Az Európai Bizottság által hétfőn publikált igazságügyi eredménytábla adatai látványosan igazolják a magyar igazságszolgáltatási reform eredményeit - nyilatkozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes az MTI-nek.

A tárcavezető hangsúlyozta: az adatok egyértelműen mutatják, hogy Magyarországon 2010-hez képest erősödött az igazságszolgáltatás függetlensége, hiszen a felmérésben szereplő mintegy 150 ország közül - a 2010 és 2012 közötti adatokat figyelembe véve - a korábbi 72. helyről a 66-ra lépett előre Magyarország, maga mögé utasítva többek között Csehországot, Olaszországot, Spanyolországot, Horvátországot Szlovéniát és Szlovákiát.

A polgári és kereskedelmi peres eljárások hosszára vonatkozó adatok alapján Magyarország az Európai Unió tagállamai közül a harmadik legjobb helyen teljesít - jelezte Navracsics Tibor.

Az állampolgárok igazságszolgáltatásba vetett bizalma is meghaladja az uniós átlagot - folytatta, megjegyezve, hogy az uniós átlaggal - 53 százalékkal - szemben Magyarországon az állampolgárok 58 százaléka bízik az igazságszolgáltatásban.

Mindez azt mutatja, hogy az igazságszolgáltatás reformja minden támadás ellenére is elérte célját, és "az eddigieknél hatékonyabb, a közbizalmat jobban szolgáló intézményrendszert tudtunk létrehozni az elmúlt években" - értékelte Navracsics Tibor.

(MTI)