Megkezdte munkáját a Magyar Honvédség első különleges műveleti kontingense Afganisztánban - közölte Sándor Tamás ezredes, parancsnok december 4-én, kedden telefonon az MTI Kabulban lévő különtudósítójával.

A parancsnok elmondta: a kontingens tagjai nemrégiben érkeztek meg a közép-ázsiai országba, és már meg is kezdték a munkát. Hozzátette: a csapat tagjai amerikai vezetés alatt, más nemzetek különleges erőivel közösen dolgoznak; műveleteiket együtt tervezik és hajtják végre. „Rendkívül büszkék vagyunk, hogy itt szolgálhatunk, és arra is, hogy részt vehetünk az afgán biztonsági erők különleges rendőrségi egységeinek kiképzésében" - hangsúlyozta Sándor Tamás. Az MH Különleges Műveleti Kontingens parancsnoka kiemelte, nagyon jó a kapcsolatuk a helyi és a NATO-nemzetek különleges erőivel.

(fotó: Koszticsák Szilárd, MTI)

A magyar különleges erők az úgynevezett Task Force 10 parancsnokság vezetése alatt működnek Afganisztán két keleti tartományában. A magyar különleges műveleti erők 2009 óta vannak jelen az országban, bővítésüket idén jelentette be a Honvédelmi Minisztérium. Jelenleg körülbelül negyvenen dolgoznak Afganisztánban.

(MTI)