Afganisztánba indul a kabuli reptér őrzését ellátó kontingens második váltása, a 230 katona "kibocsátó ünnepségét" ma tartották Hódmezővásárhelyen.

A kabuli reptér védelmét az 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 62. Lövészzászlóaljának katonái látják el szeptember végéig.

Huszár János dandártábornok, a Magyar Honvédség Öszhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke elmondta, a magyar katonák nagy felkészültséget igénylő, szerteágazó és összetett feladatokat látnak el Afganisztánban.

(fotó: Kelemen Zoltán Gergely, MTI)

A küldetés új és döntő szakaszát éli, eljött az idő, hogy az Afganisztán népei kezükbe vegyék sorsukat. Ezzel átalakulnak a missziós feladatok is, a hangsúly így már a tanácsadáson, a támogatáson, a felkészítésen lesz, ezzel egy időben a szövetséges erők megkezdik csapataik kivonását – közölte a tábornok.

Az idei év egyik fontos magyar feladata már zajlik: megkezdődött a baglani tartományi újjáépítési csoport hazatelepítése, amely tavasszal befejezi küldetését – tudatta Huszár János.

A Magyar Honvédség 2012 októberében vette át a kabuli nemzetközi repülőtér védelmét. A második váltás 2013. március közepétől szeptember végéig végzi el ezt a feladatot. A megbízatás a magyar katonák hozzáértésének, felkészültségének és Afganisztánban eddig elvégzett munkájának elismerései is – hangsúlyozta a tábornok.

A Kabul központjától hat kilométerre északra található repülőtér vegyes felhasználású, katonai és civil feladatokat egyaránt ellát. Afganisztán legfontosabb légikikötője, hol az évi utasforgalom meghaladja a kétmillió főt. A repülőtér jelenleg NATO parancsnokság alatt működik, a szövetséges erők féléves periódusokban látják el szolgálati feladataikat.

(MTI)