Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) újonnan megválasztott főigazgatója, José Graziano da Silva három napos hivatalos látogatást tett Magyarországon. Ennek keretében találkozott dr. Gál András Leventével, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárával. A KIM-ben tartott megbeszélés középpontjában a budapesti FAO regionális intézmények bővítése és az Alaptörvényben is nevesített, genetikailag módosított élőlényektől mentes magyar mezőgazdaság megőrzésével kapcsolatos kérdések álltak.

A főtitkár támogató véleménye mellett hangsúlyozta, hogy a FAO tiszteletben tartja és egyben bátor tettként értékeli, hogy a családi gazdaságokra építő és a tájjelleget hangsúlyozó, minőségi, mezőgazdasági termékeket előállító Magyarország  nem támogatja a génmódosított alapanyagokból készített élelmiszerek gyártását és forgalmazását.

Gál András Levente és José Graziano da Silva (fotó: Horváth Ernő)

Az egyeztetésen a felek kölcsönös szándékukat fejezték ki egy  2014-ben esedékes globális FAO konferencia magyarországi megrendezésére. A konferencia tervezett témája – a világszervezet stratégiai naptárjához igazodóan –  a tiszta ivóvízhez történő hozzáférés biztosítása, az élelmiszerbiztonság és családi gazdaságok témaköre, illetve a határokon átnyúló folyók vízminőségének védelme.

A főtitkár hivatalos programja részeként találkozott a Külügyminisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium minisztereivel és képviselőivel is. Az  egyeztetéseken a résztvevők  megvitatták  a FAO – magyar együttműködés eredményeit.

A megválasztott és 2012-től hivatalba lépő José Graziano da Silva nemzetközileg elismert agrárszakember, 1977 óta az éhezés elleni küzdelem elismert szakértője, aki a „Zéró Éhség” elnevezésű program koordinátora volt a brazil kormány minisztereként, melyet azóta is követendő példaként tüntetnek fel. Személye és megválasztása pozitív változásokat eredményezhet a szervezet globális éhezés elleni harcában.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Sajtóiroda)