Mindenki tudja, hogy melyek egy miniszter vagy egy szakállamtitkár feladatai, azt viszont sokan nem tudják, hogy mik a közigazgatási államtitkáré - mondta a második ReGeneráció KIM nyílt napon elhangzott köszöntőjében Biró Marcell, majd ismertette hallgatóságával a közigazgatási államtitkár feladatkörét.

A közigazgatási államtitkár feladati - többek között - a következők: a minisztérium működéshez szükséges feltételek biztosítása, továbbá a munkavégzéshez szükséges konkrét tárgyi körülményeket megteremtse - mutatott rá Biró Marcell. Ezen kívül a közigazgatási államtitkár feladata még a törvények, jogszabályok módosításának előkészítése, határidők betartatása is - tette hozzá.

Bíró Marcell (fotó: Pelsőczy Csaba)

Az államtitkár tájékoztatása során kitért arra is, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kivételezett helyzetben van a tárcák között, ezért a „közigazgatás zászlóshajójának” is szokták nevezni, mivel a személyzeti politika és a közigazgatási értekezletek megtartása is a tárca kezében összpontosul.

Az államtitkár kiemelte, hogy a közigazgatás nyitott a fiatalok felé, amely számos programmal, köztük a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj nyújtotta lehetőségekkel is igyekszik vonzóvá tenni a közszolgálati életpályát a fiatal érdeklődők számára.

(Czigle Boglárka)