Több mint két év után folytatódhat a népszavazás kezdeményezéséről szóló törvényjavaslat vitája az Országgyűlésben. Az előterjesztéshez az alkotmányügyi bizottság terjedelmes módosító indítványt nyújtott be hétfőn.

A testület ülésén Gáva Krisztián, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a törvényjavaslat vitája 2011 őszén akadt meg. Tavaly tavasszal elfogadták a választási eljárási törvényt, azzal elhárultak az akadályok, amelyek a rendszer koherenciája szempontjából fennálltak - magyarázott az államtitkár. Hozzátette: elsősorban a választási eljárási törvény elfogadása miatt, jelentős "átvezetést" kell elvégezni a népszavazási törvényjavaslaton.

Gáva Krisztián a legjelentősebb újdonságok között említette, hogy a helyi népszavazási eljárás rövidebb, mint az országos. Visszaállítják azt a szabályt, hogy országgyűlési választás évében nem lehet népszavazást tartani; megteremtik a levélben és külképviseleten szavazás lehetőségét - sorolta. Elmondta, határidőt szabnak az Alkotmánybíróságnak az Országgyűlés népszavazást elrendelő, illetve azt elutasító döntésének felülvizsgálatára.

(MTI)