Kránitz Antal posztumusz őrnagy emlékműve arra figyelmezteti a Várpalotán szolgáló állományt, hogy a kiképzési balesetek elkerülése érdekében minden esetben maximális odafigyeléssel és körültekintéssel végezzék feladataikat – hangsúlyozta Fürst Tamás ezredes, az MH Bakony Harckiképző Központ parancsnoka, a tizennyolc évvel ezelőtt aknavetőcső-robbanásban elhunyt katonák tiszteletére tartott megemlékezésen, július 25-én, Várpalotán.

Fürst Tamás ezredes leszögezte: az elmúlt tizennyolc évben egyetlen kiképzési baleset sem történt az alakulat kezelésében lévő lőtereken. „Személyesen ismertem Kránitz Antalt, hosszú időn keresztül dolgoztunk együtt. Becsületes, tisztességes ember volt és mindent megtett a haza védelme érdekében. Katonai szolgálata mellett folyamatosan gyarapította ismereteit. Munkájára az akarat a szorgalom, a kitartás és a tenni akarás volt a jellemző. Két évtizedes pályafutása alatt számtalan elismerésben volt része” – fogalmazott a parancsnok.

(fotó: Kálmánfi Gábor, Zrínyi Média)

A Kossuth laktanyában rendezett megemlékezés a bakonykúti lőtéren, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) által 1995-ben felállított emlékműnél folytatódott. Mindkét megemlékezésen koszorút helyezett el az áldozatok tiszteletére többek között Fürst Tamás ezredes, Katona Csaba, Várpalota alpolgármestere és Soós Gyula őrnagy, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó- és Érdekvédelmi Központ parancsnoka.

(fotó: Kálmánfi Gábor, Zrínyi Média)

Az 1994. július 25-én történt aknavetőcső-robbanást követő vizsgálat megállapította: az egyik 120 milliméteres aknavető csöve, úgynevezett rátöltés következtében felrobbant. A tizenöt méter sugarú körben pusztítást okozó robbanás négy ember életét oltotta ki. Pleszkán Károly posztumusz őrmester és Papp László posztumusz főtörzsőrmester azonnal életét vesztette, míg Tordai Tibor posztumusz főtörzsőrmester halálos mellkasi sérülést, Tihanyi István honvéd pedig nyílt combtörést szenvedett. Szepesi Imre honvéd lábát egy repesz szakította le.

Az aknavetőtől körülbelül kétszáz méteres távolságban, a vezérlőtoronyban álló Kránitz Antal posztumusz őrnagy egy repesztől halálos nyaki sérülést szenvedett. Saját lábán ment be a lőtérről a kórházba, ahol azonban a szakszerű kezelés ellenére életét – a súlyos vérveszteség miatt– már nem tudták megmenteni.

(Zrínyi Média)