A magyar katonákat kedvelik leginkább az afgán civilek, és velük szeretnek legjobban együtt dolgozni az Afgán Nemzeti Hadsereg (ANA) katonái is - jelentette ki Mohammad Salim Ahmadi, az ANA alezredese december 3-án, hétfőn az MTI különtudósítójának adott interjújában.

„Jobbak a magyarok, mint a többiek, kedvesebbek és tisztelettel bánnak az emberekkel, nem elnyomóként viselkednek" - tette hozzá. A főtiszt - aki Németországban és Törökországban tanult - szólt arról is: mindenképpen béke lesz az országban hamarosan, és ezt, ha kell, a tálibokkal együtt érik el. Megjegyezte, tisztában vannak az ország korlátaival, „tudjuk, hogy Afganisztán szegény és a körülmények rosszak, de nem adjuk fel, ahogy a múltban sem". A háború után hasonló lesz a helyzet, mint közvetlenül a szovjet kivonulás után, és az ország újra egységes lesz - tette hozzá.
Az alezredes annak a katonai tábornak a parancsnoka, ahol a magyar katonák a horvátokkal közösen képeznek ki afgán katonákat. A honvédség logisztikai mentorcsoportjában jelenleg tizenegyen szolgának Kabulban; a hathetes felkészítés alatt egyebek mellett karbantartásra, főzésre, gépjárművezetésre és más ellátó szolgálatra oktatják az afgánokat.

(fotó: Koszticsák Szilárd, MTI)

Egy másik afgán főtiszt, Abdul Rahman őrnagy, aki a magyar légi kiképzők helikopteres tanfolyamán vesz részt Kabulban, az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy kiváló a kapcsolat a magyar katonák és a helyiek között. Több olyan afgán pilóta is van, aki régen a Szovjetunióban együtt járt iskolába a magyar mentorokkal. A magyarokkal való kiváló viszony annak is köszönhető, hogy „nagyon sok afgán tanult valamikor Magyarisztánban, ezek az emberek pedig jó emlékekkel tértek vissza, így az országnak és a magyar katonáknak jó a hírük" - mondta.

(fotó: Koszticsák Szilárd, MTI)

A honvédség légi kiképző csoportja (Mi-35 Air Mentor Team) 2010 nyarán kezdte meg munkáját Kabulban; jelenleg tizenketten dolgoznak a csoportban, a mandátumuk 2013 májusáig szól. Elsődleges feladatuk az afgán légierő harci helikoptereseinek elméleti és gyakorlati kiképzése.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) adatai szerint összesen mintegy ezer magyar katona teljesít szolgálatot valamelyik külföldi misszióban; a legtöbben Afganisztánban, Koszóvóban és Bosznia-Hercegovinában állomásoznak. NATO-műveletekben megközelítőleg ötszáz magyar katona vesz részt; közülük kétszázharminc látja el a Kabuli Nemzetközi Repülőtér katonai védelmét, körülbelül száztíz dolgozik a Tartományi Újjáépítő Csoportban (PRT), több mint ötvenen a magyar-amerikai műveleti tanácsadó és összekötő csoportban (OMLT) és szintén megközelítőleg ötvenen egyéni beosztásokban teljesítenek szolgálatot. További mintegy száz katona dolgozik a közép-ázsiai országban a légikiképzés-támogató, a légi tanácsadó és a különleges műveleti csoportnál, valamint az úgynevezett Nemzeti Támogató Elemnél.

(fotó: Koszticsák Szilárd, MTI)

A honvédség második legnagyobb kontingense a koszovói, amelyben csaknem kétszáz magyar katona vesz részt, míg Bosznia-Hercegovinában több mint százhatvanan teljesítenek szolgálatot.
A HM közlése szerint néhány katona Kongóban, Ugandában és Grúziában is dolgozik, mint tanácsadó, kiképző vagy megfigyelő, de összlétszámuk alig több mint tíz. Magyar katonák vannak még Nyugat-Szaharában (heten), Libanonban (négyen) és Cipruson (nyolcvanan), valamint a Sínai-félszigeten (huszonhat katona és tizenhat rendőr).

(MTI)