MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnak nevezik ezentúl a Petőfi Sándor laktanyában állomásozó MH Támogató Dandárt.

Dr. Töll László alezredes, a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály osztályvezetője köszöntőjében kiemelte: „a katona nem olyan, mint más ember, mert más értékek szerint éli életét. Vitéz Szurmay Sándor az egyik legnagyszerűbb katona volt a magyar hadtörténelemben, aki a mai napig példakép lehet a mai katonák számára.”

Fotó: Galovtsik Gábor

A köszöntőben elhangzott: Szurmay Sándor megtestesítette az igazi magyar katonatisztet; az első világháború véráztatta éveiben csapattisztként harcolt, csakhamar tábornoki rendfokozatot érdemelt ki és 1917–18 között magyar királyi honvédelmi miniszter is volt. A második világháború alatt vezérezredesként szolgálta hazáját. 1945-ös halála óta a Kerepesi úti temetőben nyugszik.

Fotó: Galovtsik Gábor

Az új címert Kun Szabó István dandártábornok, a dandár parancsnoka leplezte le. Az ünnepséget a Honvéd Táncszínház előadása, illetve a különleges díszelgő csoport bemutatója zárta.

(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)