A korrupció elleni összehangolt állami fellépésről szóló nyilatkozatot írt alá péntek reggel Budapesten a Kormány nevében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, dr. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint Polt Péter legfőbb ügyész.

A mai nap egy új fejezetét nyitja Magyarországon a korrupció elleni küzdelemnek - húzta alá Navracsics Tibor köszöntőjében. A miniszter rámutatott arra, hogy már a kormányváltás idején világosság vált: a korrupció a legnagyobb veszély, ami a demokráciára leselkedik. „Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy bármilyen konkrét lépést megtehetünk a korrupció elleni küzdelemben, de ha az nem összehangolt és nincs meg a megelőzéshez szükséges akarat, akkor csak eseti jellegű kezelés szintjén maradnak meg” - emlékeztetett. Navracsics Tibor szólt arról is, hogy hosszú tárgyalássorozat vezetett el az egymástól független, állami intézmények együttműködéséhez, mellyel egy olyan szándéknyilatkozat született meg, amire Magyarországon még nem volt példa.

Domokos László, Navracsics Tibor, Polt Péter (fotó: Horváth Ernő)

A közigazgatási és igazságügyi miniszter leszögezte, hogy a különböző szervezetek függetlenek, azonban a függetlenség fölött közös célként jelenik meg a közjó szíve: a tiszta közélet és a tiszta ügyintézés. Ugyanakkor - folytatta - a korrupció olyan, mint a rozsda, amely a legtökéletesebb demokráciát is szétmarhatja belülről, hiszen az állampolgárok közötti bizalmat emészti fel. „A nyilatkozat aláírásával pontosan ez ellen szeretnénk fellépni” - közölte. Navracsics Tibor örömét fejezte ki, hogy azon Magyarországon dolgozó nagykövetek, akik elsődleges célkitűzésüknek tartják a korrupció elleni harcot, jelen voltak és védnökséget vállaltak a megállapodás aláírásánál.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke ünnepi beszédében méltatta a megállapodást, hiszen az ÁSZ korábban is indított már antikorrupciós programot. Mint mondta, ez teremti meg az alapját Magyarországon annak, hogy egy modern felfogású, intézményi kockázatokra is épülő, megelőző típusú szemlélet meghonosulhasson. Ehhez azonban - tette hozzá - komoly együttműködésre van szükség, mely a szándéknyilatkozat aláírásával ma elkezdődött. Az Állami Számvevőszék úgy gondolja, hogy a rend bizalmat teremet, a bizalom pedig Magyarország fejlődéséhez járulhat hozzá - mondta.

Domokos László, Navracsics Tibor, Polt Péter (fotó: Horváth Ernő)

Polt Péter legfőbb ügyész szintén üdvözölte a példa nélküli együttműködés létrejöttét. Véleménye szerint a korrupció a jogállamot és a gazdaságot is alapjaiban támadja. A rendelkezésre álló eszközök azonban - fűzte hozzá - sokszor kevésnek bizonyulnak a hatékony küzdelemhez. A hatékonyság növeléséhez erősíteni kell az információcserét, a koordinációt és a legjobb gyakorlat átvételét - szögezte le.

Dr. Wellmann György, a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának vezetője, Baka András, a LB elnökének képviseletében támogatásáról biztosította a megjelenteket. Beszédében kiemelte a Legfelsőbb Bíróság eddigi jó gyakorlatait a korrupció elleni küzdelemben.

(kormany.hu)