A honvédelmi miniszter november 1-től Fucsku Sándor vezérőrnagyot nevezte ki a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának, miután elődjét, Domján László vezérőrnagyot tartós külszolgálatra vezényelte.

A parancsnoki beosztás átadás-átvételi ünnepségét kedden, Székesfehérváron tartották meg. Ezen Hende Csaba, honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak a példátlanul nehéz költségvetési körülmények ellenére a Magyar Honvédség történetének egyik legszebb és legsikeresebb időszaka volt. Példaként említette azt a teljesítményt, amit a honvédség teljes állománya nyújtott a márciusi hóhelyzet és a júniusi dunai árvíz idején. Ugyanígy sikeresnek ítélte a magyar katonák nemzetközi szerepvállalását Afganisztánban. A tárcavezető Fucsku Sándortól azt kérte, hogy folytassa Domján László sikeres munkáját, erősítse a kiképzés színvonalát és minden eszközzel tartsa fenn a rendet és a fegyelmet.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az állománygyűlésen ismertetett miniszteri döntés szerint Domján László november 1-től 2016. október 1-ig tartós külszolgálatot teljesít, ezzel egyidejűleg áthelyezték a brüsszeli NATO-központba, ahol a Magyar Honvédség katonai képviseleti hivatalának katonai képviselője lesz.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A távozó parancsnok beszédében hangsúlyozta, olyan időszakban vette át a parancsnokság vezetését, amikor a korengedményes nyugdíj eltörlésével a honvédséget alapjaiban átíró, újrarendező folyamat kezdődött meg. Tavaly kiemelt figyelmet fordított a személyi állomány megtartására, a változó szabályok megértetésére, valamint az átalakult anyagi háttér miatt a gazdaságosabb, racionálisabb forrásfelhasználásra. Domján László szerint sikeresen egészítik ki a műveleti tartalékosok a hivatásos állományt. "Nem csak többen lettünk létszámban, hanem erősebbek, értékesebbek lettünk" - mondta. Elmondta azt is, hogy két hét múlva, november 11-én a NATO katonai tanácsának ülésén fogja képviselni Magyarországot.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Fucsku Sándor elmondta, hogy a honvédség egyik leginkább meghatározó tisztségét veszi át. Reményét fejezte ki, hogy vezetésével a parancsnokság meglévő képességeivel, szakmai kompetenciájával képes lesz az ország védelme, a kiképzés, a katasztrófavédelem és a szövetségesi kötelezettségvállalások területén kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Fontos feladatának nevezte még egy szerkezetében új műveletirányító rendszer meghonosítását, amely alkalmas mind a békeidőben, mind a "békétől eltérő katasztrófavédelmi időszakban" jelentkező feladatok hatékony irányítására.

(MTI)