Megkezdődött Budapesten az Active Guardian 2013 nemzetközi gyakorlat szeptember 30-án, hétfőn, amelyen a Magyar Honvédség Műveleti Vezetési Rendszert (MH MVR) tesztelik megelőző védelmi helyzetben, például egy katasztrófa vagy egy, az országot érő támadás esetén.

A gyakorlat célja az MH MVR különböző szintű (stratégiai, műveleti, harcászati) gyakoroltatása. Az egyik alapvető cél továbbá, hogy a Magyar Honvédség a júniusi dunai árvízkor szerzett tapasztalatait feldolgozza, beépítse tevékenységébe, hogy hasonló helyzetekben a jövőben is hatékonyan tudjon cselekedni.

Orosz Zoltán altábornagy (fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária)

Emellett fontos szerepet kap a nemzetközi erőkkel való együttműködés gyakorlása is a védelmi igazgatási feladatok végrehajtásában. Mindezek mellett a háromhetes gyakorlat célja az is, hogy az önkéntes műveleti tartalékos katonákat is bevonják az országvédelmi feladatokba.

(fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária)

A résztvevők valós katonaföldrajzi környezetben, fiktív országcsoportok szerepeltetésével teszik próbára magukat. A gyakorlat három fázisból áll. Elsőként a műveletvezetési rendszer feladatait, illetve a létszámfeltöltést, a tartalékosok bevonását gyakorolják majd. A második szakaszban a fegyveres konfliktushelyzetek kezelése következik. A harmadik szakaszban pedig már az egyesült államokbeli Ohiói Nemzeti Gárda és a szerb haderő is részt vesz.

A gyakorlat október 18-án fejeződik be.

 

(MTI)