Tatán és Szentendrén egy időben tettek esküt tisztjelöltek és önkéntes tartalékosok november 30-án pénteken. A két helyszínen összesen mintegy 260 önkéntes műveleti tartalékos tette le katonai esküjét, így a kiképzett és felkészített tartalékosok száma összesen meghaladja az 1700-at. Közlemény.

"Ünnep a mai nap. Ünnep önöknek, akik most esküt tesznek arra, hogy nem csak szeretnék, hanem védeni is fogják az országot. Ünnep nekünk is, hiszen önök nem csak munkát, hanem közszolgálatot fognak végezni" – mondta el nem sokkal később Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a frissen esküt tett honvédek előtt Szentendrén.

A parlamenti államtitkár kiemelte, hogy a társadalomnak tudnia kell, mit is vállalnak a katonák, mikor elszavalják fogadalmukat. "Fontos, hogy az egész társadalom számára, mindannyiunk számára nyilvánvaló legyen az a kemény és fontos munka, amit önök nyugalmas vagy éppen nehezebb időkben végeznek. És ha lesznek nehezebb idők, önöknek akkor is erre az esküre kell gondolniuk" – fogalmazott.

Egy eskütétel, amely egy életre szól, mindig felemelő érzés az ember számára – hangsúlyozta dr. Benkő Tibor vezérezredes Tatán. 

A Honvéd Vezérkar Főnök az MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz november 19-én bevonult önkéntes műveleti tartalékosok ünnepélyes eskütételén vett részt. Ünnepi beszédében a vezérezredes kiemelte: nincs még egy olyan szakma, egy olyan hivatás az országban, amelynek művelői arra esküdnének: ha az ország érdeke megkívánja, akár életük árán is végrehajtják a rájuk bízott feladatot. Benkő vezérezredes hangsúlyozta: tartalék nélkül nincs haderő!

"A mi dolgunk és kötelességünk az, hogy mindig készen álljunk arra, hogy állampolgáraink biztonságban érezhessék magukat. Szükség van önökre, az ismereteikre, a tudásukra, a felkészültségükre. Az a szándékunk, hogy megtalálják helyüket a katonai szervezeteknél és térjenek vissza a katonák közösségébe" – mondta Benkő Tibor vezérezredes.

Tatán 230 önkéntes műveleti tartalékos katona, Szentendrén pedig összesen 292 fő mondta el együtt az eskü szövegét: közöttük 120 fő honvéd tisztjelölt, 44 fő honvéd altisztjelölt, 102 fő szerződéses legénységi állomány és 26 fő önkéntes műveleti tartalékos. A tartalékos rendszerben jelenleg 4383-an vannak, közülük 1748 fő kiképzett és felkészített műveleti tartalékos.

(Honvédelmi Minisztérium)