Szolgáljanak katonaként vagy repüljenek a civil életben, a pilóták példaképek – mondta dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnök-helyettese július 26-án, csütörtökön délután Nyíregyházán, az augusztus 4-ig tartó 10. FAI World Advanced Motoros Műrepülő Világbajnokság megnyitóján.

Egy híján húsz ország 81 pilótája hasítja az elkövetkező napokban Nyíregyháza egét, hiszen július 26-án, csütörtök délután hivatalosan is megnyitották a 10. FAI World Advanced Motoros Műrepülő Világbajnokságot, melynek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeszékhelye ad otthont.

(fotó: Racskó Tibor)

„Szolgáljanak katonaként vagy repüljenek a civil életben, a pilóták példaképek. Közös értékeik a bátorság, a kitartás, a pontosság, a feladatok precíz végrehajtása” – utalt a fontos kapcsolódási pontokra Hende Csaba honvédelmi miniszter üdvözletét tolmácsolva dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.

Mint elmondta: a Honvédelmi Minisztérium illetve a Magyar Honvédség számára épp ezért megtiszteltetés, hogy támogathatja ezt a világbajnokságot, majd meggyőződésének adott hangot, amikor kijelentette: a fenti értékek mentén valamennyi résztvevő országban szolgáló pilóta megerősíti ezt a kötődést és ezt a köteléket.

A házigazda önkormányzat nevében Kósa Tímea alpolgármester köszöntötte a versenyzőket, szervezőket és a vendégeket, majd dr. Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora avatta be a jelenlévőket abba, hogyan kötődik a város és az intézmény a repüléshez. Az iskolarendszerű polgári pilótaképzés 1968-ben itt vette kezdetét, itt ünnepelték meg a magyar űrrepülés 30. évfordulóját több ország űrhajósának részvételével, és a főiskola egykori hallgatója, Veres Zoltán révén műrepülő Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet.

A világbajnokságnak július 26. és augusztus 4. között a nyíregyházi repülőtér ad otthont. Az augusztus 4-i repülőnapra a szervezők látványos airshow-val, és kötelékrepüléssel készülnek, de Besenyei Péter és Veres Zoltán Zoltán sem hiányozhatnak a programból. A repülőnap különlegessége a Magyar Honvédség két Gripen vadászrepülőgépe lesz, amelyek egy tiszteletkört tesznek Nyíregyháza felett.

(Zrínyi Média)