A jogszabályok kijátszása, a termőföld tulajdon, haszonélvezeti-, vagy használati jogának színlelt szerződéssel való megszerzése 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, de büntetik a hivatásos közreműködők - közjegyzők, ügyvédek, jogtanácsosok - magatartását is - mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság kihelyezett ülésén, szerdán Zalaegerszegen.

(Az MTVA felvétele)

A büntetés enyhíthető, vagy akár mentesülhet is alóla az, aki önként feltárja a zsebszerződéseket. Büntethető az a személy is, aki a múltban kötött zsebszerződését felhasználva, most akar tulajdont, vagy használati jogot szerezni - ismertette az államtitkár, aki beszélt az Országos Ügyvédi Kamara azon javaslatáról is, hogy a magánokiratokon, ügyvédi szerződéseken biztonsági bélyeget helyezzenek el, amelyekről szoros nyilvántartást vezetnek. A szerződéskötés időpontja így könnyen visszakereshető, és ha a dokumentumot a jövőben fel kívánják használni, nem lesz lehetőségük a visszadátumozásra.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy az új Btk. hatálybalépését követően, július elsejétől a hazai és a külföldi spekulánsoknak nem lesz lehetőségük arra, hogy csak azért vásároljanak földterületet, hogy a földvásárlásra vonatkozó európai uniós moratórium lejárta után azt jelentős haszonnal továbbadják.

Az államtitkár elmondta: a bizottság munkájának az a célja, hogy a zsebszerződések a "fiókokban" maradjanak, és ne tudják felhasználni őket. A törvénynek komoly visszatartó ereje van, és a kiegészítő rendelkezések teljes mértékben lehetetlenné teszik az ilyen jellegű szerződések bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásba. A termőföld tulajdonjogának átruházásakor ugyanis a helyi földbizottságoknak vétójoguk van, a szerződés csak akkor jöhet létre, ha hozzájárulnak az adott terület eladásához, a tulajdon bejegyzéséhez pedig a hatóság is hozzájárul – magyarázta Budai Gyula.

(MTI, KIM)