Az igazságügyért felelős államtitkár szerint egy új bíróság születése a reformfolyamat megvalósulásának egyik állomása. Répássy Róbert erről hétfőn, a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság új épületrészének avatásán beszélt.

Az ünnepségen Répássy Róbert úgy fogalmazott: a kormány és az Országgyűlés olyan jogalkotási feladatokat végzett el, amelyekkel az állam eddig adós maradt. Az alaptörvény elfogadásával a parlament megújította a közjogi kereteket, a rendszerváltás tehát a legmagasabb jogi normák szintjén is megtörtént – mondta az államtitkár.

Répássy Róbert közölte: a 21. század második évtizedében nemcsak a magyar, hanem az európai igazságszolgáltatás számára is a legnagyobb kihívás a hatékonyság és a függetlenség összeegyeztetése, a bírói munka létfeltétele pedig a szellemi és egzisztenciális függetlenség.

MTI Fotó: Vajda János

Hangsúlyozta, hogy a polgári és büntető igazságszolgáltatás problémáit is kezelték. Ennek első lépése volt a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, illetve a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény elfogadása.

Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány és az Országgyűlés nem csak a jogalkotással kívánta segíteni a bíróságok munkáját, hatékonyságuk növeléséhez költségvetési forrásokkal is hozzájárult. Tavaly a költségvetési törvény a bírósági eljárások gyorsításához kapcsolódóan a bírósági titkári létszám bővítésére 475 millió forintot, a bírósági ügyintézői létszám bővítésére 527 millió forintot biztosított. Emellett az idén további 109 álláshely létesítésének fedezetét teremtették meg – fűzte hozzá.

MTI Fotó: Vajda János

A szervezeti reform megvalósítása mellett a bíróságok által alkalmazandó anyagi jog területén is évtizedes elképzelést sikerült valóra váltani azzal, hogy az Országgyűlés februárban elfogadta az új polgári törvénykönyvről szóló törvényt, amely 2014. március 15-én, a polgári forradalom ünnepén lép hatályba – hangoztatta Répássy Róbert.

Az új polgári törvénykönyvhöz és az új büntető törvénykönyvhöz kapcsolódó munkálatokon túlmenően a következő feladat az új eljárásjogi szabályok megalkotása lesz – emelte ki Répássy Róbert.

Darák Péter, a Kúria elnöke az ünnepségen úgy fogalmazott: a miskolci új bírósági épületrész átadása jó példája annak a célnak, hogy Magyarországon magas színvonalon működjenek a bíróságok mind szakmai, mind pedig tartalmi szinten.

(MTI)