A Honvéd Vezérkar békében - a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium szervezetének részeként - az ország katonai védelemre való felkészítésének felső szintű tervező-szervező, illetőleg a Magyar Honvédség katonai tevékenységének felső szintű vezető szerve.  A vezérkar feladata stratégiai szintű javaslatok kidolgozása a Magyar Honvédség katonai tevékenységének tervezésére, szervezésére és ellenőrzésére, valamint a harcképesség fejlesztésére.

A Honvéd Vezérkart és a hadrendbe tartozó katonai szervezeteket a Honvéd Vezérkar főnöke vezeti, aki az utóbbiak tekintetében hatáskörét részben átruházhatja. Szolgálati elöljárója a vezetése alá tartozó szervezetek teljes személyi állományának. Felelős azok hadrafoghatóságáért, kiképzéséért és felkészítéséért, továbbá magas fokú fegyelméért.

A Honvéd Vezérkar főnöke:
a) kidolgozza az ország fegyveres védelmének tervét, továbbá a Magyar Honvédség minősített időszaki feladatai tervezésének és vezetésének rendjét,
b) kidolgozza a Magyar Honvédség készenléte fenntartásának és fokozásának rendjét, gondoskodik annak végrehajtásáról, beleértve a készenlét fokozásának ellenőrzését is,
c) tervezi és vezeti a Magyar Honvédség kiegészítését, valamint a kiegészítéshez szükséges ingatlanok és ingó dolgok igénybevételét,
d) kidolgozza a Magyar Honvédség felkészítésének és kiképzésének rendjét, és biztosítja annak végrehajtását,
e) javaslatot tesz béke, megelőző védelmi helyzet és rendkívüli állapot idejére vonatkozóan a Magyar Honvédség fejlesztésére, létszámára - ezen belül állományarányaira -, szervezetére, felszerelésére, békeidejű működéséhez a normákon alapuló, illetve a szükséges erőforrásokra, valamint az ország területének védelmi célú előkészítésére,
f) közreműködik a Magyar Honvédség feladatainak teljesítése szempontjából fontos közlekedési és hírközlő hálózat, valamint a légi, sugárfigyelő, jelző- és riasztási rendszerek működőképességének biztosításában,
g) tervezi és szervezi a nemzetközi szerződésekből eredő katonai kötelezettségek teljesítését, a feladatkörébe tartozó ügyekben képviseli a Magyar Honvédséget,
h) intézkedik az ország területének légvédelmi készenléti erőkkel való oltalmazására,
i) gyakorolja a jogszabály által megállapított személyügyi hatásköröket,
j) a szakirányú döntések alapján irányítja a Magyar Honvédség fogyasztói logisztikai rendszerét, tervezi, szervezi a katonai szervezetek logisztikai, egészségügyi biztosítását, valamint igényeket támaszt a személyi állomány megfelelő szolgálati, élet- és munkakörülményeinek biztosítása érdekében,
k) a parancsnokságok, csapatok békeidőszaki vezetési rendszere működésének biztosítása érdekében tervezi, szervezi a híradással, az informatikával és a vezetés egyéb területeivel kapcsolatos feladatokat,
l) gyakorolja a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, valamint a honvédelemért felelős miniszter által meghatározott elöljárói és egyéb hatásköröket.

Fenti feladatok teljesítéséhez szükséges szakmai feladatokban a Honvéd Vezérkar főnökének stratégiai döntés előkészítő szervezete a Honvéd Vezérkar.

A Honvéd Vezérkar szervezeti egységei:

- Honvéd Vezérkar Vezérkari Iroda
- Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség
- Honvéd Vezérkar Felderítő Csoportfőnökség
- Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség
- Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnökség
- Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség
- Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség
- Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség