények belső struktúráját, és ennek alapján született döntés arról, hogy a betöltetlen álláshelyek fenntartása indokolatlan. A szakmai és funkcionális létszámok áttekintésekor - utóbbi az adott szervezet működtetését szolgáló, de nem az alapfeladat ellátására irányuló munkaköröket jelenti - azt állapították meg, hogy az összes funkcionális feladatkört összeadva minden intézménytípusnál 14,73 és 26,08 százalék között mozog az ilyen munkaköröket ellátó dolgozók aránya.

Nemzetközi adatokkal összevetve azonban ezek a számok magasnak tekinthetők, a minisztériumoknál ugyanis - mint azt a kormányhatározat is tartalmazza - 25, a háttérintézményeknél pedig 15 százalék körüli arány a megfelelő - tudatta a tárca. Kitértek arra is, hogy a minisztériumokban jelenleg átlagosan 19,11 százalék a vezetői munkakörben foglalkoztatottak aránya, miközben a többi szervnél ez a szám csak 10 százalék körül mozog. Ezért a cél az, hogy a minisztériumokban a vezetői munkakörök aránya ne haladja meg a 15, az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó szerveknél pedig a 10 százalékot.

Tájékoztatásukban jelezték azt is, hogy a KIM a közigazgatás-fejlesztést célul tűző Magyary-program részeként folyamatosan vizsgálja az államigazgatás szervezeti felépítését, hogy feltérképezze a rendszerben, a humán erőforrások megoszlásában jelentkező szabad kapacitásokat, valamint hogy feltárja a párhuzamosságokat.

(MTI)