Sikeres és értékes volt a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalása, amelynek tapasztalatait a jövőben megfelelően lehet alkalmazni - hangoztatták az előadók kedden, Székesfehérváron egy szakmai konferencián.

Huszár János dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának (MH ÖHP) törzsfőnöke nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a szerepvállalásból fakadó kihívások sokrétűk voltak, ennek ellenére a magyar feladatellátás értékes és sikeres volt. Helytállásunk más nemzetek katonáinak elismerését is kivívta - tette hozzá. Emlékeztetett rá, hogy a 2006. október 1. és 2013. március 31. között, Afganisztán északi régiójában működő tartományi helyreállítási csoport (PRT) a Magyar Honvédség összességében sikeres vállalkozása volt, ugyanakkor emberi áldozatokkal is járt.

Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai védelmi kutatóközpont igazgatója előadásában rámutatott: az afgán misszió hatalmas erőfeszítést követelt Magyarországtól, mégis "méretünkből fakadóan" jelképesen voltunk jelen. Kiemelte, hogy a magyar honvédség egy nem túl sikeres afgán misszióban sikeres részvételt tudhat magáénak, amelynek "mérlege rendkívül pozitív". Szerinte Afganisztán hasonló "stratégiai végiggondolatlanság volt", mint Irak, Líbia és Koszovó. Úgy vélte, hogy nemzetközi megítélésünk miatt fontos volt a szerepvállalás. Katonai-szakmai szempontból az eddigi legnagyobb kihívást jelentette és a legnagyobb előrelépést hozta Afganisztán - tette hozzá.

Kelemen Tas, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai főosztályának vezetője elmondta: az afganisztáni műveletekben nagy igény volt azokra a különleges képességekre, amelyek nem álltak rendelkezésre az amerikai hadseregnél. A tartományi újjáépítési csoportokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy elsősorban a tartományok életének újraszervezését hivatottak ellátni erős katonai jelenlét, valamint civil fejlesztési- és szakértői csoportok segítségével. A magyar PRT-tapasztalatokkal kapcsolatban jelezte: a legmagasabb szinten beszélnek Magyarországról az afganisztáni szerepvállalás miatt, ami mindenképpen pozitívan hat kapcsolatunkra az Egyesült Államokkal és a NATO-val.

Domján László vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka közölte, hogy a PRT a honvédelem fejlődésére kihatással lesz. Mostantól a modern hadművészetben és a terrorizmus elleni harcban együtt jelenik meg a katonai és a civil erő, kiemelt szerepet kap a kulturális különbségek elfogadása, a bizalmon alapuló környezet kialakítása és a különleges műveleti erők igénybevétele. Történelminek nevezte azt a csaknem hét évet, amelyet a Magyar Honvédség Afganisztánban töltött, és közben a tartományi helyreállítási csoport megmutatta a világnak, mire képesek a magyar katonák. Hozzátette: új harcászati eljárásokat, új parancsnoki modellt ismertek meg, a megszerzett tapasztalatok pedig folyamatosan beépülnek képességeikbe és tovább erősítik azokat.

A konferencia keretében a 2010-ben a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem informatikai kara és az Összhaderőnemi Parancsnokság közötti tudományos együttműködési megállapodást kiterjesztették a társadalomtudományi karra is. A megállapodást Friedler Ferenc rektor és Domján László írta alá. Ezt követően az áldozatvállalást és a bajtársiasságot jelképező, Afganisztánból hazahozott PRT emlékoszlopot avatták fel és koszorúzták meg a konferencia résztvevői az ÖHP főépülete előtt.

A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjának utolsó, 13. váltásának katonái 2013. március 28-án érkeztek haza Afganisztánból. 2006 októbere és 2013 márciusa között 13 váltásban összesen több mint 2500 magyar katona teljesített szolgálatot az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban. A PRT utolsó váltásának 111 katonája szolgálatának 183 napja alatt több mint 660 feladatot hajtott végre a tartományban.

Csaknem hétéves szolgálata alatt a magyar PRT katonái mintegy kétmilliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre. A magyar PRT tevékenysége révén az oktatási infrastruktúra feltételeinek javulása a tartomány tanköteles korú gyermekeinek 15 százalékát érintette, az egészségügyi projektek által több mint 5 ezer család - az érintett járásokban élő lakosság mintegy 35-40 százaléka - számára vált elérhetővé magasabb színvonalú egészségügyi ellátás. Mindezeken felül az úthálózat, az ivóvízellátás, az árvízvédelem, az energiaszektor és a mezőgazdaság fejlesztéséhez is nagyban hozzájárultak a magyar PRT katonái.

A Magyar Honvédség a PRT-tevékenység befejezésével hat további afganisztáni NATO-feladatban folytatja tovább a munkát.

(MTI)